Csötönyi Sándor tényleg átadja a stafétát Madárnak?

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség első embere felkérte Erdei Zsoltot, hogy vállalja el a szervezet elnöki tisztségét – értesült az m4sport.hu. A sportcsatorna hírportálja megkereste Csötönyit és Erdeit, de mindketten azt mondták, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják az információt.
Az amatőrként és profiként is világbajnok Erdei korábban a szintén az m4sport.hu-nak adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy ha felkérnék az elnöki tisztségre, akkor esetleg elvállalná, mivel eddig semmilyen kihívás elől nem futamodott meg. Madár elnökségét bokszberkekben is örömmel fogadnák, a szakma nagy többsége képesnek érzi őt a feladatra. A történet háttere, hogy az amatőrként és a profik közt is mindent megnyerő Kovács István már
Csötönyit, mondván tönkretette a hazai ökölvívást, tavaly decemberben pedig Rácz Félix sportmenedzser is

hozzá. Rácz szerint Kokóval ők ketten nem függenek a szövetségtől, ezért kinyithatják a szájukat, mások viszont kényszerűségből hallgatnak a szövetségen és a sportágon belüli tetemes problémával kapcsolatban. A MÖSZ elnökének megbízása 2020-ig szól, ám a magyar boksz sosem látott mélységben van jelenleg, a
szóló híreket és a sokéves eredménytelenséget egyre nehezebb kimagyarázni. A több sportágat górcső alá vevő januári
megírtuk, hogy talán Csötönyi is alkalmazza a Baráth-modellt, azaz nagyobb teret enged a szakmaiságnak, hogy megőrizhesse a befolyását, és elkerülje a Gyárfás-szerű bukást. A mindkét féltől érkező „sem cáfolni, sem megerősíteni” válasz mindenesetre azt valószínűsíti, hogy van alapja a hírnek.
forrás: m4sport.hu