Pesti Srácok

Felejthetetlen párharc, tizenhárom gól – A Liverpool lesz a Real Madrid ellenfele

Felejthetetlen párharc, tizenhárom gól – A Liverpool lesz a Real Madrid ellenfele

Zseniális elődöntőt vívott egymással a Bajnokok Ligája mostani sorozatának két meglepetéscsapata. A Liverpool és Roma párharcában összesen tizenhárom (!) gólt láttunk, s mivel az angolok hetet, az olaszok pedig hatot lőttek, végül a Pool jutott be a döntőbe. Megérdemelten, a Liverpool ellenfele a kétszeres címvédő Real Madrid lesz.

Éppen az ilyen meccsek miatt szeretjük a futballt és a Bajnokok Ligáját. A Liverpool az elődöntő odavágóján már 5–0-ra vezetett, onnan állt fel a Roma, és tette szorosabbá a meccset (5–2). A római visszavágón az angol csapat beköszönt, s bár az olasz együttes egyenlített, a Pool ment előnyre a szünetre (2–1). A Roma viszont most sem volt hajlandó feladni, előbb Dzeko góljával egyenlített, majd továbbra is támadásban maradt, és csak a szerencse mentette meg az angol csapatot az újabb góltól.

A hajrában már talán megnyugodott a Liverpool, de a Roma Nainggolan bombagóljával megszerezte a vezetést, majd ugyanő tizenegyesből is gólt szerzett (4–2). Ez viszont már a hosszabbítás végén született, így valós esélye már nem volt a Romának a továbbjutásra. Ettől függetlenül zseniális párharcot játszott a két csapat, ahol igazából mindketten megérdemelték volna a döntőbe jutást.

Fotó: Guardian.co.uk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.