Pesti Srácok

Hosszú út vár rá, de Nagy Ádám klasszissá érhet Donadoni keze alatt

Hosszú út vár rá, de Nagy Ádám klasszissá érhet Donadoni keze alatt

Nagy Ádám már több mint ígéret, rá épülhet a magyar válogatott a következő években. Bár sokan értetlenül nézték azt, hogy az olasz Bologna csapatához szerződött, szakírónk szerint nem dönthetett volna jobban. Roberto Donadoni keze alatt a középpályás európai szintű focistává válhat. Beletanulhat a mélységi irányító szerepkörébe, de talán egy sorral előrébb válhat igazi klasszissá.

SZERENCSÉS DÁNIEL MÁRTON

A heteken át tartó találgatások, ’biztos megérzések’, elemzések tucatjait olvashattuk Nagy Ádám átigazolási ügyében, de – ahogyan ez valójában sejthető volt – topligás „kis- ill. középcsapat” (a két genovai együttes, a Torino, a Sassuolo fémjelzi a Serie A ’középosztályát’) lett az érkező. Olyan csapat, ahol Nagy Ádám a korábbi posztjaihoz hasonlóan (módosításokkal) azonnal beépíthető, elhelyezhető csapatelem lesz a középpályán, a védelem előtt. Talán Gera Zoltán felfedezése óta nem történt ilyen, hogy valaki (nagy nyilvánosság előtt) próbajáték, menedzseri ügyeskedések nélkül, a saját teljesítménye alapján kerül az NB1.-ből (ill. a válogatottból) Nyugatra - a 'helyére'.

Bologna: fiatal ’futógépekre’ épült a csapat

PestiSracok facebook image

A Bologna, a Serie A nehéz, de teljesíthető kihívás lesz Nagy Ádám számára, bár a konkurenciával szemben még jelentős „hátrányban” van. A Roberto Donadoni érkezését (2015 októbere) követő időszakban sokat fejlődött a Bologna, megfiatalodott. A komplett együttes három fiatal, de Serie A-tapasztalattal bíró, tehetséges középpályás ’futógép’ köré épült fel. Egyikük a Bologna–Inter–Cagliari–Bologna utat megjáró, nagy tehetség Saphir Taïder, aki 19 évesen mutatkozott be a Serie A-ban. A másik két játékos is több ígéretnél: Godfred Donsah Palermoból érkezett kölcsönjátékos – korábban szintén a Cagliariban futballozott – és Amadou Diawara, a 18 éves védekező középpályás.

Nagy Ádámnak kortársasaival kell megküzdenie

Diawara hamisítatlan ’regista’ (nagyjából: mélységi irányító), ’deep-lying midfilder’, ’anchor man’, ’mindenes csodagyerek’, aki nagy valószínűséggel az AS Romában folytatja. Ő volt a kulcsa a támadásoknak: az még nem sokat jelent, hogy 34 meccsen 84%-os passzpontossággal operált. Az teszi ezt kiemelkedővé, hogy passzainak 78%-a támadó, előre irányuló volt, és ezekből 22 eredményezett gólhelyzetet. Donadoni korábbi kijelentése szerint éppen az ő pótlására szerződtette Nagy Ádámot, amiben érezhető némi zavaró ellentmondás, hiszen még a mercato (játékospiac) alatt számítani lehet az Interből Assane Gnoukouri érkezésére is, aki látszólag tökéletes „Diawara-klón”.

Diawara / Fotó: Weaintgotnohistory.sbnation.com

Nagy Ádámra fókuszálva meg kell említeni a többi riválist is: Lorenzo Crisetig-et, vagy éppen Luca Rizzo-t.

(Van honfitársa, akinek nem sikerült: a kispesti Vécsei Bálint sorsa a következő idényre eldőlt, a svájci FC Lugano-hoz került kölcsönbe, ami előrelépés a Serie C-hez képest, de így egyre távolabb kerül az első csapattól).

A Bologna játékának pont a regista volt a kulcsa

A Bologna Donadoni keze alatt pozíciós, taktikailag érett, látványos, a széljátékra, vertikális passzkombinációkra épülő támadófocit játszik, az állandó erőfölénnyel szemben sem adja fel játékát. (A mester munkáját nemzetközi szinten – összehasonlításként – a spanyol bajnokságból sajnálatos körülmények között, öt év után kieső Rayo Vallecano edzőjéhez, Paco Jémezhez hasonlíthatnánk). A Donadoni által alkalmazott formáció 4-3-3-as (védekezéskor 4-1-4-1), a képzeletbeli tengely metszéspontjában, a kulcsposzton játszik a mélységi irányító, a stabilitást adó „hatos” (Nagy Ádám posztja), előtte pedig ott a multifunkcionális, mozgékony, a szélek felé törő középpálya.

Nagy Ádám / Fotó: MTI.com

A mélységi irányítók ’magánya’

Elképzelhető, hogy Nagy Ádám előrébb (is), a ’valódi’ középpályán, box-to-box játékosként is érvényesülhet futómennyiségével, így eleinte nem mélységben fog több lehetőséget kapni. De meg kell tanulnia, fokozatosan hozzá kell szoknia a mélységi irányítók ’magányához’. Eddig a biztosíték, a biztosító ember a fedezet volt Nagy Ádám számára, a Ferencvárosban és a válogatottban is Gera, esetleg Pintér jelenléte. Most a Maietta–Gastaldello (utóbbi a Bologna legjobbja volt az előző szezonban), szinte hibátlanul játszó védőpáros lesz a fedezet.

Felnőtté kell válnia, meg kell erősödnie

Fontos, hogy fizikálisan is megerősödjön, hogy ne tudják az erősebb centerek, középpályások elnyomni. Donadoni filozófiája egyensúlyi, művészi aranymetszésre-szerkezetre törekszik (48%-os labdabirtoklással, átlagban középhosszú 20 méteres passzokkal), de a támadójáték, az arányok kitolódása miatt nagy terhet helyez az egyes játékosokra, nincsenek feltétlen szerkezeti biztosítékok a játékba beépítve.

Egy biztos: Donadoni kezei alatt ’nem csak’ futni fog. (Személyes vélemény: néhány év múlva Nagy Ádámot ’advanced playmakerként’ (képzett irányítóként), a középpálya közepén, és nem mélységben helyezkedő registaként látom magam előtt.)

Ezért gondolhatjuk, mondhatjuk joggal azt, hogy a lehető legjobban döntött, túlzások, ostoba-focista önzés nélkül (Dzsudzsák Balázsnak ebben kellett volna, hamarabb megérnie), alázattal, éretten, ahogyan kell. Itt európai szintű focistává válhat, és utat nyithat más tehetséges, a magyar bajnokságban szereplő, vagy inkább sínylődő fiatal számára. (Pl.: Bacsa Patrik, aki felfedezetlenül maradt, mert csapatában, a Diósgyőrben még egyetlen edző sem tudta ’beépíteni’, megtalálni a neki megfelelő pozíciót, pedig fizikális, mentális adottságaiból következik, hogy Inzaghi, Müller-stílusú (persze a maga szintjén), intelligens csatártehetség). Figyeljük, várjuk Balogh Norbertet is (szerencséje volt), aki – úgy tűnik – a Palermoban marad, és aki az egyik, ha nem a legtehetségesebb magyar center.

Kitérő: A magyar sportsajtó – tisztelet a kivételnek, az itt-ott megnyilvánuló bloggereknek – túllihegte a játékosok körüli felhajtást, várakozást, minden lehetőséget megragadott, hogy obszcén módon kihasználja, a szurkolói minimum alá süllyessze, és – észrevétlenül – tönkretegye a hazai labdarúgásról kialakuló „új” érzéseinket. Ordítva azt hazudja: van labdarúgásunk. Azt hazudja, hogy a labdarúgás kultúrája a bulvár, az olcsó, rövidtávú anyagi „siker” elegyéből áll. Az irigységet, a frusztrációt előidéző, érdemtelen, tehetségtelen ’celebvilágból’, a hamis nagyságtudatot tápláló ’nemzeti ábrándokból’, a proli ’mindent-tudást’ visszaigazoló kárörömből (Cristiano Ronaldo alázása, szurkolói irányultságtól függetlenül, esetleg korábban a Liverpool kapujában többször hibázó Bogdán Ádám meghurcolása).

Magyarországon az üres lelátók, a vízilabdameccsek akusztikáját idéző (annak hangulata nélkül) mérkőzések, az ellenőrizhetetlen csapat- és játékos statisztikák (ami nélkül lehetetlen érdemben szakírói munkát végezni), a gazdasági visszaélések okozzák az évtizedes fő problémát. Ezzel kellene a magyar labdarúgásért felelősséget érző újságíróknak foglalkozniuk, nem pedig a nyugati sportbulvár lekövetésével a pszeudófoci jelenlétét erősíteni.

Ebben segíthetnek a 'Nagy Ádámok', a 'Dárdai Pálok'. Talán előbb-utóbb elhozzák a valódi profizmust, mind a pályákon, mind a pályák szélén.

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.