A Fidesz után már az LMP-nek is elege van a nemzetközi spekulánsból, a hazánkat és Orbán Viktort előszeretettel támadó Soros Györgyből. Szél Bernadett, az LMP társelnöke a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem mai kerekasztal-beszélgetésén a tőzsdecápára utalva úgy fogalmazott, “más térfélen kellene fociznia, nem a migrációs témában kellene tanácsokat adnia az Európai Uniónak”. Soros ugyanakkor nem bír leállni. A héten például egy amerikai lapban népszerűsítette az európai migrációs válság megoldására általa kidolgozott hétpontos akciótervét, amelynek fő üzenete: még több migránst az EU-ba!
Újabb elképesztő ötlettárral és megoldási javaslatokkal jelentkezett a migrációs válság európai kezelésére a nemzetközi spekuláns Soros György. A milliárdos a héten egy amerikai lapban, a Foreign Policyben népszerűsítette hétpontos akciótervét, amelyet a tőzsdecápa Brüsszel torkán is lenyomna. Soros dolgozatában Magyarországra célozva például azt írja a kerítésépítésről, mint a migrációs krízis elleni hatékony megoldásról, hogy “a kerítés még inkább szétszabdalja a közösséget, sokat árt a gazdaságnak és aláássa az egyetemes emberi normákat”. Ezzel szemben Soros azt sürgeti, hogy az unió alkossa meg saját, egységes menekültpolitikáját.
Soros hét pontja a következő:
- Az EU-nak, de a világ többi részének is nagy számú menekültet kell befogadnia.
- Összeurópai határőrizeti szervet kell létrehoznia Európának.
- Európai adókból évi 30 milliárd eurót kell fordítani a migrációs válság kezelésére.
- Egységes európai rendszer kell a menedékkérelmek elbírálására.
- Összeurópai rendszert kell kidolgozni a menekültek elhelyezésére.
- Az EU-nak bőkezűbben kellene támogatnia a konfliktusövezetekkel szomszédos országokat.
- A gazdasági bevándorlás sem rossz, így a gazdasági bevándorlókkal is kezdeni kellene valamit.
Soros szerint Európa képes volna legalább évi 300 ezer embert befogadni, és ehhez csatlakozhatnának más kontinensek kormányai is. A tartós megoldás érdekében Soros azt javasolja, hogy az EU évente legalább 30 milliárd eurót fordítson a menekültpolitikára. “A Bertelsmann alapítvány becslése szerint a schengeni rendszer feladása évi 47-140 milliárd eurónyi GDP-kiesést okozhat. Az évi 30 milliárd eurót az európai adókból lehetne összegyűjteni. A migráció előnyei bőven felülmúlják a költségeket” – nyomatékosítja Soros György. Szerinte “a korosodó Európának olyan légkört kellene teremtenie, amiben szívesen látják a gazdasági bevándorlókat”.
Soros évi 30 milliárd eurós javaslata nem új keletű, erről már korábban is beszélt a milliárdos. Ismert, a PestiSrácok.hu az ügyben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter véleményére is kíváncsi volt, ezért egy néhány héttel ezelőtti Kormányinfón megkérdeztük a tárcavezetőt Soros 30 milliárdos javaslatáról. Lázár akkor így válaszolt portálunk kérdésére:
“Szó sem lehet arról, hogy Soros György parancsát az EU teljesítse, szó sem lehet hitelről. Eddig azt hittem, hogy az unióban a választók által megválasztott képviselők döntenek. Hogy került az Európai Unió színpadára Soros György? Az üzletember most ugyanis közvetlenül is a színpadra lépett, magyarellenes javaslatokkal és uniós támogatások megvonásával akarja megvalósítani az iparszerű bevándorlást. Soros javaslatai alapján a magyar választóknak adót kellene fizetni, amiből a bevándorlókat tartanák el Európában és 30 milliárd eurót kellene költeni a migráció jelenlegi problémáinak megoldására. Demokratikus legitimáció nélkül nehezen értelmezhetőek Soros felvetései. Az a kérdés, hogy ki kérte meg arra, hogy megoldja Európa problémáit? Remélem Soros szavai megnyugtatják azokat a kormányellenes portálok szerkesztőit és újságíróit, akik amúgy részben az üzletembertől kapják a fizetésüket, de eddig megkérdőjelezték, hogy Soros Györgynek bármi köze lenne a bevándorlással kapcsolatos nemzetközi állásfoglalások kialakításához. Az nem tisztázott, hogy Soros miért nem az Egyesült Államokban kampányol a bevándorlás mellett és miért nem a keleti parti választópolgároknak ajánlja az általa soroltakat” – reagált Lázár János.
A Fidesz után már az LMP-nek is elege van a nemzetközi spekulánsból, a hazánkat és Orbán Viktort előszeretettel támadó Soros Györgyből. Szél Bernadett, az LMP társelnöke a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem mai kerekasztal-beszélgetésén a tőzsdecápára utalva úgy fogalmazott, “visszautasítják, amikor nagy befolyású emberek meg akarják mondani, hogy egy népcsoport, nemzet esetében mi a helyes magatartás. Más térfélen kellene fociznia, nem a migrációs témában kellene tanácsokat adnia az Európai Uniónak”.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS