Pesti Srácok

Eltűnt százmilliók – Erdei Zsolt: Kinek az érdeke ez a vizsgálat?

Eltűnt százmilliók – Erdei Zsolt: Kinek az érdeke ez a vizsgálat?

Erdei Zsolt elfogadja az ökölvívó szövetség belső vizsgálatát, de nem ért vele egyet. Megírtuk, hogy nagyjából háromszázötven milliós hiánnyal küzd a szövetség. Erdei szerint többen kérdezték tőle, miért csak azt az időszakot vizsgálják, amióta ő az elnök, a korábbiakról miért nem esik szó.

Erdei Zsolt elfogadja a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) hivatalos eljárás megindítására vonatkozó döntését, még ha azzal nem is ért egyet. „A döntés nem feltétlenül tükrözi az álláspontomat, de elfogadom, amennyiben a célja, hogy közösségünk jövőjét, eredményességét pozitívan befolyásolja és céljaink megvalósulását szolgálja. A szövetség munkája nem egy ember érdeme vagy bukása. Ebben egy testület egyként képviselteti magát” – írta keddi Facebook-bejegyzésében a szövetség elnöke arra reagálva, hogy a MÖSZ eljárást indított a Duna Arénában augusztusban rendezett ifjúsági világbajnokság költségvetési problémái miatt.

A MÖSZ hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elnökség a könyvvizsgálói gyorsjelentés, valamint az illetékes szakbizottság megállapításai alapján szükségesnek tartja hivatalos eljárás megindítását annak tisztázására, hogy „az ifjúsági világbajnokság vonatkozásában büntetőjogi értelemben felelősség terheli-e a döntési és végrehajtási folyamatokban részt vevő személyeket”. A MÖSZ vezetősége felkérte az elnököt, hogy a hatóság részére az anyagokat átadja.

Erdei Zsolt a reagálásában utalt arra, hogy elnökként el kell fogadnia a döntést, ugyanakkor hozzáteszi: „Ismerősök és barátok többen kérdezték tőlem, hogy miért csak ezt az időszakot vizsgáljuk, amikor a sportág megújítását teljesen az alapoknál kell kezdeni? További kérdés volt, hogy kinek az érdeke ez a vizsgálat? Úgy, ahogy eddig, ezután sem fogok vádakkal illetni senkit, mint ahogy tették ezt az elmúlt hetekben különféle érdekű személyek. A véleményekre ezután is kíváncsi vagyok, és mindenkit meghallgatok.”

PestiSracok facebook image

Ismert, hogy a szövetség súlyos pénzügyi helyzetbe sodorta magát, elsősorban az augusztusi korosztályos világbajnokság „túlságosan is fejedelmi” megrendezésével. Beugróként eredetileg Győr lett volna a házigazda, ám végül a budapesti Duna Arénában került sor a vb-re befedett medencetérrel, különleges fény- és hangtechnikai megoldásokkal, az Emmi által visszadobott pótköltségvetéssel és 348 millió forintos hiánnyal. A MÖSZ elnöksége a múlt pénteki ülésén megvonta Erdei Zsolt elnök és Nagy Anett főtitkár aláírási jogát, és belső vizsgálatot rendelt el.

„Akik ismernek, tudják, hogy soha semmilyen nehézségtől, bajtól vagy veszedelemtől nem futamodtam meg, most sem fogok. Nekem, ahogy sokatoknak, az ökölvívás tényleg az életem. Mindig számíthattok rám, ahogy én is számítok Rátok” – zárta bejegyzését Erdei Zsolt.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.