Pesti Srácok

Bravúr után kiharcolt győzelem: Fucsovics már a negyeddöntőben jár Szófiában

Bravúr után kiharcolt győzelem: Fucsovics már a negyeddöntőben jár Szófiában

Remekül szerepel Fucsovics Márton a szófiai, 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán. Klasszisunk az első fordulóban a nyolcadik kiemeltet ejtette ki, a nyolcaddöntőben pedig hatalmas csatában verte meg német ellenfelét.

Fucsovics Márton küzdelmes, 2 óra 48 perces mérkőzésen a negyeddöntőbe jutott a szófiai, 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán. Fucsovics (47.) és csütörtöki nyolcaddöntős ellenfele, a német Yannick Maden – aki a selejtezőből került a főtáblára – eddig egyszer találkozott egymással: tavaly a budapesti salakpályás tornán a rangsorban 121. rivális három játszmában győzött. Most a magyar teniszező győzött – nagy csatában.

Szófiai mérkőzésük az első adogatójátéktól kezdve nagy csatát hozott, Fucsovics három, Maden hat bréklabdát hárított, mielőtt eljutottak a rövidítésig. Itt Fucsovics 5–0-ra elhúzott, majd harmadik játszmalabdáját értékesítve, 66 percet követően előnybe került. A második szett gyors brékváltással indult, de mivel a magyar teniszező – elsősorban a második szerváival – sokkal rosszabb arányban nyerte meg a labdameneteket, mint az első felvonásban, Maden még kétszer el tudta venni Fucsovics adogatójátékát, így 49 perc alatt egyenlített.

A döntő játékrész remekül indult magyar szempontból: a nyíregyházi játékos két brékkel 3:0-ra vezetett, ám 4:4-nél már egyenlőt mutatott az eredményjelző, elsősorban azért, mert Fucsovics rossz százalékban ütötte pályára az első adogatásait. Ezután viszont ismét elvette ellenfele adogatójátékát, így szerválhatott a mérkőzésért: Maden ekkor ugyan kiharcolt két bréklabdát, de a magyar játékos nem ingott meg, és második meccslabdáját kihasználva, 2 óra 48 perces csata végén továbbjutott.

PestiSracok facebook image

Fucsovics Márton az első fordulóban a világranglistán 37., a tornán nyolcadikként rangsorolt olasz Andreas Seppit ejtette ki, viszonylag simán, két játszmában. A negyeddöntőben a negyedik helyen kiemelt, az ATP-rangsorban 18. spanyol Roberto Bautista Aguttal találkozik. Ha őt is legyőzi, az már nagyon komoly bravúr lenne.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.