Pesti Srácok

Dzsúdószövetség: Tiltott cselgáncsfogást alkalmazott Sergio Ramos a BL-döntőn (videókkal)

Dzsúdószövetség: Tiltott cselgáncsfogást alkalmazott Sergio Ramos a BL-döntőn (videókkal)

Az Európai Cselgáncsszövetség szerint Sergio Ramos tiltott dzsúdófogást alkalmazott a Bajnokok Ligája-döntőn, ebbe sérült bele a Liverpool legnagyobb ásza, Mohamed Szalah. Egy egyiptomi ügyvéd közben egymilliárd euróra perelné Ramost (nyilván esélytelenül), ahogyan valószínűleg az utólagos eltiltásból sem lesz semmi, bár a kérvényt több mint négyszázezren aláírták.

Nem csitul a vihar – vagy a felfújt luftballon – a Bajnokok Ligája-döntő után. A Liverpool csatárklasszisa, Mohamed Szalah még az első félidőben akaszkodott össze Sergio Ramosszal, és a Real Madrid védője elég furcsa mozdulattal rántotta a földre az egyiptomi támadót. A Pool legjobbja megsérült – lehet, hogy a világbajnokságot is kihagyja –, a Real pedig megnyerte a finálét.

Sokak szerint Ramost tudatosan sérülést akart okozni, ezért ki kellett volna állítani, bár ez nem történt meg – amúgy a spanyol bajnokság történetének legtöbb piros lapját begyűjtő játékosáról beszélünk –, még peticiót is indítottak az utólagos eltiltásért.

A Change.org-on már több mint négyszázezren (!) támogatják a spanyol játékos eltiltását, egy egyiptomi ügyvéd pedig egymilliárd euróra perelte Ramost. Szerinte is szándékosan okozott sérülést, amivel nem csak Szalahnak, de Egyiptomnak is komoly károkat és fájdalmakat okozott. A Liverpool szurkolói által összeállított videó szerint ráadásul korábban is bepróbálkozott ugyanezzel:

PestiSracok facebook image

Most a cselgáncsszövetség is megszólalt. „Tiltott karfogási technika a cselgáncsban, de a futballban elég ahhoz, hogy Bajnokok Ligáját nyerj…” – írták Ramos és Szalah esetéhez a közösségi oldalon, ahol hozzátették, Ramos a tiltott „waki-gatame” elnevezésű technikát használta, még ha nem is tudott róla.

https://youtu.be/OtqfF2D8kIc

Így vagy úgy, az eset még egy darabig – pár napig – megosztja a közvéleményt. Ahogyan az a könyökös is, amit szintén Ramos osztott le az utána potyagólokkal jelentkező Liverpool-kapusnak:

Meglepő lenne, ha az UEFA lépne valamit.

Forrás: Nemzetisport.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.