Pesti Srácok

Sors László lehet a NAV vezetője

Sors László lehet a NAV vezetője

Varga Mihály pénzügyminiszter Sors Lászlót javasolja a miniszterelnöknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető államtitkári tisztség betöltésére - közölte a Pénzügyminisztérium szerdán.

Új vezető kerülhet az adóhatóság élére, miután Varga Mihály javaslatot tett Orbán Viktor miniszterelnöknek. A pénzügyminiszter Sors Lászlót javasolja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkári tisztség betöltésére.

- írták. Sors a NAV 2016-os minisztériumhoz történő kerülésekor került helyettes államtitkári pozícióba, ezt megelőzően is a NAV bűnügyi elnökhelyettese volt 2011 januárjától. 2010 júliusától pedig a Vám- és Pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója volt. 2006 és 2010 között a Sors Ügyvédi Iroda ügyvédje. 1999 és 2005 között az APEH-nél volt adónyomozó és hivatalvezető is, előtte pedig a BRFK-nál és az ORFK-nál vizsgáló. Szakmai pályáját járőrként kezdte 1988-ban a BRFK-nál, miután 1994-ben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakát. Ezt követően 1996-ban a Pénzügy és Számviteli Főiskolán szerzett diplomát vállalkozás szakirányon, majd 2001-ben az ELTÉ Állam- és Jogtudomány Karán. 2005-ben tette le a jogi szakvizsgát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: asz.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?