Pesti Srácok

Izland Törökországban nyert, a vébé kapujában áll – mi képesek leszünk legalább egy bravúrdöntetlenre Svájcban? (20.45, M4)

null

Irigyelhetjük a lengyeleket és az izlandiakat, mindkét ország labdarúgó-válogatottja ott van a világbajnokság kapujában. Lengyelország Örményországban, a hozzánk képest miniállam Izland Törökországban nyert ebben a fordulóban. A mieink szombat este Svájcban lépnek pályára, leginkább a becsületükért, és a csoport harmadik helyéért.

Támadó felfogású svájci csapatra számít a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakvezető még a pénteki sajtótájékoztatón kifejtette: az ellenfél nem bízza majd a véletlenre a három pont megszerzését, mert mindenképpen szeretné megtartani első helyét a csoportban.

„Bizonyítottuk már, hogy egyenrangú szinten tudunk futballozni a legnagyobbakkal is. Nekünk nincs veszítenivalónk a meccsen. A játék képe és az eredmény ugyanolyan fontos lesz számunkra” – Storck, aki arról is beszámolt, hogy tudja már, ki lesz a csapatkapitány az eltiltott Dzsudzsák Balázs távollétében, de nem árulta el, mivel pénteken este vagy szombaton reggel közli majd a játékosokkal.

Pátkai Máté kifejtette, mivel a magyar válogatott harmadik helye még nem biztos, így százszázalékos erőbedobással küzdenek majd, mert azt semmiképpen sem szeretnék kiengedni a kezükből. „Nekünk fognak esni, de ezeket a rohamokat meg kell fékeznünk” – jelentette ki a Videoton középpályása, aki bár nem játszott a két gárda tavalyi, budapesti mérkőzésén, úgy vélte, azon sikerült bizonyítani, hogy a magyaroknak ezúttal is lehet keresnivalójuk az esélyesebb svájciak ellen, már csak azért is, mert a teher inkább a riválison van.

PestiSracok facebook image

A svájciak százszázalékos teljesítménnyel vezetik a selejtezőcsoportot, amelyben a magyarok nyolc forduló alatt tíz pontot gyűjtve a harmadik helyen állnak, de utóbbi együttes már nem léphet előrébb, így - ahogy 1986 óta mindig - biztosan lemarad a világbajnokságról. A svájci-magyar találkozó szombaton 20.45-kor kezdődik a bázeli St. Jakob Parkban az olasz Paolo Tagliavento sípjelére. A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint: Gulácsi - Bese, Kádár, Guzmics, Korhut - Pátkai, Elek - Varga, Stieber, Lovrencsics - Eppel

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.