Pesti Srácok

Csoknyai László az első pontszerzőnk a hazai cselgáncs vb-n

Csoknyai László az első pontszerzőnk a hazai cselgáncs vb-n

A 81 kilogrammos Csoknyai László ötödik lett a budapesti cselgáncs-világbajnokság csütörtöki versenynapján, miután a vigaszágon bronzmeccsig jutott, de ott nem járt sikerrel. A súlycsoport másik magyarja, Ungvári Attila a nyolcaddöntőben kiesett.

A kétszeres olimpikon Csoknyai a 32 közé kerülésért – a súlycsoportban 66-an indultak – az argentin Emmanuel Lucentivel találkozott. Csoknyai nem tudott akciót végrehajtani rajta, habár kétszer megintették ellenfelét, majd az argentin ügyesen kifordult a paksi dzsúdós utolsó másodpercben indított válldobásából is. A hosszabbítás aztán csak 27 másodpercig tartott, amikor a magyar leszorította riválisát, és ipponnal győzött. A nyolcaddöntőben a Costa Rica-i Guillen Vargasszal találkozott, aki a nyitókörben a vb eddigi legrövidebb meccsét nyerte, mindössze 9 másodperc alatt győzte le malawi ellenfelét. Csoknyai ezúttal már a meccs elején leszorítást alkalmazott, amiből Vargas kibújt, így vazarit ítéltek meg érte, de rögtön ezután leszorítással véget vetett a meccsnek a magyar dzsúdós.

Negyedik mérkőzésén a későbbi világbajnok német Alexander Wieczerzakkal csapott össze, aki egy Eb-bronzzal büszkélkedhet eddig. A paksi dzsúdóst két perc elteltével ápolni kellett egy szájra ütés miatt, értékelhető akciót viszont nem tudtak csinálni a felek. Amikor már mindenki a gongszót és a hosszabbítást várta, a német egy rajtaütésszerű fejen átforgatásért vazarit kapott az utolsó másodpercben, és ezzel a vigaszágra száműzte Csoknyait. Dzsúdósunk, aki legutóbb 2015 októberében állt dobogóra a vk-sorozatban, itt végül az üzbég Davlat Bobonovon keresztül elverekedte magát a bronzmeccsig, de ott iráni ellenfele mindössze egy perc után megkontrázott egy kiemelést, átölelte és földre dobta Csoknyait, és ipponnal nyert.

PestiSracok facebook image

– mondta az MTI-nek Csoknyai, hozzátéve, hogy ha azt veszi figyelembe, hogy még sosem jutott korábban a nyolc közé sem világversenyen, akkor mégsem lehet csalódott.

– jelentette ki, majd rátért arra, hogy hiába verte meg már kétszer iráni ellenfelét, a sportág egyik jellegzetessége, hogy aki egyik héten nyer, az a következő héten már kikaphat a legyőzőjétől. Az Atomerőmű SE versenyzője azt is elárulta, a nap folyamán annyira nem követte az eseményeket, hogy nyolcaddöntője után az egyik segítő kislánytól kifelé menet megkérdezte, hogy minek örül annyira a közönség, s tőle tudta meg, hogy az ováció annak szól, hogy ő már a nyolcba jutott.

A súlycsoport másik magyar szereplője, Ungvári Attila kubai majd amerikai ellenfelet győzött le egyaránt vazarival, a nyolcaddöntőben azonban a később ezüstérmet szerző olasz Matteo Marconcinivel nem bírt el. Az olasz földre vitte Ungvárit, amiért vazarit kapott, ezt az előnyt pedig ügyesen tartotta a továbbiakban. A ceglédi cselgáncsozó mindent egy lapra feltéve támadott a végén, de ezt kihasználva az olasz tudott újabb vazarit szerezni, és ezzel kiejtette Ungvárit.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.