Soros szervezetei arcon köpik a demokráciát

Számos példát tudnánk hozni a közelmúltból arra, hogy a magukat a jogállamiság elkötelezett híveiként és őrzőiként aposztrofáló nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) hogyan hergelték az embereket a demokratikus intézmények ellen. Akcióik kivétel nélkül hiánypótlóak, így a legfrissebb is, amelyben tizenkilenc civil szervezet arra kér mindenkit, hogy szavazzanak érvénytelenül az április 3-i „kiközösítő népszavazáson”. Tisztán látszik, hogy Soros György szervezetei semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, ha a nyílt társadalmak eszmerendszerét, ennek részeként pedig az LMBTQ-érzékenyítést kell propagálniuk. Azt viszont, hogy egy referendum, amin minden szavazóképes állampolgár részt vehet, hogyan lehet kiközösítő, nem tudjuk, de már megtapasztalhattuk, hogy nem kell mindig értelmet keresni a balliberális oldal kommunikációjában.

Március elején több médium is írt említés szintjén arról az NGO-kampányról, amelyet a Magyarországon tevékenykedő, nemzetellenes civil szervezetek folytatnak a választásokkal egyszerre, 2022. április 3-án tartandó népszavazás ellen, érvénytelen voksolásra buzdítva. Bár a cikkek csak pár NGO-t említenek, az Amnesty International oldalán elolvasható az a közlemény, amely taxatív felsorolást ad arról, mely jogi személyek adták a nevüket ehhez a korántsem demokráciapárti kezdeményezéshez:

• az Amnesty International Magyarország,
• az Artemisszió Alapítvány,
• a Budapest Pride,
• a DebrecenPride,
• a Háttér Társaság,
• a Cíviscolors,
• a Labrisz Leszbikus Egyesület,
• az LMBTQI személyek szülei és hozzátartozói – támogató csoport,
• a Magyar Aszexuális Közösség,
• a Magyar Helsinki Bizottság,
• a Magyar LMBT Szövetség,
• az Ökotárs Alapítvány,
• a noÁr Mozgalom,
• a Pedagógusok az LMBTQIA+ gyerekekért,
• a Prizma Transznemű Közösség,
• a Szimpozion Egyesület,
• a Szivárványcsaládokért Alapítvány,
• a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
• és a Transvanilla Transznemű Egyesület.

A tizenkilenc, politikai tevékenységet végző (ál)civil szervezet közül tizenhárom – a Budapest Pride, a DebrecenPride, a Háttér Társaság, a Cíviscolors, a Labrisz Leszbikus Egyesület, az LMBTQI személyek szülei és hozzátartozói – támogató csoport, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar LMBT Szövetség, a Pedagógusok az LMBTQIA+ gyerekekért, a Prizma Transznemű Közösség, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány és a Transvanilla Transznemű Egyesület – egyértelműen LMBTQ-propagandát folytató, a tradicionálistól eltérő családmodellt népszerűsítő jogi személy, amelyek korántsem küszködnek financiális nehézségekkel.

Ugye ismerős az a baloldali hazugság, amivel telekürtölik a nyugati sajtót, hogy „Magyarországon elnyomják a melegeket és megfojtják a civileket”? Ja, látszik, mennyire. Nemhiába: hazudnak reggel, éjjel meg este. Ilyen (LMBTQ-)propagandahálózat láttán felmerül még bárkiben a kérdés, hogy miért van szükség a gyermekvédelmi referendumra?! Hogy miért rendkívül aljas a népszavazás elleni hergelés? Mert ők, a balliberális elköteleződésű NGO-k munkatársai, akik, mint őseink a csodaszarvast, fáradhatatlanul keresik és próbálják elérni a definiálatlan jogállamiság magasztos, nirvánaszerű állapotát, az egyik legdemokratikusabb jogintézmény bojkottjára szólítanak fel. Magyarok ezrei adták és tették kockára az életüket azért, hogy mi most népszavazáson dönthessünk – néhány kivételtől eltekintve, mint például a költségvetés és az Alaptörvény módosítása – minden, az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésről. Persze, tudjuk, hogy számukra a tradíciók és a történelem semmit sem jelentenek, elvtársaik számtalanszor megénekelték céljaikat, amelyeknek sarokpontja „a múltat végképp eltörölni”.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Az Alaptörvény B) cikk (4) bekezdése értelmében a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. Egy népszavazás során a nemzet választóképes tagjai állást foglalhatnak egy – általában széles társadalmi réteget érintő – kérdésben, és amennyiben ezt érvényesen és eredményesen teszik, úgy a döntésük köti az Országgyűlést. Ez jelenti a nép közvetlen hatalomgyakorlását.

Nemzeti alapokmányunk visszaállította a népszavazások érvényességének küszöbét az 1997-es törvénymódosítás előtt érvényes szintre: az összes szavazásra jogosult állampolgár fele plusz egy főre [Alaptörvény 8. cikk (4) bek.]. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy a 8 221 901 (2022. március 8-i adat) választópolgár közül legalább 4 110 951 főnek kellene érvényesen szavaznia ahhoz, hogy a referendum eredménye jogi kötőerővel bírjon és törvényalkotásra kötelezze a parlamentet (az eredményesség érvényességen túli előfeltétele, hogy ne legyen szavazategyenlőség, de ez a gyakorlatban lényegében kizárt).

Az a jogszabály, amit egy népszavazáson született döntés eredményeként fogadnak el, kikezdhetetlen legitimációval rendelkezik, ezt pedig a baloldali politikusok, civil szervezetek és az LMBTQ-lobbisták is pontosan tudják. Ahogy azzal is tisztában vannak, hogy a népszavazásra bocsátott kérdésekre adott válaszok között – a józan ész szabályai alapján – a „nem” válaszok lesznek többségben, így az egyetlen útja annak, hogy megakadályozzák, hogy a világ meglássa, a magyarok meg szeretnék védeni a gyermekeiket az erőszakos szexuális propagandától, ha érvénytelenségre játszanak, és mindenkit felhívnak a referendum „meghekkelésére”. Ez is tökéletesen alátámasztja azt a baloldallal szemben megfogalmazott kritikát, miszerint ők nem a nemzet tagjaival együtt kívánják irányítani az országot, hanem a lakosság feje fölött meghozni a döntéseket.

II. József ars poeticája, miszerint „mindent a népért, semmit a nép által”, korántsem nevezhető demokratikus felfogásnak, a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék azonban ennél is alacsonyabb értéket vesz fel a népszuverenitás, a népi legitimáció és a hazaszeretet képzeletbeli koordinátarendszerében, az ő szlogenjük ugyanis valahogy úgy hangozhatna, hogy „semmit a népért, semmit a nép által”. És itt halkan megjegyezzük, hogy a nép teljes kihagyása az ország sorsának alakításából egy közérthető, a liberálisok által minden konzervatív kormánnyal szemben előszeretettel mantrázott kifejezéssel írható le: diktatúra.

A felsorolt NGO-k kezdeményezése továbbá azért is aljas, mert április 3-án nem egy nemzetközi szervezethez való csatlakozásról, vagy épp a köztársasági elnök megválasztásának módjáról döntünk, hanem a jövő generációjának az egészséges lelki, szellemi és testi fejlődéséről. A népszavazásra bocsátott kérdések a gyermekek védelme köré épülnek. A gyermekek jogait, valamint a szülők neveléshez fűződő jogát számos nemzetközi jogi dokumentum deklarálja, igyekszik azoknak keretet adni.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. cikk (3) bekezdés értelmében tiszteletben kell tartani a szülők azon jogát, hogy gyermekeik nevelését és tanítását vallási, filozófiai és pedagógiai meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák, az e szabadság és jog gyakorlására vonatkozó nemzeti jogszabályokkal összhangban. Lényegében ugyanezt állapítja meg az Emberi Jogok Európai Egyezménye Első Kiegészítő Jegyzőkönyvének 2. cikke is. A Charta 24. cikk (2) bekezdése előírja, hogy a hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie, az pedig egyértelmű, hogy a nemváltás és a genderideológia propagálása kiskorúaknak nem a gyermekek érdekét szolgálja. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéletben rögzítette, hogy az Alapjogi Charta 14. cikk (3) bekezdésén felül a tananyag meghatározása és megtervezése az állam hatásköre – tehát nem a tanárok önálló döntése, vagy bizonyos NGO-k kénye-kedve szerinti elhatározás [EJEB, Folgerø és társai kontra Norvégia (15472/02), 2007. június 29., 84. bek.].

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A jogi aspektusok mellett a civil szervezetek azon tevékenysége, hogy tendenciózusan érvénytelen szavazatok leadására buzdítják az állampolgárokat, morálisan is elfogadhatatlan, hiszen a nép arra való biztatása, hogy ne vegyen részt a döntéshozatalban és ne alakítsa a saját sorsát, összeegyeztethetetlen a demokráciák és a jóerkölcs szellemiségével. Az NGO-k ezen akciói aláássák a társadalom demokratikus intézményekbe vetett bizalmát, és elbagatellizálják a gyermekek védelmének fontosságát, ami esszenciális társadalmi érdek és – nem utolsó sorban – a jövőnk záloga is.

Mi motiválja vajon ezeket a civil szervezetek, hogy ilyen aljas kampányokban vegyenek részt? A válasz nem meglepő: a pénz. Közös jellemzőjük, hogy többségük működését jelentős arányban a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF, Open Society Foundations) finanszírozza, valamint kivétel nélkül a nyílt társadalmak eszmerendszerének az elkötelezett hívei és propagálói. Egyes szervezetek és az OSF közötti pénzügyi kapcsolat:

• az Artemisszió Alapítvány 2016-ban 109 499 dollárt, azaz körülbelül 39 millió forintot kapott az OSF-től;
• a Labrisz Leszbikus Egyesület 2016 és 2018 között 45 ezer dollárral, hozzávetőlegesen 16 millió forinttal gazdagodott Sorosnak köszönhetően;
• a Magyar Helsinki Bizottság – 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben összesen 1 millió 510 ezer dolláros (488 millió Ft) forrásra tett szert a Soros-alapítvány révén;
• a Magyar LMBT Szövetség a 2018-as beszámolója szerint 55,6 millió forint támogatást kapott az Európai Bizottságtól az „Itt vagyunk! Az LMBTQI emberek magyarországi társadalmi elfogadásának növelése közösségi megerősítés és szemléletformálás útján” programra, az Open Society Institute pedig a Sokszínűség Oktatási Munkacsoport felállítására és kiadványaira adott nekik 3,7 millió forintot;
• az Ökotárs Alapítvány 2017-2018-ban 136 147 dollárt, nagyjából 48,5 millió forintot kapott az OSF-től;
• a Szimpozion Egyesületet 2017-ben 6792 dollárral, azaz 2,4 millió forinttal támogatta az OSF;
• a TASZ-t Soros György potom 870 118 dollárral, közel 310 millió forinttal támogatta 2016 és 2020 között;
• a Transvanilla Transznemű Egyesület 2016 és 2018 között 51 ezer dollárt, vagyis 18 millió forintot kapott az OSF-től.

Nos, „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

Ezek az (ál)civil szervezetek tehát egy milliárdos tőzsdespekuláns tollbamondott véleményét kürtölik világszerte (na jó, Szaúd-Arábiába nem mennek, ott nyilván kielégítőek az LMBTQ-jogok). Brüsszel egyre nagyobb szerepet szán a civil szervezeteknek, főként a jogállamisági mechanizmusban és a jogállamisági jelentések megalkotásában.

Az NGO-k maguk is követelik a mind nagyobb beleszólást a közügyek alakításába, így például a Human Rights and Democracy Network (HRDN) 2021 júniusában publikálta az Összefoglaló az Európai Bizottság 2. éves jogállamisági jelentéséhez című elemzését, amelynek elsőszámú ajánlása az Európai Bizottság irányába az volt, hogy az a ciklus során tartson valódi és érdemleges kapcsolatot a civil társadalommal és az emberi jogok védelmezőivel, illetve nyújtson számukra megfelelő védelmet és biztosítson közvetlen forrásokat a részükre.

Amennyiben ezek az NGO-k nagyobb befolyást szereznek, azzal végső soron egy ember hatalma nő: Soros Györgyé, illetve az OSF-é. Ha egy soha, senki által meg nem választott, demokratikus legitimációval egyáltalán nem bíró személy és az ő szervezetei közhatalmat gyakorolnak, és jelentős nyomást tudnak helyezni a nemzet által felhatalmazott politikai aktorokra, a jogállamiság egekig magasztalt vára percek alatt a diktatúra kőporává szublimál.

Hazánk, köszönhetően a szavazók elmúlt választások alkalmával tanúsított bölcsességének is, megmaradhat demokratikus jogállamnak, amiből nem vesztek ki a jogállami és a konzervatív értékek. Pozitív előjelként értékelendő, hogy jelenleg minden magyarországi közvélemény-kutató a Fidesz–KDNP pártszövetség győzelmét prognosztizálja, valamint, hogy holnap, 2022. március 10-én, az Országgyűlés (vélhetően) megválasztja Novák Katalint köztársasági elnöknek. A volt miniszter asszony idén tavasztól már legfőbb közjogi méltóságként tehet még többet a magyar családok védelméért és támogatásáért. Április 3-án pedig ne feledjük: Magyarországnak ugyan a normalitás biztos talaján maradva, tradícióit megőrizve, de előre kell mennie, nem hátra!