Pesti Srácok

Továbbra is várunk a magyar éremre: Tóth Krisztián ötödik lett a budapesti cselgáncs-világbajnokságon

Továbbra is várunk a magyar éremre: Tóth Krisztián ötödik lett a budapesti cselgáncs-világbajnokságon

Nem tagadjuk, ennél azért kicsit jobb magyar eredményeket reméltünk a hazai cselgáncs-világbajnokságtól. Péntekig kellett várnunk arra, hogy egy versenyzőnk legalább a délután is küzdhessen, de az addig remekül menetelő Tóth Krisztián végül az elődöntőben és a bronzmeccsen is kikapott. Így is ő az eddigi legeredményesebb versenyzőnk az ötödik helyével.

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ötödik lett a budapesti cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján, miután remek sorozata után az utolsó két küzdelmében alulmaradt. A 2014-ben vb-ezüstérmes az első két ellenfelét könnyedén verte, harmadik összecsapásán, a 32 között az amerikai Matthew Kochhal találkozott, aki mindössze egy világkupa-elsőséggel büszkélkedhet eddig. A hosszú földharcok nem vezettek eredményre, mígnem a KSI versenyzője fél perccel a vége előtt vazaarit kapott válldobására, amellyel kihúzta a végéig. Ezután nem sokkal később már az üzbég Jahjo Imamovval akaszkodott össze, akit fél percnél földhöz teremtett, és vazaarival vezetett. A kétszeres Ázsia-bajnoki bronzérmes hiába küzdött az egyenlítésért, nem talált fogást a magyaron, aki ezzel bejutott a nyolc közé.

A negyeddöntőben az azeri Mammadali Mehdijevvel került szembe, aki hat érmet gyűjtött Grand Prix- és Grand Slam-viadalokon. A két dzsúdós első meccsén az egy fejjel magasabb ellenfél lépett fel kezdeményezőbben, de nem tudott értékelhető akciót bemutatni a KSI versenyzőjén. Már úgy tűnt, hogy hosszabbításba torkollik a csata, amikor a magyar hét másodperccel a vége előtt óriási erőfeszítéssel kiemelte és hanyatt döntötte riválisát, így vazaarival győzött.

Sajnos sem az elődöntő, sem a bronzmeccs nem sikerült. A négy között a szerb Nemanja Majdovval került szembe, akit eddigi egyetlen találkozójukon legyőzött májusban a jekatyerinburgi Grand Slam-viadalon. Kettejük második összecsapásán a KSI 23 éves versenyzője nagy taktikai csatát vívott a négy Grand Prix- és Grand Slam-éremnél tartó ellenfelével, az eredménytelen négy perc után jöhetett a ráadás. Ebből 1:20 perc telt el, amikor Majdov átforgatva eldobta a magyart, így vazaarival nyert. A bronzmeccsen a címvédő dél-koreai Gvak Dong Han következett, aki a vége előtt 27 másodperccel egy nagy belső horogdobással földre vitte a KSI versenyzőjét, vazaarit kapott, előnyét pedig megőrizte a hátralévő időben.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.