Pesti Srácok

Storck: Hálás vagyok, hogy Magyarországon dolgozhattam, büszke vagyok az Európa-bajnoki teljesítményünkre

null

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén értékelte a válogatott világbajnoki selejtezős szereplését, és arra az elhatározásra jutott, hogy közös megegyezéssel szerződést bont Bernd Storckkal, aki így mindkét tisztségéből távozik. A német szakemberrel nem csupán szövetségi kapitányt veszítettünk, eddig ő irányította a teljes magyar futballt. Sokan visszarendeződéstől tartanak, ezért írtuk bele a címbe az ironikus kérdést. A cinizmuson túl: sokat köszönhetünk Storcknak, akinek mindig hálás lehet a magyar futball és azok a korosztályok, akik most kaptak először valamit a labdarúgástól.

Pezsgőt bonthat a magyar "szakma": kedden hét óra előtt nem sokkal Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője bejelentette, a szövetség elnöksége jóváhagyta Bernd Storck közös megegyezéssel történő távozását az MLSZ-ből. A német szakember minden feladatkörében befejezi a munkáját a szövetségben. Sokan várták, kívánták Storck távozását, ami tulajdonképpen nem volt meglepő.

„Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarorszá

g – mondta Storck az MLSZ honlapjának nyilatkozva. –

Büszke vagyok arra, amit a tavalyi Európa-bajnokságon közösen elértünk. A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok – beleértve a fiatalokat – profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek.”

PestiSracok facebook image

„A vb-selejtezők során sikerült igaz elérnünk a minimális célkitűzésünket, hiszen megszereztük a csoport harmadik helyét, ugyanakkor a 10 mérkőzés során kevesebb pontot szereztünk annál, mint ami elvárható lett volna.

A magyar labdarúgás sok tehetséggel rendelkezik, látható ez a korosztályos csapatokon is. Továbbra is úgy vélem, hogy szoros együttműködéssel, alázatos munkával sikerek érhetőek el. Nagyon köszönöm az MLSZ vezetőinek, különösen Csányi Sándor elnöknek az elmúlt bő két esztendőben nyújtott támogatást és bizalmat. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk. A további munkához őszintén kívánok nagyon sok sikert a magyar labdarúgás minden szereplőjének és szurkolójának egyaránt.”

„Az elnökség egyhangúlag elfogadja Bernd Storck közös megegyezéssel való távozását az MLSZ kötelékéből. Ez azt jelenti, hogy megszűnik a megbízatása szövetségi kapitányként és sportigazgatóként is. Az MLSZ elnöksége felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy kezdjen tárgyalásokat az új szövetségi kapitány szerződtetésére. A magyar válogatott novemberben két mérkőzést játszik. Az idő rövidsége miatt elképzelhető, hogy ideiglenes szövetségi edző készíti fel a csapatot. Megköszönjük Bernd Storck munkáját, mert vele ért el sikereket a magyar válogatott az elmúlt időszakban” – mondta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

Storckot lehet és lehetett is kritizálni, de tény, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb (szinte egyetlen) sikerét neki (is) köszönhetjük. Az Európa-bajnokságot sohasem felejtjük el. Íme az a videó, amivel feltüzelték a játékosokat:

És azért ez sem lehet megnézni érzelmek nélkül:

Auf Wiedersehen herr Storck! És Danke!

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.