Elment a „Dühöngő bika” – búcsú a filmtörténet egyik legnagyobb sportikonjától
Sporttörténeti ikontól búcsúzunk. A nyomorból, a bűnből emelkedett a legnagyobb bokszolók közé Jake LaMotta - kilencvenöt esztendős korában hunyt el.
Muhammad Ali és Sugar Ray Robinson – a szakma nagy része ezt két bokszolót, ezt a két zsenit tartja a sportág valaha volt legnagyobb alakjának. A vita többnyire arról szól, hogy Ali vagy Robinson volt-e az első, az utolérhetetlen.
Ha hatásukat, személyiségüket, történelmi szerepüket nézzük, akkor egyértelműen a nagyszájú, de következetesen bátor Alit kell választanunk.
Ő nem csak a sportágra, de egész nemzedékekre hatással volt. Háborúellenes kiállása, megtörhetetlen jelleme – szerintem – inspiráló lehet még egy most felnövő kelet-európai fiatalnak is. A forradalmár Alitól eltérően Robinson „csupán” a ringben volt zseniális, de ott sokak szerint még a nehézsúlyú ikonnál is zseniálisabb volt.
Most attól az embertől búcsúzunk, aki először legyőzte őt. Jack LaMottától, a „Dühöngő bikától”. Ő nem volt a legnagyobb, viszont felül tudta múlni.
LaMotta New York legendás és hírhedt városrészében, Bronxban nőtt fel, már fiatalon börtönbe került, onnan tört fel a csúcsra. A szívós, megtörhetetlen bokszoló igazi bunyós volt (meg kell különböztetni a művésztől, az ökölvívótól), legnagyobb sikerét alig két évvel profi debütálása után érte el: 1943-ban megverte a legyőzhetetlennek tartott Robinsont.
Az olasz-amerikait teljesen esélytelennek tartották a virtuóz Robinson ellen, de ő sokadszorra is bebizonyította: ha nem csalják el, akkor a boksz az egyik legigazságosabb, legőszintébb sport.
Párharcuk eztán legendássá vált: összesen hatszor mérkőztek meg, s bár Robinson szinte mindig győzött, boksztörténelmi ütközeteket vívtak.
LaMotta hatalmas szívéről, kérlelhetetlen harcmodoráról és kiüthetetlenségéről vált ismertté: sohasem számolták ki hosszú karrierje alatt. Még akkor sem, amikor a maffia döntése miatt ki kellett kapnia, meg kellett veretnie magát egy mérkőzésen, hogy aztán megszerezhesse a középsúly bajnoki címét.
„Ugyanakkor megvert szinte minden jó középsúlyút abban az időszakban, pedig sokan voltak a sorban – írták róla a Profiboksz.hu-n. – Ott volt a Hall of Famer Fritzie Zivic, akit LaMotta háromszor vert meg, vagy Jackie Wilson, Tommy Bell, George Costner, Tony Janiro, Tommy Yarosz, Jose Basora, Holman Williams és a vasöklű Bob Satterfield. Ezek a nevek nem sokat mondanak, ha csak a moziból ismered LaMotta-t, azonban valamennyien nagyon jó öklözők, a középsúly történetének egy sötét, de termékeny korszakából. LaMotta megmérkőzött bárhol, bárkivel, akit eléraktak”.
Sajnos a sikert ő sem igazán tudta feldolgozni, pénzét italra és nőkre költötte, a címét és családját elveszítette, és végül börtönbe került. Szabadulása után egy mulatóban kapott munkát, viszont másodszor is világhíressé vált, miután Robert De Niro eljátszotta őt Martin Scorsese kultikus filmjében. A zseniális rendező műveit ismerve azt kellett volna írnom: egyik kultikus filmjében. Mert a Dühöngő bika is az volt. De Niro zseniális játékkal mutatta be a bokszoló kettős életét, a felfelé emelkedést, majd a bukást.
Köztudott, hogy a színész gyakorlatilag átlényegült LaMottává, azt mondják, a forgatás előtti felkészülés során olyan szintű bokszolóvá vált, hogy simán be lehetett volna engedni a ringbe egy profival, nem vallott volna szégyent (persze nem az élmenők ellen).
De most nem tőle (szerencsére), hanem LaMottától búcsúzunk. Scorsesének hála ő is több lett sportikonnál, generációk nőttek fel a Dühöngő bikán. Akit végül a halál is sokáig kerülgetett, mintha nem tudta volna legyőzni, kiütni. Az egykori világbajnok kilencvenöt éves korában halt meg, jóval túlélte legnagyobb riválisát, Sugar Ray Robinsont.
Fotók: Guardian.co.uk
