A 14. résszel folytatjuk Stefka István médiaháborús sorozatát. Most felbukkan egy régi-új ismerős, az akkor még ereje teljében lévő Soros György, aki a Nyílt Társadalom álarca mögött már a nyolcvanas évektől elkezdte bomlasztását. 1992-ben az MDF-s Zacsek Gyula írt a Soros-féle hálózatról egy tényfeltáró cikket, ami után természetesen azonnal „antiszemita” lett. Ez akkor még így működött. „…Ugyanolyan megtévesztett voltam Soros ügyben, mint a nemzet nagy része – írta. – Azt hittem, hogy egy önzetlen magyar emberből kifolyik a töméntelen hazaszeretet, és hordja zsákszámra a szegény magyaroknak a pénzét. Most már tudom, hogy az ajándék számláját mindig behajtja…” Zacsek azt is felfedezte, hogy Soros egyetemének tanszékvezetője, Hanák Péter saját magával kötött szerződést (mint az ELTE professzora). Hanákról később éppen a PS írta meg, hogy ügynök volt, aki arra is hajlandó volt, hogy átkutassa „ellenfele”, Kosáry Domokos fiókját. Ilyen velejéig romlott, kommunista, posztkommunista, szél-liberális alakokkal volt tele Soros Alapítványa már akkor is.
„Termeszek rágják a nemzetet…”
– írta Zacsek Gyula MDF-es országgyűlési képviselő a Magyar Fórum 1992. szeptember 3-ai számában.
A termesz-hasonlatot a Soros-kurzusra, a Soros-birodalomra értette, és az elemzés hatalmas belföldi és nemzetközi botrányt robbantott ki. Azonnal hazugságok és csúsztatások jelentek meg Zacsek Gyuláról – antiszemitizmus vádjával –, miközben Soros már akkor megpróbálta belekebelezni a magyar sajtót. Ez nemcsak azt jelentette volna, hogy a balliberálisok, a volt kommunista nomenklatúra kezébe adta volna az egyedüli megszólalás lehetőségét, de ez azt is, hogy korlátozta volna az információ szabad áramlását, a szólás-és sajtószabadságot. Ami a gyakorlatban a rendszerváltás kezdetén majdnem 95 százalékban teljesült is.
Gyakorlatilag a sajtó és a közmédia jelentős része elhallgatta, átírta, megmásította a politikai valóságot, és félrevezette a magyar lakosságot. Nos, a „termeszes írás” ezekre a veszélyekre hívta fel a figyelmet, néhol mély valóság-elemzéssel. Innen visszapillantva érdekes, hogy a magyar származású Soros kártékony hatását már az Antall-kormány kezdetén felismerték, és a védekezés, a küzdelem ellene már akkor elkezdődött. Ez máig tart.
Zacsek erről így írt:
„…ugyanolyan megtévesztett voltam Soros ügyben, mint a nemzet nagy része. Azt hittem, hogy egy önzetlen magyar emberből kifolyik a töméntelen hazaszeretet, és hordja zsákszámra a szegény magyaroknak a pénzét. Most már tudom, hogy az ajándék számláját mindig behajtja…”
Szabó Tamás, az MDF országos elnökségének tagja beszél (j). További tagok: Zacsek Gyula politikus (b) és Csurka István író, alapító tag (j2). Fotó: MTI/Kovács Attila
Gombár a Rádió elnökeként Soros alapítványában is benne volt
Országgyűlési képviselőként a felelősség vezette Balás Istvánt és Zacsek Gyulát, amikor a Soros Alapítvány kuratóriumának 1992. májusi döntései miatt interpellációt intéztek a legfőbb ügyészhez, dr. Györgyi Kálmánhoz. Ebben azt kifogásolták, hogy a „Független Rádióállomás-Kalózrádió Budapest” 540000, a „Tilos Rádió” 600000 forintos támogatásban részesült a Soros Alapítványtól.
Ennél fontosabb volt, hogy rákérdeztek: nem összeférhetetlen-e, hogy Gombár Csaba, a Magyar Rádió akkori elnöke tagja volt a Soros Alapítvány kuratóriumának.
A kérdésekből is látszik, hogy mennyire összekuszálódott, összefonódott a rádióelnökség ezzel a hálózattal. Ráadásul az alapítvány két alelnöke, Dornbach Alajos SZDSZ-es és Vásárhelyi Miklós szintén SZDSZ-es országgyűlési képviselők voltak. [Vásárhelyi előéletéről cikkünk itt.]
Kell ennél többet mondani? Györgyi Kálmán legfőbb ügyész válaszában egyértelművé tette, hogy a működési engedély nélkül sugárzó két rádióállomás üzemeltetése jogellenes. Az is kiderült az interpellációból és a legfőbb ügyészi válaszból, hogy a szabaddemokrata befolyás alatt lévő Magyar Hírlap súlyosan vétett a hiteles tájékoztatás ellen.
Ugyanis a pénzt nem a rádiónak ítélték oda, hiszen az nem önálló jogi személy, hanem a Tilos Kulturális Alapítványnak. A Magyar Hírlap ezt az információt a Soros Alapítvánnyal együtt eltorzította. Mit tudhatott meg másnap a szegény olvasó az interpelláció lényegéről, aki egyre magasabb árat fizetett azért, hogy naponta becsapják?
De csodálkozunk, ha a kuratórium olyanokból állt, mint Soros György, Dornbach Alajos, Vásárhelyi Miklós, Benda Kálmán, Enyedi György (az MSZMP KB tanácsadója), Gombár Csaba, Hankiss Elemér, Berend T. Iván (az MSZMP KB tagja, az MTA volt elnöke, Aczél György kebelbarátja), Hanák Péter (a Soros-féle Közép-Európai Egyetem tanszékvezetője) [és történész-társait meglopó állambiztonsági ügynök], Forgács Pál (a Liga elnöke), Kulcsár Kálmán (az MSZMP KB tagja, a Németh-Grósz kormány igazság-ügyminisztere) és Vámos Tibor (az MTA Számítástechnikai Központ igazgatója), akik egyáltalán nem voltak hívei a jobboldali Antall-kormánynak, a parlamentáris demokráciának.
Ők a Soros-féle Nyílt társadalom káderei lettek, amely csak nekik szolgálhatott. Többségük megrögzött kommunista, posztkommunista volt. Ők megkaphatták a valódi információkat, a szélesebb tömegek nem.
Persze a Népszabadság sem tájékoztatott hitelesen, hiszen a cikkükből nem derült ki a lényeg, miszerint jogellenesnek minősítette a legfőbb ügyész a kuratórium döntését.
A Közép-Európai Egyetem nem legitim
Ez már harminc éve is téma volt. Ugyanis ez a Soros-féle egyetem, amit 1989. március 15-én alapítottak – aláírók Soros György, a New York-i Soros Alapítvány elnöke és Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes – nem felelt meg a 16/1990-es kormányrendeletben támasztott követelményeknek. Az egyetem mégis hivatalos állami diplomát adott ki, mert érvényes megállapodás kötött az ELTE Jogi és Bölcsész Karával [ahol annyi maoista, köztük Demszky Gábor és egyéb posztkommunista, liberális „véleményvezér” tanult – cikkünk itt]. Utóbbit akkor Dornbach Alajos, a Magyar Soros Alapítvány elnöke erősítette meg.
Ma már tudjuk, hogy Soros nem is alapíthatott volna egyetemet Magyarországon, mert az Egyesült Államokban sehol sincs anyaegyeteme. De ez őket akkor sem, most sem, egy cseppet sem izgatta.
A CEU-s ügynök Hanák saját magával szerződött
A CEU végül is a szélsőséges, globalista liberálisok előretolt hadállása volt és maradt. Zacsek Gyula szerint az egyetem esetében egy nagy szélhámossággal álltunk szemben, mivel olyan írásokat közölt a sajtó, mintha a magyarok akarnák, akarták ezt az egyetemfélét.
Az MDF-es országgyűlési képviselő azt is felfedezte, hogy Hanák úr, az ELTE professzora szerződést kötött Hanák úrral (Közép-Európai Egyetem) – tehát önmagával. Talán azért, hogy a két intézmény egy kézben legyen. Persze elvárva a busás állami támogatást.
Amit végül meg is kapott. Mi volt az írás végkövetkeztetése? Az, hogy a fő cél Soros György szavait használva a „zárt társadalmak feltörése” volt. De a sorosi „zárt társadalom” alatt a nemzeti értékekre és hagyományokra, az etnikai sajátosságokra épülő rendszereket kell érteni, nem pedig a kommunista berendezkedést. „Fel kell számolni a nemzethez való ragaszkodás minden szálát, méghozzá úgy, hogy az ellenkezője látszódjon!” – állapította meg Zacsek Gyula. Ezért nélkülözhetetlen számukra az egyetemek megszállása, hogy ez az oktatásban – például a Hanák-féle, történelminek bemutatott, valójában a gyökértelenségre építő gondolatban – megjelenjen, és ennek szellemében át lehessen írni e népek történetét.
[Hanák volt az az ügynök, aki saját kollégája, Kosáry Domonkos fiókjában is kutakodott a tartótisztek utasításának engedelmeskedve. Amúgy meg magától jelentkezett ügynöknek… Felesége, Hanákné kitalált történeteivel vált ismertté, amivel erősítette az erősödő magyarországi antiszemitizmus legendáját.]
Hanák Péter Széchenyi-díjas történész. Fotó: MTI
Nem ez az átírás történik manapság, a többi között Ungváry Krisztián, Romsics Ignác, Krausz Tamás sztártörténészek írásaiban? Nem folyamatos történelemhamisításnak vagyunk a tanúi? Nem beszélve a mai egyetemek egy részénél (például az ELTE BTK, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar, vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem), ahol a diákok jelentős részét nem a magyar nemzet megbecsülésére oktatják.
Akkor a médiaháborúban ez volt a tét: a haza, a nemzet érdeke, a magyar demokrácia, vagy a Nyílt Társadalom megvalósítása, káosz, törvények nélkül, a migránsok ölelgetésével. Ennek legfőbb támogatói ma a Demokratikus Koalíció Gyurcsány vezetésével, az egyre gyengülő MSZP és az idegen, leginkább amerikai érdekeket képviselő Momentum.
A közmédia birtoklásáért folytatott harc nem hagy alább
Az előző cikkemben megidézett Néhány gondolat… című Csurka-írás keményebb lépésekre késztette az Antall-kormányt.
Miután Göncz Árpád köztársasági elnök nem volt hajlandó felmenteni az elnököket – ő ugye soha nem találta a tollát –, a kormány – az 1990-es médiavezetők kinevezési törvényére hivatkozva – államfői jóváhagyás nélkül felmentette Gombárt és Hankisst az állásukból. Így lett a két helyettesből, Csúcs Lászlóból és Nahlik Gáborból teljes jogkörrel felruházott alelnök.
Azon túl, hogy Nahlik az új szmsz (szervezeti és működési szabályzat) megalkotása után megszüntette az állami pénzeket elnyelő producerirodákat, megszüntetett olyan műsorokat is, mint a Napzárta, Össztűz, Aktuális stb., amelyek kifejezetten kormányellenesek voltak. A szerkesztőket (Baló György, Kóthy Judit, Havas Henrik, Forró Tamás, Aczél Endre, Verebes István, Frei Tamás, Juszt László…) természetesen nem érdekelte, hogy közszolgálati televízióban dolgoznak. Csúcs László rádióalelnök sem tétlenkedett, mert a Gombár által kinevezett adófőszerkesztőket azonnal leváltotta. Nahlik visszahelyezte állásába a többi között Chrudinák Alajost és Pálfy G. Istvánt.
Elkezdődött a csapatépítés a televízióban és a rádióban. Visszakerültem a televízióba A Hét műsorvezetőjeként és szerkesztőjeként. Ez 1992 második felében történt. Újra dolgozhattam. Egymás után kerültek műsorba érdekesebbnél érdekesebb interjúk, történetek, események. Arra vigyáztunk, hogy hallgatassék meg a másik fél is.
Nyilatkozott nekünk többek között Simon Wiesenthal úr, aki a náci bűnök felderítésével szerzett világhírnevet. Elmondta A Hét műsorának, hogy nem lát különbséget a náci és a kommunista bűnök között. Ezt a balliberális sajtó igyekezett elhallgatni.
A nemzeti sajtó még nem volt annyira rafinált, hogy a témákat egymásnak adják át habosítva, ahogyan a komcsik tették.
Botrányt keltett Hajdú Jánosnak, az Antall-kormány svájci nagykövetének nyilatkozata, amit a berni közszolgálati televízióban tett Magyarország ellen. Arról beszélt, hogy Antall korlátozza a sajtó- és szólásszabadságot. Ez persze nem volt igaz.
A sajtó balliberálisok kezében volt. A televíziós beszélgetés kazettája eljutott a szerkesztőségünkbe. Leadtuk. Nagyot szólt. De a Hajdúhoz közelálló sajtó ezt is elhallgatta. Pedig Hajdú János, A Hét egykori főszerkesztője sokat tett Duray Miklós Kutyaszorító című könyve kapcsán a felvidéki magyar író ellen, Csoóri Sándor és Csurka István írói szilenciumának létrejöttéért. [Erről és Hajdú János katonai hírszerzői múltjáról cikkünk itt.] Amit elértünk, az annyi volt, hogy Hajdút visszahívták állomáshelyéről. A hazaárulás fogalma, ténye körülbelül annyi következménnyel járt, mint ma Ujhelyi Istvánnál, Donáth Annánál vagy Cseh Katalinnál. Azaz semmi következménye nem lett.
Hajdú János és Vitray Tamás nevetgél. Fotó: MTI
Számomra később igen. Miután közel laktunk egymáshoz, így egy közértbe jártunk Kovács Lászlóval, az MSZP „jeles” képviselőjével, későbbi pártelnökkel, a Horn-kormány külügyminiszterével. Susogós dzsoggingban és tornacipőben volt, tejet és zsemléket vett. Ha jól emlékszem, én is. Közel hajolt hozzám: Pista, ezt nem jól csináltátok. „Ennek majd következménye lesz!” – mondta. Akkor, 1992-1993 tájékán nem gondoltam, hogy valósággá is válhat, és a magyar lakosság egy része visszaszavazza elnyomóit 1994-ben, a pufajkás Horn Gyuláékat. Megtörtént. Annak súlyos gazdasági és demokráciadeficites következményei lettek.
Nem ez a bál lesz a végső
– a MÚOSZ lapja, a Magyar Sajtó ezzel a címmel jelentette meg fotó-összeállítását arról a közös újságíróbálról, amelyet 1993. március 1-én rendeztek az Intercontinentalban. Az addig egymás torkának esett újságírók kényszeredett mosollyal beszélgettek. A liberális újságírók megpróbáltak a kormánypárti politikusokhoz dörgölőzni, de a hasonlók leginkább csak a hasonlókkal tárgyaltak. Csurka István volt a legkapósabb. Amikor megérkezett a bálterembe, mindjárt ott sündörgött körülötte Szendrey Lőrinc, Gyárfás Tamás és Gádor Iván. Valamit nagyon akartak neki mondani.
Torgyán Józsefet és feleségét, Marikát a csokornyakkendős, kényszeredett mosolyú Havas Henrik fonta körül. Demszky Gábor főpolgármester nem adta alább, neki Bródy János udvarolt. Jeszenszky Géza külügyminiszter Bodor Pállal (Diurnus), a MÚOSZ elnökével parolázott. Akkoriban nem sok sikerrel. Jómagam Chrudinák Alajossal cseréltem eszmét. Katona Tamás államtitkár Esztergályos Cecíliát kérte fel egy táncra. Volt tehát evés, ivás, tánc, tűzijáték, de a közös bálozás a mély politikai ellentéteket nem simította el. Sőt, inkább mélyítette.
Stefka nehéz álmot ígér
Közben a Pszt! magazin továbbra is folytatta lejártó cikkeinek gyártását, főként a jobboldal ellen. Csurka Istvánt nemes egyszerűséggel ledisznózta. Címlapon közölt egy mozaik üzenetet: „Csurka te Disznó, nem éred meg a karácsonyt, mert megölünk!” Nem aranyos ez az újságírói stílus? Aztán Horváth Balázs belügyminiszternek berregő csengőt ajánl a szerkesztőség, mielőtt a parlamenti ülésen elszunyókálna. Andrásfalvy Bertalant pedig a lap 61 éves születésnapja alkalmából köszöntötte, aki véleményük szerint egy kétnapos kiflit rágcsált.
Rólam a „TÉVÉ KÉM” egy jegyzetet írt: „Vége a vasárnapomnak valahányszor Stefka István vezeti A Hét műsorát, okoskodóan, tudálékosan, tettetett tárgyilagossággal. A múltkor egy irodalmi példázattal kezdte. Álmokról és illúziókról szólt az idézet, szép volt, ám a magyarázat erőltetett, ködös, zagyos, sejtelmes, stefkás. Ha jól hámoztam ki a lényeget: Stefka urat megcsalták álmai, elvesztette az illúzióit, de azért így is hajlandó tovább cipelni a műsorvezetés súlyos keresztjét.
Nyugodtan tegye le, aranyos szerkesztő úr, ha valóban olyan terhes, miattunk ne fáradjon, nem érdemeljük meg mi magát. A Hét fennállása óta sok szerkesztőt megismertünk, egyeseket szerettünk, másokat untunk, többségükre nem is emlékszünk. Nagy áldás az emberiségen a felejtés! Stefkátlanul is meglennénk valahogy. Legtovább talán arra a cuki főpincéri csokornyakkendőjére emlékeznénk.
Azért az se semmi.”
Így zajlott a médiaélet 1992-93 fordulóján. (folytatjuk)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS