Dagadt bokával az olimpiai bajnoki címig – Az atya, a legenda és a tanítványok
Elhunyt Kulcsár Győző, vívóként négyszeres, mesterként háromszoros olimpiai bajnokunk. Írásunkban felelevenítjük legnagyobb sikereit, egyéniségét, néhány kulcspillanatot.
„Játékos vívó, nem tud küzdeni” – egy 1968-as cikk szerint így könyvelte el sokáig a „világ sportközvéleménye” Kulcsár Győzőt. Ezért is volt óriási meglepetés sokaknak, amikor Mexikóban egyéniben is megnyerte az olimpiát. Először a magyar párbajtőr történetében. „Most, Mexikóban az egyéni döntőben ő maradt utolsó reményünk – írta a Képes Sport akkor. – Féltünk ettől a döntőtől, legyünk őszinték, csak kevesen hitték, hogy éppen most, ebben az izgatott, túlfűtött légkörben sikerül Kulcsárnak az, ami még soha nem sikerült. A világsajtót már bejárta a hír: >Először nyert egyéni olimpiai bajnokságot magyar párbajtőröző!
Az ezüstérmes szovjet Grigorij KRISSZ, az aranyérmes KULCSÁR Gyõzõ és a bronzérmes olasz Gianluigi SACCARO / Fotó: MTI
Kulcsár Győzőt a penge mesterének tartották, megtestesítette azt a hagyományt, amely átöröklődött, „apáról” fiúra, fiúról „leányra” szállt. Edzőjét, vívómesterét „atyának” nevezte. „Atyának hívja mesterét húsz éve a négyszeres olimpiai bajnok – írta róla a szintén olimpiai bajnok klasszis, Sákovicsné Dömölky Lídia már 1978-ban. – Pedig az sem véletlen, hogy nem vívóedzőnek, hanem mesternek szólítják oktatójukat a vívók.
Mester – szép régi szó. Tartalmas.
A mi számunkra tanítványból a szakma minden csínját-bínját ismerő és egész embert faragó, dolgos kezű szakembert jelent. Vass Imre mester és Kulcsár Győző esetében már a megszólítás is messzebb menő, szinte már apa és gyermeke közti kapcsolatra utal. Valóban, az igen eredményes kettős nagy sikereinek titka, rátermettségükön és egyéniségükön túl. ez az egymásra találás volt.
Csodálatosan egészítették ki egymást.
Az is sokatmondó, hogy amikor Kulcsár Győzőt arról kérdezték, melyik a kedvenc olimpiája, nem arról beszélt, amikor duplázott, hanem a magyar vívás nagy pillanatát elevenítette fel:
A tokiói, mert az volt az első és mi, vívók ott szerepeltünk a legjobban. Négy arannyal! Az még igazi olimpia volt, ahol a monumentalitás és a technika nem nyomta el az igazi olimpiai szellemet!
– mondta.
Kulcsár Győző 1964-ben, 1968-ban és 1972-ben is olimpiai bajnok lett a magyar párbajtőrcsapattal, most az utolsót, a münchenit idézném fel. Ott egyéniben másik világklasszisunk, Fenyvesi Csaba győzött, Kulcsár Győző bronzérmet szerzett. Aki versenyzett már valaha, tudja, milyen furcsa érzések árasztják el az embert a siker után. Amikor minden kiüresedik, egészen furcsa, felszabadító, de mégis nehéz csönd telepedik a sportolóra. Ezeket a perceket hozza vissza a következő cikk (Képes Sport: Nem érdekel az idő): „Éjjel egy óra. A hetedik emeleti erkélyről lenyűgöző az olimpiai létesítmények éjszakai fénykoszorúja. De a feszültséget hosszú ideig a megkapó látvány sem oldja, egy nehéz nap hosszú éjszakája következik. – Nem tudsz aludni? – kérdezi a bronzérmes Kulcsár Győző. – Nem...
– Tudod, mit csináltam én Mexikóban? Lementem az utcára, és egész éjszaka kerékpároztam...
Fenyvesi Csaba Münchenben óriási formában volt. A csapataranyat jelentő, szovjetek elleni kulcsgyőzelem során végig extázisban vívott, egymás után négy asszót nyert. Kulcsár Győző pedig ismét megmutatta, hogy mekkora sportember. Sérülten vette ki a részét a győzelemből. Ő, akit folyamatosan szórakozottsága, állítólagos kevéssé harcias hozzáállása miatt kritizáltak.
„Párbajtőrözőinknek szombaton este Svájc együttese volt a döntőbeli ellenfele, de az aranyérem sorsa délelőtt, a magyar–szovjet találkozón jószerivel már eldőlt – ismét a Képes Sport cikke. – Fenyvesiék parádésan vívtak, 3:5-ös állás után egymásután öt győzelmet arattak. Az egyéni olimpiai bajnok Fenyvesi dr. mind a négy szovjet ellenfelét legyőzte.
Mexikó bajnoka, Kulcsár Győző bebugyolált bokával, sántikálva lépett újra és újra a pástra, s kevés mozgással igyekezett megszúrni ellenfeleit.
>– Nagy húzás volt tőled, Győző – ugratták őt a többiek. – Belerúgtál egy kilométerkőbe, hogy lesérülj, s mindent ráfoghass a gyengélkedő lábadra.<
Győző hagyományos mosolyával fogadta a megjegyzéseket, de fájós láb ide, fájós láb oda, szorgalmasan gyűjtögette a találatokat. S hogy változatosabb legyen sérülési listája, egy csattanós összecsapásnál elrepedt kézfején a középcsont. Dagadt boka, csontrepedés – mi jöhet még ezután? íme, az eredményhirdetést követő első Kulcsár-nyilatkozat: – Most meg eltört a fülem is. Úgy történt, hogy hirtelen lerántottam a sisakot.”
Sérülések, törések, győzelem: mintha egy végvári vitéz bajvívásáról olvasnánk.
Mások is tanultak tőle, érdemes megnézni ezt az oktatófilmet:
