Pesti Srácok

Még erősebb csapat épül Szegeden – spanyol világbajnokot igazoltak

Még erősebb csapat épül Szegeden – spanyol világbajnokot igazoltak

Elnézve az erősítéseket és a klubnál folyó szakmai munkát a következő szezonban letaszíthatja a MOL-Pick Szeged férfi kézilabda-csapata a Veszprémet a hazai trónról. A klub újabb klasszist igazolt, a világbajnok Maqueda nagy név, harminc éves, így sok lehet benne. Komoly csapat épül Szegeden.

Jorge Maqueda, a spanyolok világbajnok kézilabdázója a MOL-Pick Szeged csapatához szerződött. A klub pénteki bejelentése szerint a jobbátlövő szerződése idén nyártól két évre szól. A 30 éves Maqueda a BM Villafranca csapatában kezdte pályafutását, majd a Barcelona, a BM Alcobendas, a BM Aragón, a francia HBC Nantes együttesében szerepelt, jelenleg a Bajnokok Ligája-címvédő macedón Vardar Szkopjét erősíti. A spanyol válogatottal 2013-ban világbajnok, két évvel korábban harmadik lett, 2014-ben Európa-bajnoki bronz-, tavalyelőtt pedig ezüstérmes volt. Nyártól a szegedieket erősíti a horvát Mirko Alilovic, a cseh Stanislav Kasparek, a spanyol Joan Canellas és a szlovén Nik Henigman is. Távozik a spanyol José Manuel Sierra, illetve a horvát Ivan Srsen.

Forrás: MTI, fotó: Handball-planet.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.