Hosszú út vár rá, de Nagy Ádám klasszissá érhet Donadoni keze alatt
Nagy Ádám már több mint ígéret, rá épülhet a magyar válogatott a következő években. Bár sokan értetlenül nézték azt, hogy az olasz Bologna csapatához szerződött, szakírónk szerint nem dönthetett volna jobban. Roberto Donadoni keze alatt a középpályás európai szintű focistává válhat. Beletanulhat a mélységi irányító szerepkörébe, de talán egy sorral előrébb válhat igazi klasszissá.
SZERENCSÉS DÁNIEL MÁRTON
A heteken át tartó találgatások, ’biztos megérzések’, elemzések tucatjait olvashattuk Nagy Ádám átigazolási ügyében, de – ahogyan ez valójában sejthető volt – topligás „kis- ill. középcsapat” (a két genovai együttes, a Torino, a Sassuolo fémjelzi a Serie A ’középosztályát’) lett az érkező. Olyan csapat, ahol Nagy Ádám a korábbi posztjaihoz hasonlóan (módosításokkal) azonnal beépíthető, elhelyezhető csapatelem lesz a középpályán, a védelem előtt. Talán Gera Zoltán felfedezése óta nem történt ilyen, hogy valaki (nagy nyilvánosság előtt) próbajáték, menedzseri ügyeskedések nélkül, a saját teljesítménye alapján kerül az NB1.-ből (ill. a válogatottból) Nyugatra - a 'helyére'.
Bologna: fiatal ’futógépekre’ épült a csapat
A Bologna, a Serie A nehéz, de teljesíthető kihívás lesz Nagy Ádám számára, bár a konkurenciával szemben még jelentős „hátrányban” van. A Roberto Donadoni érkezését (2015 októbere) követő időszakban sokat fejlődött a Bologna, megfiatalodott. A komplett együttes három fiatal, de Serie A-tapasztalattal bíró, tehetséges középpályás ’futógép’ köré épült fel. Egyikük a Bologna–Inter–Cagliari–Bologna utat megjáró, nagy tehetség Saphir Taïder, aki 19 évesen mutatkozott be a Serie A-ban. A másik két játékos is több ígéretnél: Godfred Donsah Palermoból érkezett kölcsönjátékos – korábban szintén a Cagliariban futballozott – és Amadou Diawara, a 18 éves védekező középpályás.
Nagy Ádámnak kortársasaival kell megküzdenie
Diawara hamisítatlan ’regista’ (nagyjából: mélységi irányító), ’deep-lying midfilder’, ’anchor man’, ’mindenes csodagyerek’, aki nagy valószínűséggel az AS Romában folytatja. Ő volt a kulcsa a támadásoknak: az még nem sokat jelent, hogy 34 meccsen 84%-os passzpontossággal operált. Az teszi ezt kiemelkedővé, hogy passzainak 78%-a támadó, előre irányuló volt, és ezekből 22 eredményezett gólhelyzetet. Donadoni korábbi kijelentése szerint éppen az ő pótlására szerződtette Nagy Ádámot, amiben érezhető némi zavaró ellentmondás, hiszen még a mercato (játékospiac) alatt számítani lehet az Interből Assane Gnoukouri érkezésére is, aki látszólag tökéletes „Diawara-klón”.
Nagy Ádámra fókuszálva meg kell említeni a többi riválist is: Lorenzo Crisetig-et, vagy éppen Luca Rizzo-t.
Látható, hogy kiélezett és korosztályos rivalizálás kellős középébe érkezik meg Nagy Ádám, de ebben kitartását, szívósságát ismerve helyt fog állni.
(Van honfitársa, akinek nem sikerült: a kispesti Vécsei Bálint sorsa a következő idényre eldőlt, a svájci FC Lugano-hoz került kölcsönbe, ami előrelépés a Serie C-hez képest, de így egyre távolabb kerül az első csapattól).
A Bologna játékának pont a regista volt a kulcsa
A Bologna Donadoni keze alatt pozíciós, taktikailag érett, látványos, a széljátékra, vertikális passzkombinációkra épülő támadófocit játszik, az állandó erőfölénnyel szemben sem adja fel játékát. (A mester munkáját nemzetközi szinten – összehasonlításként – a spanyol bajnokságból sajnálatos körülmények között, öt év után kieső Rayo Vallecano edzőjéhez, Paco Jémezhez hasonlíthatnánk). A Donadoni által alkalmazott formáció 4-3-3-as (védekezéskor 4-1-4-1), a képzeletbeli tengely metszéspontjában, a kulcsposzton játszik a mélységi irányító, a stabilitást adó „hatos” (Nagy Ádám posztja), előtte pedig ott a multifunkcionális, mozgékony, a szélek felé törő középpálya.
A mélységi irányítók ’magánya’
Elképzelhető, hogy Nagy Ádám előrébb (is), a ’valódi’ középpályán, box-to-box játékosként is érvényesülhet futómennyiségével, így eleinte nem mélységben fog több lehetőséget kapni. De meg kell tanulnia, fokozatosan hozzá kell szoknia a mélységi irányítók ’magányához’. Eddig a biztosíték, a biztosító ember a fedezet volt Nagy Ádám számára, a Ferencvárosban és a válogatottban is Gera, esetleg Pintér jelenléte. Most a Maietta–Gastaldello (utóbbi a Bologna legjobbja volt az előző szezonban), szinte hibátlanul játszó védőpáros lesz a fedezet.
Felnőtté kell válnia, meg kell erősödnie
Fontos, hogy fizikálisan is megerősödjön, hogy ne tudják az erősebb centerek, középpályások elnyomni. Donadoni filozófiája egyensúlyi, művészi aranymetszésre-szerkezetre törekszik (48%-os labdabirtoklással, átlagban középhosszú 20 méteres passzokkal), de a támadójáték, az arányok kitolódása miatt nagy terhet helyez az egyes játékosokra, nincsenek feltétlen szerkezeti biztosítékok a játékba beépítve.
’Felnőttként’ kezeli őket és ez az, amire Nagy Ádámnak a legnagyobb szüksége van (és a legtöbb magyar játékosnak szüksége lenne), ebből tanulhat a legtöbbet rövid-, ill. hosszútávon is.
Egy biztos: Donadoni kezei alatt ’nem csak’ futni fog. (Személyes vélemény: néhány év múlva Nagy Ádámot ’advanced playmakerként’ (képzett irányítóként), a középpálya közepén, és nem mélységben helyezkedő registaként látom magam előtt.)
Ezért gondolhatjuk, mondhatjuk joggal azt, hogy a lehető legjobban döntött, túlzások, ostoba-focista önzés nélkül (Dzsudzsák Balázsnak ebben kellett volna, hamarabb megérnie), alázattal, éretten, ahogyan kell. Itt európai szintű focistává válhat, és utat nyithat más tehetséges, a magyar bajnokságban szereplő, vagy inkább sínylődő fiatal számára. (Pl.: Bacsa Patrik, aki felfedezetlenül maradt, mert csapatában, a Diósgyőrben még egyetlen edző sem tudta ’beépíteni’, megtalálni a neki megfelelő pozíciót, pedig fizikális, mentális adottságaiból következik, hogy Inzaghi, Müller-stílusú (persze a maga szintjén), intelligens csatártehetség). Figyeljük, várjuk Balogh Norbertet is (szerencséje volt), aki – úgy tűnik – a Palermoban marad, és aki az egyik, ha nem a legtehetségesebb magyar center.
Kitérő: A magyar sportsajtó – tisztelet a kivételnek, az itt-ott megnyilvánuló bloggereknek – túllihegte a játékosok körüli felhajtást, várakozást, minden lehetőséget megragadott, hogy obszcén módon kihasználja, a szurkolói minimum alá süllyessze, és – észrevétlenül – tönkretegye a hazai labdarúgásról kialakuló „új” érzéseinket. Ordítva azt hazudja: van labdarúgásunk. Azt hazudja, hogy a labdarúgás kultúrája a bulvár, az olcsó, rövidtávú anyagi „siker” elegyéből áll. Az irigységet, a frusztrációt előidéző, érdemtelen, tehetségtelen ’celebvilágból’, a hamis nagyságtudatot tápláló ’nemzeti ábrándokból’, a proli ’mindent-tudást’ visszaigazoló kárörömből (Cristiano Ronaldo alázása, szurkolói irányultságtól függetlenül, esetleg korábban a Liverpool kapujában többször hibázó Bogdán Ádám meghurcolása).
Magyarországon az üres lelátók, a vízilabdameccsek akusztikáját idéző (annak hangulata nélkül) mérkőzések, az ellenőrizhetetlen csapat- és játékos statisztikák (ami nélkül lehetetlen érdemben szakírói munkát végezni), a gazdasági visszaélések okozzák az évtizedes fő problémát. Ezzel kellene a magyar labdarúgásért felelősséget érző újságíróknak foglalkozniuk, nem pedig a nyugati sportbulvár lekövetésével a pszeudófoci jelenlétét erősíteni.
Ebben segíthetnek a 'Nagy Ádámok', a 'Dárdai Pálok'. Talán előbb-utóbb elhozzák a valódi profizmust, mind a pályákon, mind a pályák szélén.
