Pesti Srácok

Csoportgyőztes a férfi vízipóló válogatott, karnyújtásnyira az elődöntő

Csoportgyőztes a férfi vízipóló válogatott, karnyújtásnyira az elődöntő

Eldőlt, hogy Magyarország kihagyja a nyolcaddöntőt, és a negyeddöntőben kapcsolódik be újra a vízilabdatorna küzdelmeibe. Az olaszok nem tudtak tízet ráverni a meccs második felére feltámadó ausztrálokra, így Magyarország csoportgyőztes. A negyeddöntőben a spanyol–orosz találkozó nyertesével játszunk a négybe kerülésért.

Volt okunk aggódni az olasz–ausztrál meccs félidejében, amikor hat góllal vezettek az olaszok, hiszen akkor nagyon közelinek látszott, hogy több, mint tíz különbséggel szedik szét az auszikat. A mi tízgólos sikerünket kellett ugyanis túlszárnyalniuk Alessandro Campagna fiainak, hogy megússzák a nyolcaddöntőt, és cserébe minket küldjenek oda. A meccs második felében viszont megtorpantak az olaszok, pedig addig jóformán úgy lőtték a gólokat, ahogy akarták. A harmadik negyedet be is húzták minimális előnnyel az ausztrálok, így az utolsó negyedet kellett volna öttel nyerniük az olaszoknak. Ekkor már egy fokkal nyugodtabbak voltunk.

Aztán csak peregtek a percek, és Tempesti beállása után nem kaptak gólt a kék sapkás olaszok, de nagyon sokáig nem is lőttek. Valószínűleg rá is görcsöltek a feladatra, hiszen amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy ebből nem lesz tízgólos különbség, akkor megint beindult az olasz gólgyár, és végül 13:5-re diadalmaskodtak. Ez volt a szépségtapasz számukra, mi viszont pihenhetünk, amíg az olaszok nyolcaddöntőznek.

PestiSracok facebook image

A negyeddöntőben a Spanyolország–Oroszország nyolcaddöntő nyertesével játszunk. Azt a találkozót vasárnap 22 órakor játsszák, tehát negyed tizenkettő körül derül ki a következő ellenfelünk kiléte.

Märcz Tamás szövetségi kapitány kisimult arccal nyilatkozott a sajtónak az olasz–ausztrál meccs után:

A szövetségi kapitány azt is mondta, nem válogatnak, hogy a spanyolokat vagy az oroszokat szeretnék megkapni a negyeddöntőben:

A Hárai állapotát firtató kérdésre elmondta, hogy bevethető, és ha szükség lett volna rá, akkor a franciák ellen is játszott volna.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.