Pesti Srácok

Kemény Dénes nem folytatja vízilabda-elnökként, döntését nem indokolta meg

null

Szeptember végétől nem folytatja vízilabda-elnökként Kemény Dénes. Ezt elég furcsán, egy interjú legvégén jelentette be. Döntését nem indokolta.

Elég furcsán „jelentette be” Kemény Dénes, hogy nem folytatja vízilabda-elnökként. A legendás szövetségi kapitány a szövetség honlapjának adott hosszabb interjút, aminek végén egy kérdésre válaszolva ezt mondta: „Erről már nem szeretnék én nyilatkozni. Ezúton szeretném ugyanis bejelenteni, hogy miután a szeptemberi Férfi FINA Világkupával véget ér a válogatott szezon, szeptember végétől nem folytatom az elnöki munkát. Addig természetesen ellátom a teendőket. Ezért az MVLSZ elnökségének a legközelebbi ülésen javasolni fogom, hogy hívjon össze rendkívüli elnökválasztó közgyűlést.”

Bár a riporter visszakérdezett („Ezt hogy értsük?”), Kemény nem mondott semmi konkrétumot: „Ahogy mondtam. 1997 óta a személyeket érintő döntéseimet sohasem indokoltam meg, ezúttal sem teszem” – válaszolta.

A szövetségi kapitányként 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is olimpiai bajnoki címet szerző, a férfiválogatottat 1997-től 2012-ig irányító Kemény Dénes 2012 decemberében lett az MVSZ elnöke, majd 2016 októberében újabb négy évre újraválasztották, megbízatása eredetileg 2020 őszéig tartott volna.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt öt és fél évben a férfi vízilabda-válogatott világbajnoki címet (2013) és vb-ezüstöt (2017), valamint Európa-bajnoki ezüstöt (2014) és bronzot (2016) nyert, a női pedig vb-harmadik (2013), kontinensbajnok (2016) és Eb-bronzérmes (2014) lett, és klubszinten is voltak magyar sikerek.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.