Pesti Srácok

Német vezetője lett a magyar futballedző-képzésnek

null

A Német Labdarúgó-szövetségnél közel két évtizedes tapasztalattal, és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező Jörg Daniel veszi át a magyar edzőképzés vezetését.

Az MLSZ elnöksége által 2011 augusztusában elfogadott stratégia a magyar labdarúgás teljes megújítását tűzte ki célul 2020-ig. Azóta pályák sokaságát építették, illetve újították fel, az infrastruktúra egyre jobb állapotban van, így már a szakmai színvonalat kell felzárkóztatni. Ehhez szükséges, hogy a szakemberképzés és az utánpótlás-nevelés a legmagasabb európai normák szerint működjön. A cél érdekében Magyarországra érkezik Jörg Daniel, aki korábban vezette a német U15-ös és U17-es válogatottat, és volt a felnőttválogatott kapusedzője is. 2004 óta a német szövetség tehetségkutató- és gondozó programjának vezetőjeként, és a kapusedző-képzés felelőseként tevékenykedett, tehát aktív szereplőként vett részt a német futball megújulásában, mely végül 2014-ben világbajnoki címig vezette az országot.

A 65 éves szakember – saját elmondása szerint – első feladatának azt tartja, hogy megismerje a magyar rendszert és annak szereplőit, hogy utána ismertethesse az elképzeléseit, és kialakuljon a fejlődés helyes iránya.

PestiSracok facebook image

A német szövetségnél ezután csak a kapusedző-képzésben marad feladata, az utánpótlásban már csak Magyarországon dolgozik majd.

– véli Jörg Daniel, aki az ünnepek után érkezik ismét Magyarországra.

Az edzőképzés vezetőjének munkáját igazgató-helyettesként Sisa Tibor segíti majd. A több diplomával rendelkező, három nyelven beszélő magyar edző az elmúlt időszakban az arab világ futballjában dolgozott, illetve pedagógusként az egri egyetem tanári mesterképzésének óraadó tanára. Korosztályos válogatottjait háromszor vezette ki Eb-re, egyszer vb-re. 2008-ban az újságírók szavazatai alapján az év labdarúgóedzője lett, miután csapatával bronzérmet nyert az U19-es Európa-bajnokságon, majd az U20-as egyiptomi világbajnokságon elért magyar bronzéremnek is egyik kulcsfigurája volt.

Sisa Tibor (fotó: kefoci.hu)

– nyilatkozott Sisa Tibor.

mlsz.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.