Pesti Srácok

Megint kikapott a Real, az Espanyol az utolsó pillanatban szerezte meg a győztes gólt

Megint kikapott a Real, az Espanyol az utolsó pillanatban szerezte meg a győztes gólt

Bár a Real Madrid a közelmúltban feljavult a spanyol bajnokságban, kedden ismét vereséget szenvedett. A hazai pályán játszó Espanyol az utolsó pillanatban szerezte meg a győztes gólt.

Tartalékos csapattal lépett pályára a címvédő Real Madrid az Espanyol otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának első keddi mérkőzésén. Ennek ellenére a kiesés ellen menekülő hazai csapat nagy bravúrt ért el az 1–0-ás győzelemmel. Bár a Realban a sérült Marcelo, Jesús Vallejo, Toni Kroos és Luka Modric mellett nem számíthattak a pihenőt kapott Cristiano Ronaldóra, illetve az utolsó pillanatban kidőlt Casemirora, a madridi együttesnek kötelező lett volna a győzelem Barcelonában. A Real kifejezetten jó formába lendült az utóbbi időben, hiszen négy győzelem és hét veretlen bajnoki után kapott ki.

A két csapat teljesen nyílt, élvezetes meccset játszott, de a Real a második félidőben jelentősen visszavett. Az Espanyol gólját Gerard Moreno szerezte a hosszabbítás legvégén, a 93. percben.

Fotó: Marca.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.