Csalafinta csaló, önmagával házaló Csárdáskirály - így járatták le a megalkuvásra képtelen Varga Zoltánt

Kitűnő írás jelent meg a napokban az Origóban, amelynek szerzője azt tárta fel, hogyan járatták le a kommunizmusban egyetlen súlyos cikkel Albert Flóriánt. Mivel amúgy is a kádári sajtó (és állambiztonság) kutatója vagyok, adódott az ötlet, hogy megnézzem, miket írtak össze a rezsim emberei Albert „nemeziséről”, Varga Zoltánról. Azt tudtam, hogy kevés cikket fogok találni, hiszen az alapvető stratégia az elhallgatás volt, csak a visszás ügyeket, esetleges sikertelenséget lehetett megírni.

Zsák a foltját

„Újabb viharok a Hertha körül” - ezzel a címmel jelent meg Vad Dezső cikke a Népsportban 1969 februárján, és ebből az írásból tudhatták meg a magyar olvasók, hogy Varga Zoltán valószínűleg a Bundesligában folytatja. „Holst pályafutásának újabb fejezete különben egy régi szólásmondásra utal:

A sportvezér ugyanis novemberben újabb csatárral tárgyalt, aki más, jobb lehetőség híján egyszerűen elszerződött Holsthoz. A menedzser jelenleg a játékos eltiltása idejére maga vállalta eltartását, feleségestül. Mindezt majd bizonyára sokszorosan kéri vissza a csatártól, aki — de úgy is gondolják talán — nem más, mint Varga Zoltán...” – így zárult Vad cikke. „Zsák a foltját”.

A magyar futball egyik legzseniálisabb játékosa 1968-ban hagyta ott az olimpiai csapatot, hogy külföldre távozzon (akkori szóbélyegzéssel: disszidáljon). A futballkedvelők között lerágott csont, hogy részben Albert Flórián miatt távozott külföldre, úgy érezte, két dudás nem fér meg egy csárdában. Később többször elmondta, hogy undorodott a hazai állapotoktól, a futballközegtől, a Kádár-diktatúrától.

Az akkori idők mocskos sporthatalmi hátterét mutatja, hogy a diktatúrából elmenekülő klasszist a rezsim simán eltiltatta a FIFA-nál, első komolyabb lehetőségét az említett Herthánál kapta meg. Holst valóban segített Vargának, de nem ingyen, valószínűleg Vad Dezső pontosan tudta, hogy a futballista

olvasható a Sportelhárítás blogon.>

És jött a bundabotrány...

Varga pályafutása egész jól indult a Herthánál, de kettétörte az a bundabotrány, amit azóta sem sikerült teljesen tisztázni. Első idényükben bronzérmesek lettek, majd jött a berlini együttes számára már tét nélküli Bielefeld elleni meccs, amelynek átjátszása miatt végül 11 játékost eltiltottak. Közéjük tartozott Varga is. A bundázásnál nem is kellett jobb vád, a kádári sajtó örökre beskatulyázhatta ezzel Vargát, ami főleg azért gyomorforgató,

Varga történetéhez tartozik még, hogy a rendszerváltás után az összeférhetetlen bélyeget sütötték rá (még Gyárfás Tamás is erre kérdez rá lent), ugyanúgy "kiváló", elidegenítő jelző volt ez is. Az 1971-es bundaügy kirobbanása után a Képes Sportban T. András Emil írt olyan cikket, amely minden elemében megfelelt a lejáratás céljának. A címe: „Két nyáron át táncolt”.

„A nyugatnémet labdarúgó-szövetség azonnali hatállyal kizárta tagjainak sorából Varga Zoltánt és Gergely Lászlót. Az egyelőre még átmeneti döntést a DPB sportbírósága hozta, azután, hogy ismeretessé vált: a Hertha BSC két labdarúgója pénzt fogadott el az ellenféltől” – kezdte a tényekkel, majd: arról értekezett, hogy a „primadonna” Varga nem is illett a Herthába: „A kétéves eltiltás elteltével Varga elkezdte szereplését a Bundesligában. Edzője, Kronsbein szerint Varga előre beharangozott képességeivel sem illeszkedett a Hertha begyakorolt csapatjátékába”.

Az újságíró később külföldi lapokat idézett, ami – mivel a kiválasztottakon kívül akkoriban senki sem olvashatta ezeket – mindig remek megoldás volt. Egyrészt másokra hivatkozott (így elkerülhette a kézi vezérlés vádját), másrészt senki sem tudta ellenőrizni. Egy példa: „Két éven át táncolt a Csárdáskirály! Most beledugta fejét a botrány hurkába, ahonnan már nehezen tud kikerülni – írta stílust változtatva a Stuttgarter Zeitung.”

„Dúl a háború, Vargát egyesülete nem vitte már Frankfurba sem. >Ha sikerül is kibújnia a vád alól – amiben nem hiszünk –, a fekete szegély csak ott marad a mellényén – írja a Stuttgarter Zeitung – folytatta T. András. – A labdarúgást kedvelők nem szeretik a csalafinta csalókat!elérte egyik „célját”: főszereplője lett a lapok sportrovatának. A szépséghiba csupán annyi, hogy – nem mi találtuk ki – csalóként. A vesztegetési sorozatban még jónéhány bírósági ítélet várható, s a már említett stuttgarti lap szerint Varga Zoltán az NSZK-ban aligha rúg labdába. Kérdéses, hogy erre máshol sor kerülhet-e!?"

T. András ezután a Varga jövőjét taglalta: >A sötét kiskapuk, sötét kisegyüttesekhez vezetnek. De a sötét kis lapocskával már nem lehet annyit kérni és keresni. Persze, mindez étvágy kérdése...” – idézte az újságíró az immár ismeretlen forrást, amelyet ezúttal már meg sem nevezett. A csattanó nem maradt el:

Vad "Zsuzsa" Dezső és beszüntetésre váró Bundesliga

A Bundesliga-botrányról természetesen több cikkben beszámoltak a magyar lapok, egyrészt a hírértéke miatt, másrészt azért, mert ezzel is be lehetett bizonyítani a nyugati sportvilág és társadalom romlottságát.

„Amint arról annak idején később a Népsport hasábjain is beszámoltam, a Hertha elnökhelyettese, a hírhedt Holst úr, még 1964 tavaszán tizenötezer márkáért megvásárolta a TSV München 1860 középhátvédjét. >Fuss már el mellettem, te szerencsétlen<— biztatta a lepénzelt Stemmer akkor Klimaschewskyt, a Hertha csatárát. Nem is hiába” – írta Vad. Majd:

Vad cikke szerint annyira fertőzött egyébként az egész pénzt hajszoló Bundesliga, hogy megérett a beszüntetésre.

„A >sárból A televízió politikai adásainak főkommentátora súlyos ítéletet mondott a nyugatnémet labdarúgás fölött:

És így tovább. A megvesztegetések, lepénzelések történeteit, az ezzel kapcsolatos vélemények idézését még folytathatnánk. Egy dolog azonban teljesen világos: a pénzért folyó versenyfutás vesztese újra csak a sport lett!”.

Varga a világ egyik legjobb klubcsapatánál

Bár Varga Zoltán végül harmadik lett a Herthával, a bundázás miatt 1974-ig eltiltották, majd a Német Futballszövetség 1972 nyarán engedélyezte számára – több másik eltiltott játékossal együtt –a külföldre igazolást, ezután a skót Aberdeenhez került, majd 1973-ban a világ egyik legjobb csapatához, az akkor sorozatban három BEK-et nyerő Ajaxhoz igazolt. Közben a német futball olyan válságba került, hogy ugyanebben az évben megnyerte a világbajnokságot minden idők egyik legerősebb válogatottja, a holland álomcsapat ellen, amely az Ajaxra épült. A mieink már ki sem jutottak.

Már a vb után jelent meg a Népsportban az a cikk, amely a Fraditól a Vasashoz kerülő (és később szintén emigráló) Kű Lajossal foglalkozott, de szerzője azért belecsempészte az írásba Varga nevét.

„.<...> pontosan tudom, hogy egy felnőtt, huszonhat esztendős ember nem háríthatja el a végtelenségig magáról a felelősséget, nem bújhat örökké a közösség mögé, és demagóg módon nem kérhet számon attól semmiféle vélt vagy jogos mulasztást” – írta Kű Lajosról, majd: „Élénken él még az emlékezetemben, amikor Varga Zoltán labdarúgó önmagával házalt a különböző profi kluboknál és jóformán senkinek sem kellett. Egy magyar labdarúgószakember mondta akkor: >Nem kapkodnak utána, ismerik a hírét.<”

Kár, hogy a cikket jegyző, méltán elfelejtett Bőcs Ferenc nem írta le a kedves labdarúgó-szakember nevét. Varga egyébként ebben az évben a Borussia Dortmundhoz igazolt, amely akkor a másodosztályba szerepelt, de később vele együtt jutott fel az első osztályba.

Aranylábánál fogva - írta róla az emigrációt bomlasztó ügynök

A nyolcvanas években már hazalátogathatott – ne feledjük, hogy 1968 után távollétében börtönre ítélték (!) –, de a sajtó alig-alig foglalkozott vele. Ez volt a „büntetés”. 1984-ben Vámos Imre írt róla a Labdarúgásban intő példaként, egyenesen Dante poklába helyezte. „Ami pedig a disszidenseket illeti – ez is az elszerződés okai közé tartozik –, a legszemléletesebb talán Varga Zoltán példája. Néha már hazalátogat, nyilatkozott is. A magyar labdarúgás egyik legtehetségesebb játékosa rövid csillogás után (a nyugat-berlini Hertha BSC-ben) annyira korrumpálódott,

ő, ha jól emlékszünk, egy nyugatnémet harmadrangú csapat edzője volt. Ő igazán elmondhatja Dante poklának szavaival: >Majd megtudod, mily sós kenyér a másé – fel és lemenni milyen kínos ösvény – , s keserves lépcső az idegen házé.<”

Aranylábánál fogva – Vámos Imre nevét se felejtsük el. Persze egészen más okból mint Varga Zoltánét. Vámosnak (egyértelmúnek tűnik, hogy a két személy ugyanaz) ugyanis komoly tapasztalata volt az emigránsok lejáratásában.

Borvendég Zsuzsanna tanulmányából kiderül, hogy saját apját (akit előmenetellel és külföldi utazásokkal kecsegtettek) küldték ki hozzá. „>Darusi – olvashatjuk a történész írásában.

Vámost a hatvanas években, mint itthon felhasználhatatlan titkos kapcsolatot (sokan ismerhették a hátterét, és, hogy milyen alkukkal jöhetett haza) kizárták a hálózatból, Vargáról talán csak önszorgalomból írt lejárató cikket.