Pesti Srácok

Helytállt a magyar válogatott és megszorongatta az olimpiai bajnok Dániát

Helytállt a magyar válogatott és megszorongatta az olimpiai bajnok Dániát

Bár két kulcsemberünk sérülés miatt nem léphetett pályára az első világbajnoki középdöntős meccsünkön, a magyar válogatott helytállt az olimpiai bajnok és házigazda Dánia ellenében. A dánok végül három góllal, 25–22-re győztek, vasárnap kulcsmeccset játszunk Tunézia ellen, akiket le kellene győznünk. Ezzel a játékkal és hozzáállással sikerülnie kell.

Telt házat jelentő 15 ezer ember és elképesztő – magyar szemszögből szokatlanul ellenséges – hangulat fogadta a csapatokat. A magyarok Balogh Zsolt bokasérülése miatt ezúttal is csupán 15 játékost neveztek a keretbe, közülük az ugyancsak sérült Bodó Richárd nem lépett pályára. Ahogyan a korábbi mérkőzéseit, ezt a találkozót is jól kezdte a magyar csapat, tartotta a lépést a gyorsabban kézilabdázó ellenfelével, amely egy-két gólosnál nagyobb különbséget nem tudott kialakítani. A játékvezetők két perc alatt négy kiállítást ítéltek egyenlő eloszlásban, ettől némileg megváltozott a játék addigi ritmusa. A fordulópontot az jelentette, hogy a 16. percben pályára lépett a dánoknál Jannick Green kapus, akinek a védéseire alapozva csapattársai tovább növelték a különbséget.

Csoknyai István szövetségi kapitány már a szünet előtt pályára küldte az összes bevethető cserejátékosát, akik nem teljesítettek rosszul, de néha látszott rajtuk az összeszokottság hiánya. A német játékvezetők a második félidőben is sokkal jobban tisztelték az olimpiai bajnok és házigazda dánokat, ez számos – meghozott és elmaradt – ítéletükön látszott. A magyarok védekezése az ellenfél gyors akciói miatt sok esetben továbbra sem állt össze, ami rendszerint hazai gólokat eredményezett. Mindezek ellenére a válogatott nagyszerűen küzdött és remekül tartotta magát, az 51. percben például csak négy góllal vezettek a dánok. Jannick Green a hajrában is parádézott, mégis csupán három találattal győzött csapata, ami egyértelműen a magyarokat dicséri. A dánok legeredményesebb játékosa Mikkel Hansen lett, aki 13 kísérletből hét gólt dobott. A magyar kapusok közül Mikler Roland 17 lövésből hármat, Székely Márton 16-ból ötöt védett, míg a túloldalon Green 28-ból 12-t hárított. A két együttes 42. egymás elleni meccsén 21 magyar siker és három döntetlen mellett 18. alkalommal győztek a dánok.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.