Pesti Srácok

Diszkoszvetés: Elmaradt a Kővágó-bravúr

null

A 100 méteres síkfutás előfutamai miatt megtelt Olimpiai Stadionban rendezték – a szokással ellentétben nem este – a férfi diszkoszvetés döntőjét, a mezőnyben Kővágó Zoltánnal. A magyar atléta végül a selejtezős helyezésén kettővel javítva, a hetedik helyen zárt.

Jó dobással alapozott az athéni ezüstérmes magyar, 64,50 méteres első dobása azt sejtette, hogy akár a dobogóra is odaérhet. Ezzel az első kör után negyedik helyen állt, csak a pekingi bajnok észt Gerd Kanter, a német Daniel Jasinski és a lengyel világbajnok, Piotr Malachowski előzte meg. A lengyel 67,32 méteres dobása sokáig verhetetlennek tűnt, sőt bő húsz centivel még rá is tudott srófolni, és csak mögötte rendeződött a mezőny. A londoni bajnok, német Robert Harting öccse, Christoph Harting feljött a második helyre, Kővágónak viszont sajnos nem sikerült a bőven 65 méter fölé szálló dobása, mert egyensúlyt vesztve kilépett a dobókörből.

Kővágó ötödik volt, amikor három kör után nyolc fősre szűkítették a döntő mezőnyét a hátralévő három dobásra. A következő két dobásnál senki sem dobott emlékezeteset, Kővágó viszont sajnos a fordulatos utolsó körben sem tudott megújulni. Ekkor megelőzte az osztrák Weisshaidinger és a harmadik helyre felzárkózó észt Kupper is, a magyar utolsó dobása pedig görcsösre sikerült: nem szállt elég messzire, és ő maga is kilépett. Ezután jött az igazán izgalmas végjáték, sajnos már Kővágó nélkül. Jasinski 67 méternél messzebbre dobta a diszkoszt, amivel visszaelőzte Kuppert, majd jött honfitársa, Christoph Harting, és búcsúzóul túldobta az első kör óta élen álló Malachowskit. A lengyel már túl volt a mai zenitjén ekkor, és nem volt válasza a váratlan német csúcstámadásra. Bátyja londoni győzelme után ezúttal a fiatalabbik Harting húzta be az aranyérmet.

PestiSracok facebook image

„Szerettem volna egy ilyen 95 százalékos dobással kezdeni, aztán amire képes vagyok. A második egy nagyon szép kis dobás volt, de picit kiléptem. Ennek az az oka, hogy régen dobtam már ilyen sebességgel, s nehezebb volt megfogni a forgást, ezért jött a pár centis kilépés” – nyilatkozott Kővágó Zoltán. Úgy érezte, annál a dobásánál egy kicsit „elment a puskapor”, annak ellenére, hogy fizikailag erősnek érezte magát, és elmondása szerint ugyanazokat az eredményeket tudja hozni, mint tíz évvel ezelőtt.

– nyilatkozta Kővágó Zoltán az M4 Sportnak.

férfi diszkoszvetés, olimpiai bajnok:

Christoph Harting (Németország) 68,37 m 2. Piotr Malachowski (Lengyelország) 67,55 m 3. Daniel Jasinski (Németország) 67,05 m ...7. KŐVÁGÓ ZOLTÁN 64,50 m

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.