Egy régi vágású olasz, akit mindenki szeretett – búcsú a futballtörténelem egyik legjobb kapusától (videókkal)
Százhetvenöt mérkőzés, világbajnoki trófea és több kisebb, nagyobb kudarc. A hétfői olasz kiesés legfájdalmasabb hozadéka Gianluigi Buffon visszavonulása, a régi vágású, mindenki által kedvelt és tisztelt kapust sohasem csodálhatjuk többet az olasz válogatott mezében. Mire emlékezzünk? Arra, ahogyan lehajtott fejjel tapsol a svéd himnusz alatt, ezzel helyrehozva az azt kifütyülő olasz szurkolók sportszerűtlenségét.
Vannak olyan futballisták, akiket még a legnagyobb riválisok szurkolói is elismernek, szeretnek. Ilyen volt az utóbbi éveket tekintve a Real Madridban Raúl és Iker Casillas, a Barcelonában Carles Puyol és ilyen az olasz nemzeti csapattól most visszavonuló Gianluigi Buffon. (Ez a mondat ennél - szerencsére - sokkal hosszabb lehetne).
Utóbbi a valaha volt egyik legjobb kapus a világon, de hogy emberként milyen, arra utolsó válogatott meccsén is bizonyítékot adott. Amikor az olasz szurkolók sportszerűtlen módon kifütyülték a vendég svédek himnuszát, ő lehajtott fejjel tapsolt. Egyértelműen üzenve, a dühös drukkerek helyett ő mutat alázatot.
Ő, aki mindig tisztelettel beszélt és bánt az ellenfelekkel, akin soha sem lehetett észrevenni, hogy a világ egyik legjobb, legismertebb játékosa.
„I'm Old Fashioned” – énekelte Chet Baker, és Buffon vagy a már visszavonult Puyol, Raúl és elődiek is azok voltak, régi vágású futballisták, sztárallűrök, felesleges címlapok, megvásárolt gyerekek és adócsaló apák nélkül. Buffon akkor sem magáról beszélt, amikor sírva nyilatkozott a hétfői, történelmi szégyen után, hanem arról, hogy az olasz társadalmat sajnálja igazán, de nem kell félni, mert mindig felállnak mindenből.
Buffon csak tudja. A 2002-es világbajnokságon minden idők egyik legundorítóbb csalását követően estek ki a társrendező Dél-Korea ellen. A kapus hiába fogott tizenegyest, a megvásárolt bíró végig az ázsiai csapatnak fújt, amely a hosszabbításban begyötörte a valóban aranyáron mért aranygólt. Ezt a kisfilmet érdemes megnézni. Tottit arcát, amikor leküldik.
Az olaszok teljesen kikészültek, volt, aki sírt, könnyezett a tehetetlenségtől, a dühtől, hogy aztán négy évvel később megnyerjék minden idők egyik legemlékezetesebb döntőjét.
Négy év alatt tökéletesen fordult a futballvilág.
Buffon akkor már – talán a szintén végtelenül szimpatikus Casillas előtt, talán Casillas mellett – a világ legjobb kapusának számított, a finálé mégsem róla, inkább a mocskos játszmát űző Marco Materraziról és a mentálisan leszereplő, ugyanakkor valahol mégis megérthető Zinédine Zidaneról szólt. A jelenetről persze nem a kapus tehetett, nehéz lenne feleleveníteni vele kapcsolatban egy-egy olyan szituációt, amikor nem viselkedett volna úriemberként. Régi vágású úriemberként.
Buffon tudta, hogy a futball, ahogyan az élet ciklikus. A 2010-es, majd a 2014-es világbajnokság sem az olasz válogatottról szólt, és hiába jutottak be a 2012-es Európa-bajnokság fináléjába, ott hatalmas verést kaptak a csúcsformáját futó spanyol válogatottól. Buffon mellől közben kikoptak a klasszisok, amíg 2006-ban Cannavaro, Pirlo, Gattuso, Totti és Del Piero mellett futballozott, addigra most már csak a védelemben, a védekezést tekintve maradtak kiemelkedő játékosok. Akik közül többen is követik őt. Buffonnal együtt Chiellini, Barzagli és De Rossi is visszavonul a nemzeti csapattól. Mind a hárman alapemberek voltak – bár De Rossi most nem játszott –, de Buffonhoz képest egyiküket sem fogja hiányolni a futballvilág.
Talán a Roma játékosa, De Rossi hozzá mérhető ikon, de ő inkább Róma legendája.
A rablógyilkos kinézetű Chiellini éppenséggel a kapus ellentéte, vele egy csapatban nem lehet rossz futballozni, de ellene gyaníthatóan senki sem szeret. Nem csak azért, mert nagyon jó védő, hanem mert piszkosan, az olasz futballhagyomány sötétebb arcát mutatva játszik. A svédek ellen kétszer is leküldhették volna, de tőle megszokott könyököséért ezúttal sem kapott lapot.
Buffon egyébként Chiellinit és a többieket is megemlítette „búcsúbeszédében”:
„Egy nagy ölelés jár búcsúzóul Chiellónak, Barzának, Leónak és Lelének, akikkel együtt küzdöttünk végig vagy tíz évet”
– mondta a kapus. Egy nagy ölelés járna Buffonnak is. Nagyon hiányozni fog a világbajnokságokról, Európa-bajnokságokról. Főleg, hogy egyre kevesebb a hozzá hasonló karakter. És kapus.
Fotók: Uefa.com
