Pesti Srácok

Pénz beszél – kiüthetik az ökölvívást az olimpiai versenyszámok közül

Pénz beszél – kiüthetik az ökölvívást az olimpiai versenyszámok közül

Veszélybe kerülhet az ökölvívás olimpiai részvétele, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elégedetlen a sportág nemzetközi szervezetének (AIBA) irányításával és pénzügyi helyzetével.

A NOB igazgatótanácsának kétnapos phjongcshangi ülését követően a szervezet elnöke, Thomas Bach elmondta: rendkívül nyugtalanítónak találják, ami az ökölvívóknál történik, és készek a sportággal kapcsolatban merész döntéseket is meghozni. A NOB fenntartja magának a jogot, hogy felülvizsgálja az ökölvívás részvételét a 2018-as ifjúsági olimpián, illetve a 2020-as tokiói olimpián – közölte Bach. Hozzátette: elégedetlenek az AIBA által készített jelentéssel, így a NOB vizsgálni fogja a szervezet további működését.

A NOB korábban felfüggesztette az AIBA-nak járó pénzek kifizetését, amíg a szervezeten belüli helyzet nem normalizálódik. A NOB végrehajtó bizottsága azért döntött így, mert az AIBA-ban július óta vezetői válság van: októberben felfüggesztették a korábbi elnök Vu Csing Kuót, aki csődközeli helyzetbe vezette a szövetséget, s ezért novemberben lemondott tisztségéről. A szövetséget ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli irányította, aki a január végi rendkívüli kongresszuson nem vállalta tovább a megbízatást. Jelenleg az üzbég Gafur Rahimov személyében ismét ideiglenes vezetője van a szervezetnek.

Forrás: MTI Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.