Pesti Srácok

Eddig egyértelmű kudarc a kézilabda vb, kiábrándító vereség Svédországtól

Eddig egyértelmű kudarc a kézilabda vb, kiábrándító vereség Svédországtól

Második meccsét is elvesztette a női kézilabdacsapatunk a németországi világbajnokságon, de a Norvégia elleni, szombati súlyos vereséggel szemben a svédek ellen megvolt a lehetőségünk. Egy félidőn át bízhattunk benne, hogy meglesz az első győzelem a vb-n, utána azonban kidomborodtak azok a gondjaink, amelyek a magyar kézilabdázás szerkezetéből fakadóan egy évtizede válságban tartják idehaza a sportágat. A norvégok elleni súlyos, ám papírformaszerű, majd a svédek elleni kiábrándító vereség után, nulla ponttal várjuk a folytatást, és kezdhetünk megbarátkozni a gondolattal, hogy a kelleténél erősebb ellenfelet kapunk a nyolcaddöntőben.

A norvégok ellen igazán szembetűnő volt, hogy a sérült Tomori Zsuzsanna és Szucsánszki Zita távollétében átjáróház a védelmünk, de a svédek ellen is érződött ugyanez a probléma. Mindez megtoldva azzal, hogy a magyar játékosok nem igazán képesek lépést tartani a világszinten felgyorsult játékkal – ennek okaival a vébé után lesz érdemes foglalkozni –, előrevetíti, hogy ezt a világversenyes szereplésünket illetően sem érdemes túl nagy reményeket táplálnunk.

Fej-fej mellett küzdött a két csapat, feljavult a védekezésünk az első találkozónkhoz képest, a meccs kezdeti szakaszában néha előnyben is voltunk. Klivinyi Kinga sokat javult a norvégok ell mutatott játékához képest, balátlövőből többször eredményes volt. Rasmussen szövetségi kapitány sok cserével forgatta a csapatot, az első játékrész második felére azonban elfogyott a támadójátékunk, és mi kezdtünk futni az eredmény után. Pedig Bíró Blanka remek teljesítményt nyújtott a kapunkban, ami megalapozhatta volna jó eredményünket, főleg, hogy a fiatal Háfra Noémi is megint nagy kedvvel, hasznosan játszott. Lelkileg sem tett jót azonban a csapatnak a két kimaradt hetes, valamint az üres kapu mellé lőtt labda. A második félidőre döntetlen állással fordulhattunk, de rossz fordulatot vett a meccs, mintha beragadt volna a csapat az apátiába.

Jobbátlövő poszton egyértelműen gondok vannak, beállóban pedig ha lehet, még ennél is rosszabb a helyzet, teljesen értékelhetetlenek vagyunk, elbújnak a játékosaink a falban. Így nemhogy nem megjátszhatóak góllövésre, de az átlövőknek sem szorítják le a védőfalat, ezért folyamatosan szenvedünk támadásban, és azok a játékosaink – Görbicz, Kovacsics – sem tudnak kiemelkedőt nyújtani, akikben benne lenne a képesség. Emellett a balátlövő Zácsik Szandra ahogy a norvégok ellen is, ismét rengeteget hibázott, hozzá érkezve meglassul az adogatásunk, és az alibipasszai sem segítettek a támadójátékunkon. A második félidőben Klivinyire is jobban figyeltek már a svédek, így ő sem tudta hozzátenni a támadójátékunkhoz azt az egyéni teljesítményt, amit az elsőben igen.

PestiSracok facebook image

A megtorpanásunkat könyörtelenül kihasználták a svédek, három-négygólos stabil előnyt építettek ki. Amikor néha sikerült betalálnunk, és felcsillant a remény, akkor gyors középkezdésből átrohantak rajtunk, és másodperceken belül visszaállították a különbséget. Ezt azért is sikerülhetett nekik, mert nálunk több játékos nem védekezik, csak támad, és az amúgy is túl lassú visszarendeződésnél még létszámhátrányban is vagyunk a kényszerű csere miatt. Bíró Blanka több elképesztő bravúrral meccsben tartotta a csapatot, az ő sorozatos ziccervédései nélkül már a második félidő közepén elúszott volna a remény. A bal szélen Schatzl Nadine rázta meg magát az utolsó tíz percben, amikor a többi magyar játékos már kapura lőni sem mert, a néhány jó teljesítmény azonban egy ilyen kiélezett meccs megnyeréséhez nem elég.

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 22:25 (11:11)

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.