Pesti Srácok

Spanyolországban az egyik legnagyobb embercsempész-hálózatot számolta fel a rendőrség

Spanyolországban az egyik legnagyobb embercsempész-hálózatot számolta fel a rendőrség

A spanyol hatóságok az Europollal való együttműködésben felszámolták az egyik legnagyobb embercsempész-hálózatot – közölte pénteken a dél-európai ország rendőrsége.

A tájékoztatás szerint a bűnözői csoport több mint ezer szíriai, illetve algériai állampolgárt juttatott be illegálisan Spanyolországba, és gyakran onnan tovább más európai országokba, akiktől fejenként körülbelül 20 ezer eurót (7,9 millió forint) kértek el ezért. A hálózat algériai szárnya szervezte meg, hogy az embereket bérelt, nagysebességű vízi járművekkel átszállítsák a Földközi-tengeren a délkelet-spanyolországi Almería és Murcia közötti partszakaszra. Az embercsempészek nagy veszélynek tették ki az utasokat, mert a csónakok nélkülözték az alapvető biztonsági felszereléseket, és nem volt rajtuk sem ivóvíz, sem élelem – olvasható a rendőrségi közleményben.

A bűnözők a városoktól távol eső területeken, éjszaka gyűjtötték össze a Spanyolországban partot ért embereket, a fővárosba vitték őket tovább, és ott elrejtették őket "zsúfolásig telt lakásokban, egészségtelen körülmények között". Azoknak, akik tovább akartak utazni, útlevelet, repülőjegyet szereztek, vagy közúton szervezték meg az út folytatását például bérelt járművekkel. Speciális útvonalakat és módszereket dolgoztak ki, hogy a hatóságok elől rejtve maradjon a tevékenységük. A rendőrség közölte, hogy a szervezetre egy tavalyi, szintén embercsempészek elleni akció során figyeltek fel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Carlos de Saa

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?