Pesti Srácok

Spanyolországban a konzervatív Néppárt nyerte a helyhatósági választásokat

Spanyolországban a konzervatív Néppárt nyerte a helyhatósági választásokat

Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választásokat a szavazatok hétfő hajnali, 99 százalékot meghaladó feldolgozottsága alapján.

A Néppártra a választásra jogosultak több mint 31,5 százaléka, 7 millió szavazó voksolt, az országot koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspártot (PSOE) a szavazók 28,1 százaléka, 6,2 millió ember támogatta. A helyhatósági választásokon Spanyolország 17 tartománya közül 12-ben döntöttek most a régió vezetéséről és autonóm parlamentjének összetételéről a választók, emellett több mint nyolcezer település önkormányzatának képviseletéről is szavaztak. A 63,9 százalékos választási részvétel 1,3 százalékkal maradt el a négy évvel ezelőtti eredménytől.

A PSOE vereséget szenvedett a tartományok többségében, köztük olyan régióban is, amelyeket eddig irányított, ilyen például Valencia, Kantábria vagy Aragónia. A városok esetében a konzervatívok két ciklus után újból nyerni tudtak például Valenciában, amely korábban több mint húsz évig a párt fontos bázisa volt. Ráadásul győzedelmeskedtek az andalúziai Sevillában, amelyet 1999 óta folyamatosan a PSOE vezetett. A madridi autonóm tartományban és a fővárosban megtartotta az irányítást a PP, mindkét választást abszolút többséggel nyerte, így önálló kormányzásra készülhet. Nem mondható el ugyanez a tartományok és városok többségéről, ahol nagyon szűk különbséggel végeztek az élen a konzervatívok, így a többség megszerzéséhez más párttal, pártokkal kell együttműködést kötniük.

A politika palettán a PP-től jobbra elhelyezkedő Vox pártot nevesíti a spanyol sajtó lehetséges szövetségesként, ahogy arra már a most lezárult ciklusban is volt példa. A pártok a választást megelőzően nem kötöttek együttműködési megállapodást. A szavazás legnagyobb vesztese az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt, amely 1,3 százalékos támogatottságával lényegében eltűnt a politikai térképről. A helyhatósági választásokat az év végén esedékes parlamenti választások főpróbájának tartják Spanyolországban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: ABC News

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.