Pesti Srácok

„Nem pénzkérdés” – Fucsovics és Babos februárban sem játszik a válogatottban

„Nem pénzkérdés” – Fucsovics és Babos februárban sem játszik a válogatottban

Bár a teniszszövetség komoly összeget ajánlott Fucsovics Mártonnak és Babos Tímeának a válogatott szerepléséért, ők nem lépnek pályára, mert közleményük szerint ahogyan eddig, ezután sem a pénz miatt tennék. Két legjobb teniszezőnk leszögezte, hogy a címeres mez mindig prioritás volt és maradt náluk, de amíg a szövetség nem oldja meg a problémákat, addig nem fognak játszani. „Ez nem pénzkérdés, soha nem volt az” – fogalmaztak.

Babos Tímea és Fucsovics Márton közös közleményben jelentette be a Facebookon, hogy nem lép pályára februárban a magyar Fed-, illetve Davis-kupa-csapatban. A teniszszövetség és klasszisaink közötti ellentétek tavaly kerültek nyilvánosságra, ősztől a két teniszező már nem lépett pályára a válogatottban. Bár sokan pénzéhesnek tartják és láttatják őket, Fucsovics szerint ez sohasem a pénzről szólt. Hanem a változásról.

„Tekintettel arra, hogy a szeptemberi közleményünk kiváltó okai mit sem változtak, az akkor megfogalmazott álláspontunk továbbra is érvényben van – írta Babos és Fucsovics a közösségi oldalon. – Tény, hogy az elmúlt hetekben Juhász Gábor sportigazgató úr mindkettőnknek jelentős összegű ajánlatot tett a Magyar Teniszszövetség nevében a februári Fed-, illetve Davis-kupa-találkozókon való szereplésért. Az ajánlatot tisztelettel fogadtuk, de attól tartunk, a Magyar Teniszszövetség vezetése nem akarja megérteni, hogy nem a pénz miatt fordítottunk hátat ennek a szövetségnek. Ez nem pénzkérdés, soha nem volt az. Februárban tehát nem játszunk a Fed-kupában, illetve a Davis-kupában.”

A közleményben kifejtették, hogy a válogatott továbbra is prioritás náluk, az olimpiára gondolva indulnak együtt vegyes párosban az Australian Openen is. „A címeres meznek, a válogatottnak mindig prioritása volt a pályafutásunkban. Továbbra is büszkén képviseljük Magyarországot minden héten a sportvilág legnagyobb színpadain. Az olimpiára is gondolva együtt indulunk vegyes párosban az Australian Openen, és reméljük, rengeteg szurkolónak sikerül örömet és büszkeséget szereznünk az eredményeinkkel” – tették hozzá Babosék. Babos a hétfőn kezdődő Australian Open első fordulójában a tunéziai Onsz Dzsaburral, míg Fucsovics a spanyol Albert Ramos-Vinolasszal csap össze.

PestiSracok facebook image

Fotó forrása: Facebook/Fucsovics Marci

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.