Pesti Srácok

A Győr könnyű, a Fradi nehéz ellenfélen keresztül juthat a Final Fourba

A Győr könnyű, a Fradi nehéz ellenfélen keresztül juthat a Final Fourba

A Győri Audi ETO KC 26:25-re nyert a norvég Larvik otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó mérkőzésén, vasárnap. A csoport rangadója tét nélküli volt, mivel a magyar csapat első és a norvégok második helye is biztos volt a kezdés előtt. A tegnap hazai pályán vereséget szenvedő Ferencváros a címvédő, román CSM Bukaresttel találkozik a negyeddöntőben.

Remekül kezdtek a győriek, a kilencedik percben 7:3-ra vezettek, ezt követően azonban kilenc perc alatt csak egyszer voltak eredményesek, így Linn-Kristin Riegelhuth Koren vezérletével a hazaiak felzárkóztak, sőt a 18. percben fordítottak (9:8). A vendégek ezután átlendültek a holtponton, és a szünetben ismét jobban álltak két góllal (12:14). A szünet utáni nyolc percben 6:1-es szériát produkált a magyar csapat, és úgy tűnt, eldöntötte a találkozót (13:20). A norvégok azonban nem adták fel, a győriek hibáit kihasználva ismét közelebb zárkóztak (18:20). A rendkívül hullámzó mérkőzés folytatásában újra elhúzott a Győr (19:24), a hajrá viszont szorosan alakult. Ambros Martín vezetőedző 2 perc 14 másodperccel a lefújás előtt időt kért, és mivel több gól már nem született, együttese egy góllal győzött (25:26).

Az már a múlt hétvégén eldőlt, hogy a 2. csoportot megnyerő Győri Audi ETO KC a francia Metz csapatával játszik a budapesti négyes döntőbe jutásért, az pedig vasárnap délután derült ki, hogy a Ferencváros a címvédő CSM Bucuresti csapatával találkozik a negyeddöntőben. Az FTC szombaton hazai pályán egy góllal kikapott a montenegrói Buducsnost Podgoricától a csoportkör utolsó fordulójában, így az 1. csoport második helyén végzett. A román együttes vasárnap 25:20-ra győzött a dán Esbjerg otthonában, ezzel harmadik lett a 2. csoportban.

PestiSracok facebook image

Az 1. csoport végeredménye: 1. Vardar Szkopje (macedón) 15 pont, 2. Ferencváros 14, 3. Buducsnoszt Podgorica 14, 4. Metz (francia) 10, 5. Thüringer HC (német) 5, 6. Asztrahanocska (orosz) 2

A 2. csoport végeredménye: 1. Győri Audi ETO 17 pont, 2. Larvik 12, 3. CSM Bukarest (román) 11, 4. Midtjylland (dán) 10, 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 6, 6. Esbjerg (dán) 4

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak. A csoportok első négy helyezettje jutott a negyeddöntőbe, amelynek első mérkőzéseit április 7. és 9. között, a visszavágóit pedig egy héttel később rendezik.

A negyeddöntő párosítása: Metz–Győri Audi ETO KC Midtjylland–Vardar Szkopje CSM Bukarest–Ferencváros Buducsnoszt Podgorica–Larvik

m4sport.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.