A rutin hiányán múlott az Európa Liga magyar ráadáscsapatának győzelme
Történelmi szereplésre készült a DAC, a felvidéki magyarság ikonikus futballcsapata negyed évszázad után jutott ki ismét az európai kupaporondra. Az 1987–1993 közötti első fénykora után ismét sikeres idők köszöntöttek a klubra: a tulajdonosváltás és a MOL főszponzori megjelenése nyomán, immár az új stadionjában játszva ért oda a szlovák bajnokság harmadik helyére, ezzel kivívva az indulási jogot az Európa Ligában. A sorsolás a grúz Dinamo Tbiliszit hozta szembe, amelyet szinte végig lefocizott a helyzetek sokaságát kidolgozó dunaszerdahelyi csapat, de feltehetően a rutintalanság miatt is be kellett érnie a döntetlennel. Ha továbbjut a DAC, az a szlovák foci UEFA-együtthatóját javítja, de a meccsen felhangzott „Hajrá Magyarország!” rigmus tisztába tette, miről van itt szó igazából.
Furcsán érezhette volna magát ezen a meccsen Tóta W. Árpád, mert az ő egy szem haladó gondolatával szemben itt 8759, elsöprő többségében magyar ember érezte fontosnak a közösségi élményt és azt, amit a foci ehhez hozzátesz. A DAC nemcsak a várost és környékét, hanem egész Felvidéket összekapcsolja, Dunaszerdahelytől távolabb fekvő, de magyarlakta járásokat jelölő rendszámokat is szép számmal látni ilyenkor a stadion környéki parkolókban. Sőt, amikor nem játszanak párhuzamosan európai kupameccset a magyarországi klubok, akkor anyaországi szurkolók is szervezetten jönnek a DAC-nak szurkolni.
A telt ház, akárcsak a szlovák bajnokság erősebb klubjai, a Slovan, a Nagyszombat, a Trencsén elleni rangadókon, a hosszú ideje várt európai kupaszereplés alkalmával is borítékolható volt. Aki a meccs előtti órákra hagyta a jegyvásárlást, az lemaradt az élményről. És az élmény szó sem túlzás, ugyanis nagyon hajtós, kifejezetten élvezetes meccset hozott össze a két csapat. Ez inkább volt köszönhető a hazai sárga-kékeknek, ugyanis nem ismertek elveszett labdát a szerdahelyiek, harcosan letámadták, nem hagyták élni mezőnyben az ellenfelet. Támadásban ugyanakkor ügyes háromszögezésekkel és bemozgásokkal többször rafináltan átjátszották a Tbiliszit. A DAC magyar kluboktól nem megszokott és az európai kupaporondon feltűnően hiányzó, akaratos hozzáállása, valamint ügyes támadójátéka egész Magyarországnak jó hír lehet, ugyanis ez a csapat kispadját hamarosan a magyar válogatottéra cserélő Marco Rossi keze munkáját dicséri.
Több meccsre is elég lett volna ennyi gólhelyzet
Már az első félidő első felében annyi helyzetet kidolgozott a DAC, amennyivel egy jobb napon akár meccset lehet nyerni, de sorra kimaradtak a lehetőségek. Két ordító gólhelyzeten voltunk már túl, amikor a Tbiliszi először komolyabban odamerészkedett a hazaiak kapuja elé, és abból rögtön be is talált. Negyedóráig tartott az érdemtelen grúz előny, ekkor Vida kis szöglete után Pačinda ívelt be pontosan, Bayo pedig szépen elfejelte a labdát a hosszú sarokba. Ekkor még különlegesebb íze lett a „Micsoda álom, micsoda mámor, mikor a csapatom a stadionban látom…” kezdető szurkolói éneknek, hiszen 1988-ban lőtt utoljára gólt a csapat az UEFA-kupában – akkor Szaban Tibor talált be Münchenben a Bayern ellen.
Az elefántcsontparti Bayo később is többször veszélyeztetett mások mellett, így okkal bizakodhattunk benne, hogy a hátra lévő egy órában össze fog jönni a győzelem. A helyzetek ezután is jöttek, habár a második félidőre némileg enyhült a hazai nyomás, és egyszer-kétszer a grúzok is kijöttek a sündisznóállásukból, ilyenkor pedig tudtak némi zavart okozni a DAC védelmében. Szűk félórával a vége előtt aztán már úgy gondolták a vendégek, hogy nekik nagyon jó ez a döntetlen, és az orvosi stábot is rendre a pályára hívó, visszataszító fetrengésekkel kezdték húzni az időt. A DAC-nak még a meccs ráadásában is megvolt az esélye a gólszerzésre, amikor nagy kavarodás volt a Tbiliszi kapuja előtt, és egymás után több sárga-kék játékos is próbálkozott, de ez most nem akart sikerülni. A vér akkor hűlt meg a hazai szurkolókban, amikor a csapatkapitány, és az egész meccsen jól játszó csapatkapitány, Marin Ljubičić utolsó védőként elvesztette a labdát, és az ebből kibontakozó grúz támadás végén Vacadze a felső lécet találta el a 94. percben.
Idegenben kell kivívni a továbbjutást
Ljubičić a DAC által végig dominált találkozó után bizakodóan nyilatkozott, erősnek mondta a csapatot, és kérdésünkre úgy válaszolt, ugyanilyen meccset vár a visszavágón is. Ezt támasztja alá a Tbiliszi edzőjének, Kakaber Kacsarava nyilatkozata is, aki teljesen más mérkőzésre számít egy hét múlva, Tbilisziben. Marco Rossi, a DAC mestere is érthető módon csalódott volt az utolsó, MOL Arénában vívott mérkőzése után, mint mondta, szeretett volna három ponttal elköszönni a csapat új stadionjától.
A meccs előtt mondtam, hogy nem szabad gólt kapni, erre rögtön az elején kaptunk egyet. Domináltuk a mérkőzést, volt hét-nyolc gólhelyzetünk, ehhez képest akár ki is kaphattunk volna a végén. Az elmúlt idényben megmutattuk, hogy idegenben is ugyanolyan jól tudunk játszani, így nyernünk kell a visszavágón. A második félidőben már nem volt annyi erőnk letámadni az ellenfelet, mint az elsőben, de így is jó meccset játszottunk, csak sokat hibáztunk az ellenfél kapuja előtt
– foglalta össze a csapatot az európai kupaporondra kivezénylő Rossi, aki a visszavágó után távozik a magyar válogatotthoz.
