Széttört álmok: az utolsó percben úszott el a feljutásunk a hazai vébén
Feladvány: hol a labda? / Fotó: MTI
Ezt nem felejti el, aki látta, úgy tűnt, minden összejön szombaton a magyar jégkorong-válogatott számára. Az olaszok nyertek, így a britek elleni meccsen dönthettünk a feljutásért. Végig vezettünk, végig jobbak voltunk, a végén büntetőt hibáztunk, és az ellenfél az utolsó percben egyenlített. Ezzel úszott el a bravúr, a jó iparos brit csapat végül kiharcolta amiért jött.
Ahogyan a jó tornákon, minden az utolsó napra maradt a budapesti divízió I/A világbajnokságon is, s végül az is bejött, amit reméltünk:
a feljutásért harcolhattunk az egész vébé utolsó meccsén.
Bár a lengyelek nem tettek Kazahsztán ellen csodát (kikaptak és ki is estek), Olaszországban ezúttal nem hiába bíztunk. A feljutásért küzdő csapat hatalmas meccset játszott a szlovénokkal, és egészen emlékezetes hajrában vívta ki a győzelmet (4–3). Ez pedig számunkra azt jelentette: a feljutás a tétje az esti meccsnek (a szlovénok rendes játékidős sikere mindent elrontott volna a mi szempontunkból).
Egy kicsit térjünk még vissza az olasz–szlovén thrillerre, a meccsen Olaszország szerzett vezetést, de Szlovénia az első harmad végén egyenlített (1–1). A második harmadban a szlovének kerültek előnybe (1–2), de az olaszok fordítottak (3–2), és ekkor a számunkra viszonylag nyugalmas utolsó harmadot jelentő 4–2 sem tűnt túl távolinak. (A döntetlen a mi szempontunkból – ahogy a szlovén győzelmen kívül minden más eredmény – tökéletes lett volna). Mégis egyenlítettek a szlovének, így 3–3 után következhetett a zárójátékrész.
Kicsit izgultunk... Bár az utolsó harmad nagy része a szlovéneké volt, nem tudtak gólt szerezni, pedig erre hatalmas lehetőségük nyílt, amikor emberelőnybe kerültek a hajrában.
Végig közel voltak a minket végleg elszomorító, valószínűleg mindent eldöntő találathoz, de hiába hozták le a kapusukat is, végül az olaszok ütötték be a győztes gólt (4–3). Szinte felrobbant a csarnok!
Így még nem örültünk olasz győzelemnek, himnuszuk alatt sem mozdult el a magyar közönség nagy része, kijárt a tisztelet Olaszországnak. Ezzel eldőlt: minden a mi fiainkon múlik, ennél többet nem remélhettünk. (Még ennyiben sem bíztunk a szlovénok elleni vereség után).
Úgy kezdtünk, ahogy kell - hazai pályához, esélyeshez méltóan
Kell-e mondani, hogy elképesztő hangulatban kezdődött meg az esti mérkőzés, és a magyar csapat ehhez méltóan kezdett. Magabiztosan, esélyeshez méltóan korcsolyáztak a jégre a játékosaink és hamar óriási helyzetbe kerültek, a britek pedig emberhátrányban folytatták. Aztán mégis ők szereztek majdnem gólt, de szerencsére kihagyták a kontrát, ahogyan mi is az első nagyobb lehetőséget.
Nem sokkal később, a 4. percben felrobbant a csarnok, egy kipattanó lövés után Bodó került a kapu elé, és be is vágta (1–0)! Hihetetlen, vezetünk!
Ezután a mi fiúnkat küldték ki, de mivel a nemzeti csapat emberhátrányos védekezése eddig nagyon rendben volt a vébén, bíztunk a gólcsendben. Bár volt egy-két lehetőségük, és egy kontrából mi is gólt szerezhettünk volna, maradt az állás. A harmad második felében is mi voltunk veszélyesebbek, de egy-egy apróság hiányzott a második gólunkhoz.
Pedig ötletesen, frissen játszottunk, ugyanakkor az is látszott, ez a brit tényleg veszélyes csapat – nem véletlenül győzte le szépen sorban esélyesebbnek tartott ellenfeleit.
Aztán a 15. percben valami elképesztőt védett a britek kapusa, Bowns. Nem először és nem utoljára... Szerencsére Vay Ádámra sem lehetett panasz – ezúttal sem –, így a britek sem tudtak beköszönni szórványos támadásaikból. Maradt az 1–0. Örültünk, de semmi sem dőlt el, és az is igaz, könnyen összejöhetett volna a kétgólos vezetés.
A második: Rengeteg magyar helyzet, de nem volt újabb gól
A második harmadot a britek kezdték lendületesebben – hátrányban voltak –, de mégis mi szereztünk majdnem gólt – Bowns először bizonytalankodott. Mégis jóval veszélyesebben játszott a brit csapat, a 26. percben már Vay szép védésére is szükség volt. A második gólunkat vártuk, ami kissé megtöri, de legalábbis lelassítja a briteket. Ez továbbra is benne volt a játékunkban, csak nem akart megszületni. Aztán a 28. percben Sebők indult meg rettentő gyorsan, durván ellökték, de hiába vártunk kiállítást, erről szó sem volt. A kaput viszont vissza kellett tenni a helyére.
Nem jött, nem jött, nem jött a második
Aki azt hitte, hogy az első után jön a többi, és ebből valamiféle gála lesz, az tévedett, az ellenfél roppant szívós, veszélyes, lerázhatatlan volt. Ettől függetlenül ismét majdnem megvolt a második gólunk, majd utána egy bottal akasztás után megint emberelőnybe kerültünk.
Az első helyzet megvolt, de kimaradt. Aztán a második is. Nagyon nehéz feltörni a védelmüket.
Utána ismét óriási ziccert hibáztunk el, és ezt most már nagyon soknak tűnt. Akkor is, ha egy brit hiba – elcserélték magukat – után ismét emberelőnybe kerültünk. Ez is kimaradt, mintha el lennénk átkozva. Sőt, a végén még Vay védett egy hatalmas a britek kontrája után. Aztán egy eléggé furcsa kiállítást kaptunk játék-késleltetéséért... Ezt szerencsére a britek elügyetlenkedték teljesen, mégis majdnem összehoztunk nekik egy gólt: Vay kivédte. Maradt az 1–0. Következhetett az utolsó, őrült harmad.
Egy mindent eldöntő harmad
Az utolsó játékrész is mi hatalmas helyzetünkkel kezdődött, nincs gól. Aztán, amikor a tudósító éppen ezt a sort leírta, a 42. percben megszületett a második. Megszületett? Videóbíró! A britek szerint Erdély kézzel ütötte be, a visszajátszások alapján a válláról pattant be. Elképesztő sokáig tanakodtak, ami csak növelte a feszültséget: de megadták!!! (2–0).
Csak nyugodtan, okosan, keményen fiúk!
Mielőtt hátradőlhettünk volna, majdnem szépített az ellenfél, de szerencsére kimaradt. A 46. percben viszont mi dönthettük volna el a meccset, egy az egyben Erdély ugrott ki, de Bowns védett. Nagyon kellett volna a gól. Tény, hogy az ellenfél is beleerősített, de Vay továbbra is remekelt. Nem véletlenül énekelte a közönség a nevét. Aztán már nem volt megoldás, nagyon sokáig ott voltak a kapunk előtt, és valahogy begyötörték a gólt (2–1). Korcsolyázni kell tovább. Sajnos nagyon benyomtak minket a kapunk elé, és ki is állítottak egy magyart. Túl kellett élni, és valahogy ki is bekkeltük.
A végén viszont belenyúlt a meccsbe a bíró, ezt máshogy nem lehet mondani: egy semmiségért küldte le a miénket, emberhátrány. Mégis mi villantunk szerencsére, egyedül léptünk ki, büntető következhetetett: Hári kihagyta... Viszont az emberhátrányt is kivédekeztük! Egy perc, ennyi, ennyi volt hátra - a britek időt kértek.
Levitték a kapust, Vay valami egészen hihetetlenül nagyot fogott!
És akkor minden összetört. 16 másodperccel a vége előtt egyenlített a brit válogatott. Bár a maradék húsz másodpercben is volt helyzetünk, maradt a döntetlen, amivel a britek, és nem mi jutottunk fel. Következett egy hosszabbítás, amit tisztességből lejátszottunk, amit tisztessésgől végigszurkoltunk, és ami senkit sem érdekelt.
A beszámoló elkészültéhez a magyar jégkorongsport elkötelezett támogatója, a Szerencsejáték Zrt. járult hozzá.
Fotók: MTI
