Pesti Srácok

„Van, aki szívesen visszaülne az elnöki székbe” – Kendi Hana az ökölvívó-szövetség botrányáról és a lejáratásról

null

Országos ügy lett abból, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hihetetlenül magas áron szervezte meg az idei ifjúsági vébét, ami miatt most 348 milliós hiánnyal küzdenek. A szövetség vizsgálatot indított, több bulvárlap persze azonnal rákapott a témára. A szövetség kommunikációját intéző Kendi Hanával készítettünk interjút: a küzdősportolóból lett közgazdász nem tagadta, hogy komoly hibák történtek a szövetségnél, de közben több hazugság is megjelent, például az ő cégéről is. A valóságban minden le volt papírozva a nemzetközi szövetséggel (AIBA) kötött szerződésben. „Van, aki szívesen visszaülne az elnöki székbe és olyan is akad, aki szeretné megszerezni. Több csoport érdeke, hogy Erdei Zsoltot és a szövetséget rossz színben tüntesse fel” – mondta portálunknak. Kendi Hana szerint még a bokszban sem zajlott le a rendszerváltás, kellene egy komoly pénzügyi vezető, aki rendbe rakja a sportágat. Tény, hogy Csötönyi Sándor (mint Gyárfás Tamás) árnyékát még mindig könnyű felfedezni a boksz körül.

Első kérdésként tisztázzuk, hogy pontosan mi a funkciója az ökölvívó-szövetségnél?

Én, illetve a cégem látja el a szövetség kommunikációját. Azóta intézem, amióta Erdei Zsolt az elnök, és én vele vállalkozóként megállapodtam.

Ugyanarról a vállalatról beszélünk, amely bekerült a hírekbe?

PestiSracok facebook image

Igen, ez a Top Sport Kft. Az első körben megjelent cikkekben két állítás volt, amelyért helyreigazítást kértem. A Blikkben az állt, hogy 135 millió forintba került a vébé fénytechnikája és az elkészült kisfilmek. A bulvárlap megszólaltatott egy szerintük nagyon hiteles szakértőt, aki elmondta, hogy a vébé „világítása” harminc-negyven millióból is kijöhetett volna.

Összesen hetvennégymilliót számláztunk, de ebbe az online és a tévés közvetítést, a fénytechnikát és a kisfilmeket is belevettük, és amúgy ez a mai napig nincs kifizetve.

A szövetség rossz anyagi helyzete, a vébé magas költségvetése nyilván közügy, de azért nem véletlen, hogy mennyire ráharaptak bizonyos médiumok. Hasonló „ellenzéki” össztűz alá került az ökölvívás, mint korábban az úszás vagy mostanában a tenisz. Nyilván nem ok nélkül, ugyanakkor nálunk tényleg mindent átsző a politika. Az úszóbotrányok mögé nem nehéz odaképzelni a szövetség korábbi elnökét, a diktátori módszerekkel uralkodó Gyárfás Tamást. Sokan gondoltak arra, hogy itt is egy korábbi elnök, a szocializmusból örökölt Csötönyi Sándor lehet az egyik érdekelt. Lehet tudni, hogy pattant ki ez az ügy? Úgy fest, hogy alapjában véve belső infó volt.

Az volt, belső információ. Név szerint nem tudok most megnevezni senkit sem, mert nincs bizonyítékom, de elképzelésem azért van arról, hogy a szövetség környékén kik lehetnek azok, akiknek az az érdeke, hogy ilyen helyzetet teremtsenek. Van olyan, aki szívesen visszaülne az elnöki székbe és olyan is akad, aki szeretné megszerezni. Többfrontos küzdelemnek tűnik, több csoport érdeke, hogy Erdei Zsoltot és a szövetséget rossz színben tüntesse fel.

Kendi Ágnes Hana / Fotó: Horváth Péter Gyula

Csötönyi – ha egyáltalán tett valamit – legfeljebb a háttérben mozgathatja a bábukat, de Rácz Félix nyíltan vállalta a kritikát. Ő többször elmondta, hogy mi volt a problémája a régi és a mostani szövetséggel.

Ő pozitívabb, mert ő legalább tényleg nyíltan elmondta a véleményét, ez ennyivel korrektebb. Annyiban viszont nem, hogy mondandója egy része nem igaz, és nem teljesen hitelesek azok az információk, amiket elmond. Ráadásul többször úgy tüntette fel a dolgokat, hogy azok rossz színben mutatják be a szövetséget. Zsolttal kapcsolatban több rosszindulatú állítást közölt, de azt ő intézi az ügyvédjein keresztül, ez már jogi útra terelődött. Én nem tervezek erre az útra lépni. Velem kapcsolatban főleg azt nehezményezte, hogy etikátlanul járt el a szövetség, amikor az én cégemre bízta a vébével kapcsolatos feladatokat, mert az alkalmazottjuk vagyok. De ez nem igaz. Ráadásul már jóval a vébé előttről van egy olyan keretszerződésem, amely nem kizárólagos, de az benne van, hogy a szövetség törekszik a velem, velünk való együttműködésre. Ez azt jelenti, hogy tőlem is kérnek árajánlatot, és amiben az enyém a jobb, ott engem bíznak meg a feladattal.

Erdei Zsolt és Csötönyi Sándor / Fotó: M4.hu

Rácz Félix védelmében azért el kell mondani, hogy bár megosztó személyiség, vállalja is ezt. Ügyes menedzser, jól kommunikál, és tény, hogy nagyjából az övé az egyetlen erősebb magyar profi bokszistálló. Az is kétségtelen, hogy a többszáz-milliós hiány láttán joggal emelte fel a szavát, hiszen ő is a magyar ökölvívás világának meghatározó szereplője. Bármilyen elfogult is a 24.hu, és hallgatta el cikkében, hogy Csötönyi vezetése alatt a magyar ökölvívás sosem látott mélységbe süllyedt, van, amit kár lenne megkerülni. Csötönyi alatt sohasem fordult elő, hogy hiány legyen...

Ez így van. Sanyi bácsi abból a szempontból kétségtelenül jól gazdálkodott. Minden kapcsolatát latba vetette azért, hogy szponzorok jöjjenek, a saját keretein belül megtette, amit lehetett. De az is tény, hogy az Erdei előtti utolsó években már esélyünk sem lett volna idehozni egy világbajnokságot.

Először ugye Eb-ről volt szó, amit májusban, Győrben rendeztünk volna meg. Ehhez készült el a költségvetési terv, amit el is fogadtak. Aztán megváltoztak a felvételek, vébé lett belőle, ráadásul augusztusban, Budapesten. Ezzel hatalmasat ugrottak a várható költségek, de amennyire tudom, a költségvetési tervet már nem lehetett megváltoztatni.

Senki sem gondol bele, hogy ebből óriási baj lesz?

Itt látom a hibát, hogy nem volt olyan szakember az elnökségben, aki ezzel foglalkozott volna. Lehetetlen volt ugyanabból az összegből lefedni a sokkal magasabb igényeket. Úgy tudom, hogy amikor a szövetség megállapodott az AIBA-val, akkor rögtön jelezte az államtitkárság felé, hogy ez a pénz nem lesz elég. Amikor aztán beérkeztek a számlák, akkor talán volt egy pont, amikor azt lehetett volna mondani, hogy ezt már nem tudjuk kifizetni, de ez sem lett volna etikus. Idejött négyszázötven fiatal sportoló, ki kellett fizetni a szállást. Én ebben rosszhiszeműséget nem látok, hibát igen, amire persze most mindenki ráugrott.

Sokaknál az verte ki a biztosítékot, hogy a versenyzőket négy- és ötcsillagos hotelekben szállásolták el. Erre mi szükség volt? Bele volt írva a szerződésbe?

Igen, de a csillagok számát azért pontosíthatjuk. A világszövetség szerződésében konkrétan benne volt, hogy milyen szintű szobát milyen áron lehet kivenni. Három-négycsillagos szállást kaptak a sportolók, a bírók, meg a hivatalnokok. A sportmenedzsment eggyel magasabb szintű hotelben lakott, és még eggyel magasabban, a Kempinskiben az AIBA igazgatója és az ügyvezető igazgató. Minden le volt papírozva, hogy milyen repülőjegy legyen, milyen hotel, milyen messze legyen a versenyhelyszíntől a szállás.

Padlón. A thaiföldi Atichai Phoemsap (j) az Orbán Adrián Krisztofer elleni gyõzelme után budapesti világbajnokságon / Fotó: MTI

Ezt értjük, de felmerül egy újabb kérdés. A szélesebb közvéleményt egyáltalán nem hozza lázba egy ilyen utánpótlás-torna, ebből a nézőpontból megérte?

Szenzációs vébé volt, nem véletlen, hogy az AIBA elnöke köszönőlevelet írt Erdei Zsoltnak. Most járt először itt, a vébé alatt többször egyeztetett Zsolttal, és örömmel tapasztalta, hogy a kormány kiemelten kezeli a sportot, ezen belül is az ökölvívást. Az AIBA-nak szüksége van ilyen partnerekre, erre korábban esélyünk sem volt. Eddig nem is tudták, hogy ilyen csarnokunk van , ahogyan azt sem, hogy képesek vagyunk ilyen szintű szervezésre. Ez egy újabb lehetőség volt arra, hogy pozicionálja magát az ország.

Erdei Zsolt nyíltan beszélt arról is, hogy ez a rendezés a bokszban kulcsfontosságú pontozás és bíráskodás szempontjából is segítségünkre lehet. Sokan emiatt azzal vádolták, hogy „legalizálta” az ökölvívást amúgy is megfertőző korrupciót, pedig talán csak a lobbizásról beszélt, amiben korábban roppant gyengék voltunk.

Néha azt érzem, az elnök sokszor nem kommunikál egyértelműen, ráadásul kiforgatják a szavait. Máshogy próbálják értelmezni azt, amit akart mondani. A bírók vendéglátása is le van írva pontról-pontra, el vannak szeparálva mindenkitől. De sportdiplomáciailag, lobbi szempontjából kétségtelenül nagy dobás egy ilyen rendezés.

Amit nyertünk vele, nem veszítettük el a botrány és a negatív sajtóhadjárat miatt?

Most volt az elnökválasztás az AIBA-ban, leginkább ezzel voltak elfoglalva, de nyilván látták a reakciókat. Amikor a blikkes írás megjelent német nyelven, akkor kérdezték, tudnának-e segíteni, számítana-e, ha elmondanák, hogy mennyire fantasztikus volt a rendezés, és mindent ők kértek az előzetes megállapodás szerint. Nagyon pozitív volt a hozzáállásuk.

A közvélemény viszont most már ebben is megosztott. Sokan féltették Erdei Zsoltot az elnökségtől, arra gondolva, hogy nincs kellően felkészülve az intrikákra, a belső harcokra, és egyáltalán arra a kihívásra, amit egy ilyen pozíció jelent.

Talán ki lehet mondani, hogy az apparátusban nem volt mindenki teljesen felkészült. Zsolt már jóval korábban jelezte, hogy szüksége van segítségre a pénzügyi területen. Még májusban elmondta egy elnökségi ülésen, hogy szeretne maga mellé egy olyan vezetőt, aki kellő szakértelmével segít. Aztán a vébé miatt felgyorsultak az események, döntést kellett hozni, ő meghozta. Azt gondolom, hogy bátor, és egyébként jó döntés volt.

A szövetségeket piaci alapon kellene kezelni, akár egy vállalatot. Pénzügyi kérdésekben sok helyen nincsenek felkészülve.

Kendi Ágnes Hana / Fotó: Horváth Péter Gyula

A rendszerváltás az úszásnál, de több sportágban is nagyon nehezen zajlott le, sőt, még most is tart. A bokszban megtörtént a sorcsere, Csötönyi távozott, de az „emberei” is?

Csötönyi Sándornak jelenleg semmilyen funkciója nincs, tiszteletbeli elnök. Az tény, hogy csak részben volt ilyen „sorcsere”, ez annak is betudható, hogy Zsolt is ebben a környezetben nőtt fel, ebben érte el a sikereit. Mindig is ismerte, ismeri ezeket az embereket, sokakkal baráti kapcsolatban van.

Bár az elnökségbe nagyon sok új ember bekerült, akik üzletemberek, szakmai emberek, és tényleg segítik az ökölvívást, azért még szükség lenne változtatásra.

Kellett volna, esetleg kellene mellé egy kemény kezű segítő?

Ezt így nem merném kijelenteni, de alapvetően jogos a felvetés. Zsolt tényleg nehezen küld el valakit, egyszerűen nem ilyen a személyisége. Nem lenne rossz egy olyan üzletember, közgazdász vagy politikus, akinek nincsenek igazán komoly anyagi, személyi érdekei, de szereti ezt a sportágat és szeretne segíteni. Egy olyan valaki, aki tökéletesen elboldogul az üzleti világban.

Mint Csányi Sándor a futballban. Rácz Félix nem lehetett volna ilyen? Vagy Kovács István?

Rácz Félix sportmenedzser, profi bokszolói vannak, ebben az értelemben az amatőr sporthoz nincs köze. Kokó világszinten elismert szakember, de komoly pozíciója van egy nagy hivatásos szervezetnél. Az AIBA nem engedi meg, hogy olyan személy vegyen részt az amatőr ökölvívásban, aki a hivatásosban is benne van. Sajnos.

Még együtt 2014-ben: Rácz Félix, Kovács Kokó István, Erdei Zsolt és Simicskó István államtitkár / Fotó: MTI

A Profiboksz.hu-n olvasható egy remek írás arról, hogyan virágoztatták fel az ukránok egy keménykezű, karizmatikus elnök vezetésével az ökölvívást, hogyan lett sikerágazat. Most több olimpiai bajnokból lett profi világklasszisuk van, Usyk és Lomachenko súlycsoportoktól függetlenül a legjobbak közé tartoznak. Nem lehetne tanulni ezekből a példákból?

De, minden további nélkül lehetne alkalmazni azt az utat, amelyen végigmentek. Az említett ukrán elnök egyébként bekerült az AIBA legfelsőbb végrehajtó bizottságába, nagyon ügyesen lobbiznak magukért, szépen felépítették az egészet. Első körben kellene az előbb már említett remek szakember.

Óriási lehetőség van az ökölvívásban is.

Erdeivel? Hogyan látja, nem fogja feladni?

Nagyon bízom benne, hogy nem. Biztos, hogy rosszul érinti a mostani helyzet, korábban csak pozitív hírekben, cikkekben szerepelt, most más a helyzet. Nagyon bánthatják ezek a támadások, de nem fog lemondani, nem ezt tanulta sportolóként sem. Elvállalta ezt a pozíciót, ezt a felelősséget, és a sportban sem tehette meg, hogy a nehezebb helyzetben kiszáll. Most sem fog. Jó lenne, ha találna egy ügyes menedzsert, aki üzleti szempontból segít neki és a szövetségnek. A szándék, az ökölvívás szeretete, a népszerűsége adott nála.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PS, MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.