Pesti Srácok

Egyre nagyobb gödörben a Real, hazai pályán kapott ki a Villarrealtól

Egyre nagyobb gödörben a Real, hazai pályán kapott ki a Villarrealtól

Bár csodák vannak, a Real Madrid gyakorlatilag lemondhat a címvédésről a spanyol bajnokságban. Ezúttal a Villarreal csapatától kapott ki hazai pályán, hátránya továbbra is tizenhat pont (!) a Barcelona mögött, amely vasárnap lép pályára. 2017 aranylabdása, Cristiano Ronaldo csupán négy gólnál jár a bajnokságban.

Rangadót játszott a gödörben lévő Real Madrid és a vendég Villarreal. A spanyol bajnokság címvédője komoly gödörben van, karácsony előtt simán kikapott otthon a Barcelonától, és előtte, utána is bőséggel hullajtotta a pontokat. A Realnak mindenképpen szüksége volt a győzelemre, ha életben akarta tartani a bajnoki aranyról szóló halvány álmait. Ehhez képest a hajrában született meg a meccs egyetlen gólja, és azt a Villarreal szerezte. Szép emelésből.

A Real el van átkozva: huszonnyolcszor próbálkozott a csapat, ebből hétszer el is találta a kaput, de a gól nem jött össze. Cristiano Ronaldo mindent összevetve 500. bajnokiját játszott (Sporting CP, Manchester United, Real Madrid), de ő is kihagyott mindent. A Barcelona tizenhat ponttal áll a Real előtt, amely továbbra is csak a 4. A portugál klasszis sem élete szezonját futja, bár megkapta a 2017-es Aranylabdát, a spanyol bajnokságban még sohasem volt ilyen visszafogott: mindössze négy gólnál jár.

Fotó: Marca.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.