Pesti Srácok

„Jobb egy anya, mint két apa” – elfordult a szurkolók egy része az Európa Ligából kiesett Hertha Berlintől

„Jobb egy anya, mint két apa” – elfordult a szurkolók egy része az Európa Ligából kiesett Hertha Berlintől

Nagy szezont futott az előző idényben a Hertha Berlin a Bundesligában, de idén valami nem működik. A bajnokságban egyelőre csak a 14. helyen áll Dárdai Pál csapata, és csütörtöki vereségével az is eldőlt, hogy az Európa Liga csoportkörben is elbukott. Ezúttal Bilbaóban kapott ki a berlini együttes, amelynek saját szurkolói is üzentek. Nem mindenki szereti a multikulti Berlint, az egyik szurkolót már ki is tiltották.

Nem a Hertha Berlinről szólnak ezek a napok, sem a Bundesligában, sem az Európa Ligában. Dárdai Pál csapata szombaton hazai pályán szenvedett vereséget a Borussia Mönchengladbachtól a német bajnokságban. A vendégegyüttes már a 20. percben 3–0-ra vezetett Berlinben, és hiába jött fel a Hertha (3–2), végül 4–2-re kikapott.

Az újabb kudarc után a Hertha csak 14. a Bundesligában, de ennél is rosszabb hír, hogy a hazai pálya varázsa is eltűnni látszik.

A 2015–2016-os szezonban Dárdaiék a berlini Olimpiai Stadionban 9 győzelmet arattak, ötször játszottak döntetlent és csak háromszor kaptak ki (32 pont), egy idénnyel később ennél is jobban teljesítettek (12/1/4, 37 pont), de most hét meccs után csupán 3/2/2 a mérlegük. Ez eléggé sovány. Persze messze még az idény vége, és Dárdait korai lenne leírni.

PestiSracok facebook image

Elmaradt az európai áttörés

Most az sem segíti a helyzetét, hogy az Európa Ligában is leszerepelt a csapat, pedig nem is kerültek túlságosan nehéz négyesbe. A csoport legnevesebb tagja az Athletic Bilbao, de sem a svéd Österlunds csapatát, sem az ukrán Zorját nem rettegik Európában.

Ehhez képest már az ötödik forduló után eldőlt, hogy a Hertha nem juthat tovább.

Bár Bilbaóban kifejezetten biztatóan kezdtek, és kétszer is vezettek, végül 3–2-es vereséget szenvedtek. A másik meccsen az Österlunds 2–0-ra legyőzte a Zorját, így a svédek biztos továbbjutók, a Bilbao pedig ki-ki meccset vívhat majd az ukránokkal. Lehet persze, hogy az Európa Liga-búcsú nem fáj annyira a Herthának, amely nemigen bírta a kettős terhelést.

A klub hátországával sincs minden rendben, a berlini klub erre a szezonra kitiltotta egyik vezérszurkolóját az Olimpiai Stadionból, miután a Köln elleni meccsen vállalhatatlan, de sokatmondó transzparens jelent meg a lelátón.

A felirattal a kölni szurkolókat provokálták, a városban máig megemészthetetlen szilveszter éjszakára utalva, amikor a kölni bevándorlók több száz szexuális bűncselekményt követtek el egyszerre.

Ez Dárdai Pálék térdelős, az idegen kultúrák befogadását ünneplő akciójára is válasz lehetett. Nem véletlenül jelent meg később, ugyanazon a Köln elleni meccsen az a felirat, hogy

jobb egy anya, mint két apa.

A Hertha bevitte a pályára a politikát - mert bármilyen gesztusnak tartották, ez az volt -, és most megérkezett a válasz is. A csapat meg közben jelentősen visszaesett.

Mindettől függetlenül továbbra is szurkolunk Dárdainak, mert egy egyenes, munkamániás szakember, aki - egyedüli magyarként - sokra hivatott az edzői szakmában. Talán mind a lelátón, mind a csapaton belül sikerül újra megteremtenie az elveszni látszó egységet.

Fotó: DFB.de

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.