Tizennyolc milliárdos, közöttük Soros György is jogosult lett a szegényeknek járó állami támogatásra Amerikában – írta külföldi sajtóforrásokra hivatkozva a Mandiner. A segélyeket eredetileg a koronavírus-járvány következtében beállt gazdasági válság miatt bocsátotta ki az amerikai kormányzat, de az alacsonyabb jövedelmű háztartások megsegítésének érdekében.
Legkevesebb tizennyolc milliárdos is kapott azokból a segélyekből, amelyeket a koronavírus-járvány következtében beállt gazdasági válság miatt bocsátott ki az amerikai kormányzat, elsősorban az alacsonyabb jövedelmű háztartások megsegítésére. További kétszázhetven ember is kapott ezekből a segélyekből, annak ellenére, hogy 5,7 milliárd dolláros kombinált bevétellel rendelkeznek.
A Mandiner a CBS News-ra hivatkozva azt írta, a hiba azért fordulhatott elő, mert az érintett milliárdosok különféle trükközésekkel szinte nullára csökkentették a nettó jövedelmüket, így válhattak jogosulttá a segélyre, mivel a törvény szerint a segélyt csak olyan adófizetők vehetik igénybe, akiknek éves jövedelmük hetvenötezer dollár alatti. Soros szóvivőjén keresztül üzente meg, hogy a csekket visszaküldték, a spekuláns nem vette fel az ingyenpénzt.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS