Pesti Srácok

Soros György embere is beismerte, hogy külföldi újságírók segítségével szervezetten támadják Magyarországot

Soros György embere is beismerte, hogy külföldi újságírók segítségével szervezetten támadják Magyarországot

Terjedelmes dokumentumokhoz jutott a Magyar Nemzet, amelyek mások mellett több órányi Skype-interjút is tartalmaznak Andrej Noskóval, a Soros György által finanszírozott Open Society Foundations egyik korábbi igazgatójával – számolt be a Magyar Nemzet. A portál kiemelte, hogy a hozzájuk eljutott beszélgetésben Nosko gyakorlatilag elismerte, hogy Magyarország és Lengyelország ellen igaztalan, elfogult kampány zajlik.

A hírportál kifejtette, hogy a felvételen beszélő Andrej Nosko egész pályafutása a Soros-hálózathoz kötődik. A CEU-n doktorált politikatudományból, majd 2018-ig az Open Society Foundations (OSF), azaz a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatójaként dolgozott, később pedig első számú divízióvezetőjeként tevékenykedett. Utóbbi tisztségében az Open Society Initiative európai részlegénél a think tankeknek megítélt ösztöndíjak harmadának elosztását felügyelte, tíz fő tartozott a közvetlen irányítása alá és évi 10 millió dolláros költségvetés felett diszponált. Nosko jelenleg a PILnet európai igazgatója Budapesten. A kiszivárgott felvételen Nosko kérdésre válaszolva kijelentette, hogy amikor a liberális mainstream Magyarországot és Lengyelországot egy kalap alá veszi és támadja, a két ország között meglévő, valós különbségeket mossa el.

– idézte a Magyar Nemzet a volt OSF-igazgató szavait. Soros György korábbi funkcionáriusa szerint a Magyarországról és Lengyelországról kialakított nemzetközi liberális kép azért is képes ilyen egyoldalú képet alkotni hazánkról, mert az ide küldött nyugati tudósítók nem rendelkeznek átfogó ismerettel a helyi viszonyokról. Nosko szerint az európai média nívója süllyed, kevés a külföldi tudósító, a Magyarországra és Lengyelországra küldött újságírók pedig nem rendelkeznek átfogó ismeretekkel a helyi viszonyokról.

PestiSracok facebook image

Magyarország esetében az általános kép torzítását az is fokozza, hogy az ide küldött tudósítók sem szóban, sem pedig írásban nem beszélik a magyar nyelvet, így nem tudnak elsődlegesen tájékozódni az emberektől, hanem olyan másodlagos forrásból kapják az információt, amelyek már eleve elfogultan kormánykritikusak.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy az OSF és a liberális média előszeretettel szólaltatja meg azokat a közszereplőket, akik velük egy véleményen vannak, ezzel pedig teljesen kizárják az objektív tájékoztatás lehetőségét. Így például jellemzően nem említik meg, hogy a magyar kabinet ténylegesen nagy népszerűségnek örvend a társadalom jelentős része körében.

– hangsúlyozta. A Magyar Nemzet arra is kitért, hogy a napokban a spanyol sajtó is a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben zajló összehangolt támadásokról cikkezett. Az írás Carolina Punset korábbi spanyol európai parlamenti képviselő magánbeszélgetéseire hivatkozott, aki a liberális ALDE pártcsaládban tevékenykedett. Ez a pártcsalád mára Renew Europe néven fut és ide tartozik a Momentum is.

Punset beszélgetéseiből kiderült, hogy a képviselő szerint a polkorrektség megbéklyózta az Európai Uniót, és ahelyett, hogy például a tanárokat és az újságírókat nyugaton érő erőszakos támadások ellen lépnének fel az EP-képviselők, helyette Magyarországot és Lengyelországot támadják, ahol viszont még védik a véleménynyilvánsítás szabadságát.

Az EU-s „elfogulatlanság” és a Magyarországgal szemben indított tolerancia-háború furcsaságait járta körül a Pesti TV A Riporter című műsora is. A műsor arra mutatott rá, amire már Orbán Viktor miniszterelnök is többször felhívta a figyelmet, vagyis hogy az EU liberális fősodra és Soros György álcivil birodalma is beavatkozik az április 3-án tartandó magyarországi országgyűlési választásokba. Ennek leglátványosabb mozzanata, hogy a szigorúan állami hatáskörbe tartozó gyermekvédelmi törvény miatt az EU szervei az LMBTQ-lobbival összeölelkezve támadják Magyarországot és visszatartják a nekünk járó uniós forrásokat.

Mint arra több kormányzati szereplő is rámutatott, ezzel a lépéssel az EU a saját jogszabályait hágja át. Korábbi uniós funkcionáriusok megnyilvánulásai alapján kifejezett céljuk Magyarország, illetve a jobboldali, konzervatív magyar kormány kivéreztetése.

A műsorban megszólalt Tanay Zsófia jogász is, aki nyolc évet dolgozott az unió bürokratikus rendszerében. Mint arról a szakértő beszámolt, az EU-t jelenleg egy szűk, liberális beállítottságú szupranacionális elit irányítja, akik gyűlölik Magyarországot és a magyar kormányt, valós teljesítmény helyett pedig meggyőződéses alapon osztogatják egymásnak a forrásokat és a pozíciókat. A médiában elénk tárt patinás Európai Unió mögött egy funkcionálisan alulteljesítő és a beágyazódott liberális mélyállam által vezérelt közösség húzódik.

Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.