Eddig egyértelmű kudarc a kézilabda vb, kiábrándító vereség Svédországtól
Második meccsét is elvesztette a női kézilabdacsapatunk a németországi világbajnokságon, de a Norvégia elleni, szombati súlyos vereséggel szemben a svédek ellen megvolt a lehetőségünk. Egy félidőn át bízhattunk benne, hogy meglesz az első győzelem a vb-n, utána azonban kidomborodtak azok a gondjaink, amelyek a magyar kézilabdázás szerkezetéből fakadóan egy évtizede válságban tartják idehaza a sportágat. A norvégok elleni súlyos, ám papírformaszerű, majd a svédek elleni kiábrándító vereség után, nulla ponttal várjuk a folytatást, és kezdhetünk megbarátkozni a gondolattal, hogy a kelleténél erősebb ellenfelet kapunk a nyolcaddöntőben.
A norvégok ellen igazán szembetűnő volt, hogy a sérült Tomori Zsuzsanna és Szucsánszki Zita távollétében átjáróház a védelmünk, de a svédek ellen is érződött ugyanez a probléma. Mindez megtoldva azzal, hogy a magyar játékosok nem igazán képesek lépést tartani a világszinten felgyorsult játékkal – ennek okaival a vébé után lesz érdemes foglalkozni –, előrevetíti, hogy ezt a világversenyes szereplésünket illetően sem érdemes túl nagy reményeket táplálnunk.
Fej-fej mellett küzdött a két csapat, feljavult a védekezésünk az első találkozónkhoz képest, a meccs kezdeti szakaszában néha előnyben is voltunk. Klivinyi Kinga sokat javult a norvégok ell mutatott játékához képest, balátlövőből többször eredményes volt. Rasmussen szövetségi kapitány sok cserével forgatta a csapatot, az első játékrész második felére azonban elfogyott a támadójátékunk, és mi kezdtünk futni az eredmény után. Pedig Bíró Blanka remek teljesítményt nyújtott a kapunkban, ami megalapozhatta volna jó eredményünket, főleg, hogy a fiatal Háfra Noémi is megint nagy kedvvel, hasznosan játszott. Lelkileg sem tett jót azonban a csapatnak a két kimaradt hetes, valamint az üres kapu mellé lőtt labda. A második félidőre döntetlen állással fordulhattunk, de rossz fordulatot vett a meccs, mintha beragadt volna a csapat az apátiába.
Jobbátlövő poszton egyértelműen gondok vannak, beállóban pedig ha lehet, még ennél is rosszabb a helyzet, teljesen értékelhetetlenek vagyunk, elbújnak a játékosaink a falban. Így nemhogy nem megjátszhatóak góllövésre, de az átlövőknek sem szorítják le a védőfalat, ezért folyamatosan szenvedünk támadásban, és azok a játékosaink – Görbicz, Kovacsics – sem tudnak kiemelkedőt nyújtani, akikben benne lenne a képesség. Emellett a balátlövő Zácsik Szandra ahogy a norvégok ellen is, ismét rengeteget hibázott, hozzá érkezve meglassul az adogatásunk, és az alibipasszai sem segítettek a támadójátékunkon. A második félidőben Klivinyire is jobban figyeltek már a svédek, így ő sem tudta hozzátenni a támadójátékunkhoz azt az egyéni teljesítményt, amit az elsőben igen.
A megtorpanásunkat könyörtelenül kihasználták a svédek, három-négygólos stabil előnyt építettek ki. Amikor néha sikerült betalálnunk, és felcsillant a remény, akkor gyors középkezdésből átrohantak rajtunk, és másodperceken belül visszaállították a különbséget. Ezt azért is sikerülhetett nekik, mert nálunk több játékos nem védekezik, csak támad, és az amúgy is túl lassú visszarendeződésnél még létszámhátrányban is vagyunk a kényszerű csere miatt. Bíró Blanka több elképesztő bravúrral meccsben tartotta a csapatot, az ő sorozatos ziccervédései nélkül már a második félidő közepén elúszott volna a remény. A bal szélen Schatzl Nadine rázta meg magát az utolsó tíz percben, amikor a többi magyar játékos már kapura lőni sem mert, a néhány jó teljesítmény azonban egy ilyen kiélezett meccs megnyeréséhez nem elég.
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 22:25 (11:11)
