Végleg bezárult az Aranycsapat könyve: elbúcsúztatták Tóth II Józsefet
Magyarország - Olaszország (2:0) Európa-kupa mérkőzés 1955. november 27-én. A magyar csapat tagjai: Tichy (csak a feje látszik), Kocsis, Buzánszky Czibor, Tóth II., Bozsik, Kotász, Szojka, mögötte erősen takarva Faragó. / Fotó: Fortepan.hu
Elment az Aranycsapat utolsó játékosa is, kicsit belőlünk is elveszett egy "darab". Csepelen vettek végső búcsút Tóth II Józseftől, a klub és a válogatott egykori klasszisától. A csepeli egyesület szép soraival búcsúzunk a végtelenül szerény sportembertől, aki a klubhűség egyik mintaképe volt.
Elbúcsúztatták Tóth II Józsefet. Az Aranycsapat egykori kiválóságát a csepeli temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol rokonai, barátai, ismerősei, tisztelői búcsúztatták. A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Sipos Jenő szóvivő köszönt el a legendás játékostól, majd Csepel polgármestere, Borbély Lénárd mondott búcsúbeszédet, végül az egykori játékostársak nevében Raduly József gondolatait Sipos Jenő olvasta fel.
Tóth II. József egész pályafutása alatt a Csepel labdarúgója volt. Összesen 296 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 78 gólt szerzett. Az 1958–1959-es idényben bajnokságot nyert csapat tagja volt. 1961-ben fejezte be az aktív labdarúgást. A magyar válogatottban 12 alkalommal szerepelt 1953 és 1957 között, és 5 gólt szerzett. Az 1954. május 23-án megrendezett angolok elleni, népstadionbeli 7–1-es mérkőzésen is pályára lépett, sőt gólt is szerzett. Tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon részt vevő ezüstérmes Aranycsapatnak: az NSZK elleni 8–3-as, és a brazilok elleni győzelemnek is aktív részese volt – a németek ellen gólt is szerzett.
Tóth II József Csepel örökös bajnoka, Budapest díszpolgára. szülőfalujában, Merseváton 2015 óta sportpálya viseli a nevét. A Csepel SC búcsúsoraiból idézünk:
„Tisztelt búcsúzók! A Csepel Football Club egyik legnagyobb ikonjának utolsó útját tettük meg közösen. Véget ért a mérkőzés, végleg lekerült a futballcipő és vele a kék-piros szerelés, kialudtak a reflektorok, elcsendesedett a lelátó. Tóth II József, Bozsi bácsi, aki egész pályafutása során hű maradt a csepeli klubhoz, melynek színeiben közel háromszáz mérkőzésen lépett pályára, most ott lel végső nyugalomra, ahol valójában szeretett élni, s ahol igazán szerették.
A régi játszótársak majd mindegyike biztosan várja már őt! Az 1948 -as bajnok csapatból, ahol még nem játszott ugyan tétmeccsen de már ifistaként meg-megfordult: Marosvári Béla, Szekeres András, Nagy II. István, Rédei József, Kónya József, Híres Alajos, Keszthelyi Mihály, Szentesi Károly, Fenyvesi György és Pintér József is biztosan szívesen fogadják, mint ahogy a legutóbbi ’58–59 -es NBI -es bajnok Csepelből: Bakó Béla, Bulla József, Takács György, Kleibán Antal, Kisuczky Róbert, Mednyánszky Rudolf, Németh Ferenc, Sátori Imre és Povázsai László is bizonyosan méltó módon felkészültek a „mennyei rangadóra”.
Majd mindegyikükről szeretettel beszélt, de ugyanígy emlegette Puskás Öcsit, Czibor Zoltánt, Kocsis Sándort és a többi világklasszis játszótársat is, akikkel hajszál híján eljutott a világ labdarúgásának csúcsára. Sajnos ez nem adatott meg neki… Megadatott viszont egy szép kor, melynek utóbbi néhány évében viszonylag sokszor találkozhattunk, s beszélgethettünk. Ilyen alkalmakkor sokat mesélt a csepeli gyárról, ami a család és a futball mellett a mindig biztos pontot jelentette számára, a csepeli ellenfelekről, a Magyar Posztó vagy a Csepeli Papír játékosairól, akikkel edzőmeccseken vívtak csodaszámba menő csatákat…
Mesélt, de sohasem kesergett, nem bánkódott, nem volt megkeseredett idős ember, sokkal inkább a szépre emlékezett: nem esett nehezére, ha az utca embere, a postás, a hentes, a kocsmáros vagy a bolti eladó számtalanszor arra kérte, idézze fel a Puskásékkal megélt pillanatokat, vagy mutasson egy fotót, esetleg írjon alá egy régi fényképet.
Szerénységében is példamutató volt: egy alkalommal volt szerencsém meghívni egy csepeli sportolókat köszöntő rendezvényre, ahol javarészt diákkorúaknak vetítettük le az angolok elleni 7:1 -es meccsen szerzett gólját, s amikor arra kértük mondjon néhány szót, mosolyogva azt felelte: (idézem) „Ugyan már, ki kíváncsi manapság az ilyen vén krampuszokra?” Percekig állva tapsolták Bozsi bácsit…
Utoljára 88. születésnapján májusban köszönthettük klubunk nevében, majd idén nyáron közreműködésünkkel kórházi betegágyánál egy jótékony célra gyűjtő, világutazó lengyel fiút fogadott, és dedikált neki már reszkető kézzel egy magyar válogatott mezt, s mosolyogva integetett a fényképezőgépnek… Ezek az utolsó személyes emlékeink róla… Halála másnapján közös gyertyagyújtással emlékeztünk rá egykori sikerei színhelyén, a Csepel Stadionban, ahol a Csepel Futball Club sportolói és vezetői lehajtott fejjel fejezték ki tiszteletüket és megbecsülésüket Tóth II József példaértékű életműve előtt, akinek emlékét a klub fennállásának végéig őrizni fogjuk! Legyen szép az útja, Bozsi bácsi!”
Mi is ezt kívánjuk.
Fotó és forrás: MLSZ.hu
