Pesti Srácok

„Minden idők legjobb világbajnoksága zajlik” – mondta a FINA szombaton újraválasztott elnöke

„Minden idők legjobb világbajnoksága zajlik” – mondta a FINA szombaton újraválasztott elnöke

A várakozásoknak megfelelően a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) szombati, budapesti kongresszusán újraválasztották az uruguayi Julio C. Maglione-t, így további négy esztendeig ő irányítja a szövetséget. A rutinos sportvezető fölényesen, 258-77 arányban győzött az elnökválasztáson az olasz Paolo Barellivel szemben, majd beszédében kiemelte: minden idők legjobb világbajnoksága a magyarországi. Gyárfás Tamás újabb négy éven át a FINA Bureau vezetőtestület tagja lesz.

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) szombati, budapesti kongresszusán ismét újraválasztották Julio C. Maglione-t, aki így harmadszor is a FINA elnöke lett. A győztes sportvezető a lehető legpozitívabban beszélt a magyarországi vizes világbajnokságról: „Minden idők legjobb világbajnoksága zajlik Budapesten" – mondta kongresszust követő sajtótájékoztatón.

– tette hozzá, a hazánk által kitünően megoldott beugró-szerepre célozva. – Korábban a szervezőknek hat évük volt felkészülni, a magyarok mindent megcsináltak két év alatt, nem csupán a helyszínek tökéletesek, de a rendezés is, beleértve a szállítást, a biztonságot, és azt a tényt, hogy mindenütt mosolygós helyiekkel lehet csak találkozni."

PestiSracok facebook image

Az elnök mellett a román ügyvezető igazgató, Cornel Marculescu is a magyar rendezést dicsérte: sosem látott színvonalú helyszíneken zajlottak és zajlanak a 17. FINA Világbajnokság eseményei – emelte ki. „A Duna Arénához fogható létesítmény nemigen létezik ma a világon, a szinkronúszók még sohasem versenyeztek ilyen csodálatos körülmények között, a nyíltvízi úszókat tökéletes feltételek várták a Balatonon, a vízilabdázók pedig a sportáguk egyik legismertebb helyszínén, a Margitszigeten játszanak, mindennap több ezer ember előtt. És majd megláthatják, milyen fantasztikus élményt nyújt az óriás-toronyugrás a Parlament épületével a háttérben.”

Balatonfüred is remekül vizsgázott / Fotó: Horváth Péter Gyula

Nem véletlen, hogy korábban már a vízilabdatorna döntőjének "áthelyezése" is felvetődött. Megírtuk, hogy az óriási érdeklődés miatt - a sikeres magyar szereplés esetén - a Hajós Alfréd Uszoda helyett a Duna Arénában lehet a férfi vízilabdatorna fináléja.

Az úszódöntőket amúgy is a Duna Arénában rendezik, egészen elképesztő hangulatra számíthatunk vasárnaptól. Főleg, hogy már az úszóversenyek nyítónapján komoly esély van a magyar éremszerzésre, ugyanis 400 méter gyorson Kapás Boglárka a szám felnőtt, Késely Ajna pedig junior Európa-bajnokaként állhat rajtkőre. Ráadásul medencébe ugrik a vébé egyik legnagyobb sztárja, az ötszörös olimpiai bajnok, 400-on, 800-on és 1500-on is világcsúcstartó amerikai csodaúszó, Katie Ledecky. Kapástól egészen hihetetlen teljesítmény lenne, ha valahogy megelőzné.

Kapás Boglárka számít a magyar szurkolókra / Fotó: Facebook/Kapás Boglárka

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.