Vajon a kínait is kizárták volna, hogy Liu Shaolin Sándor nyerje az aranyat?
Jogosan „vették el” Liu Shaolin Sándor aranyát? A szabályok szerint valószínűleg igen. Más kérdés, hogy vajon mi történt volna ellenkező esetben. A kínaitól is elvették volna az aranyat? Vélemény.
Jogos volt Liu Shaolin Sándor kizárása? Nem én fogom megadni erre a vitathatatlan választ. Az Index általam tisztelt sportújságírójának alapos cikke szerint igen.
És a saját akkori érzésem szerint is, ahogyan a tizenegyeseknél mondják: megadható volt. Ami nem azt jelenti, hogy meg kellett adni.
Tény, hogy a felvételek alapján ki lehetett zárni, éltek is ezzel a lehetőséggel.
Sokkal érdekesebb feltennünk egy kérdést: el tudjuk képzelni, hogy a kínai versenyzőt – felcserélve a szerepeket – is kizárják, hogy Sándor nyerjen? Nem egykori sportújságíróként, hanem felelőtlen publicistaként azt válaszolom: nem.
Azt gondolom, hogyha a kínai egy hasonló hajrá után nyer, akkor azt „megadják”. A mieink óvtak volna és aztán történt volna valami. Hogy mi, arról fogalmam sincs.
Nem tudom, mennyire tiszta ez a sport, mennyire lehet „megfosztani” a házigazdát egy aranytól. Főleg egy olyan birodalmat, amelynél lassan nem nagyon van erősebb, befolyásosabb.
A magyarok nagyrészéhez hasonlóan magam sem vagyok a téli olimpia hatalmas rajongója, a nyárihoz képest sokáig „szinte senki” sem követte, most, hogy pár éve komoly éremesélyeink vannak – és már aranyunk –, a helyzet megváltozott. Érthető.
Az is tény, hogy a rövidpályás-gyorskorcsolya hihetetlenül izgalmas sportág, számomra sokkal szórakoztatóbb mint mondjuk a Forma-1, főleg, hogy itt nem autókat kell nézni. Csak közben időről-időre infarktus-közeli állapotba kerül az ember. Nem beszélve a versenyek utáni várakozásokról, amikor videózni kezdenek.
Amikor Liu Shaolin Sándor „győzelme” után el kezdték nézegetni a monitort, a kissé optimista riporterrel ellentétben én már nagyon aggódtam, attól féltem, hogy valahogy elveszik ezt az aranyat. Addig-addig nézik, amíg találnak valamit. És tényleg: Liu Shaolin Sándor egyszer elhagyta a pályát – alapesetben ezért is kizárnák –, aztán meg feltartotta a kínai versenyzőt.
Én elhiszem, hogy szabályosan zárták ki – vicces lenne, ha nagyjából laikusként elkezdenék okoskodni –, de azt látom, a szabályok szerint viszonylag egyszerű a kizárással élni. Ha akarom, kizárom, ha akarom, nem.
Kicsit olyan ez, mint a leseknél, húzzák azt a vonalat, és néha ferdének látja az ember, máskor azt nem érti, mi lóg be, mitől „egyvonal” a másik, mitől nem. Vagy a már említett tizenegyeseknél.
A lényeg, hogy nincs mit tenni. Liu Shaolin Sándort kizárták, elveszett az olimpiai arany, de „legalább” lett helyette egy bronz, és azt pont az a versenyző nyerte, akit Sándor választott volna, ha választhat. Amennyire látom a karakterét, akár saját maga helyett is. Az öccsét.
Ami biztos, most a fél nemzet megtanulja a sportág szabályait és a következő olimpiára már szakértők leszünk. Mert ennyire fanatikusan sportrajongó nép vagyunk. Ami jó. Mert összetart.
És most reméljük, visszaadja majd a sors, az élet ezt az aranyat. Akár még ezen az olimpián.
Csak ne egy kínai legyen az esetleges második. Vagyis az első.
Fotó: Archív, Liu Shaolin Sándor / MTI
