Pesti Srácok

Fucsovics születésnapi ajándéka: játék nélkül elődöntős Szófiában!

Fucsovics születésnapi ajándéka: játék nélkül elődöntős Szófiában!

Már a négy között jár Fucsovics Márton a szófiai keménypályás tenisztornán. A negyeddöntőben a világranglista 18. helyezettjével találkozott volna, de az visszalépett betegség miatt. Már csak egy lépésre van a döntő.

Fucsovics Márton játék nélkül jutott elődöntőbe az 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás tenisztornán. A versenyt szervező ATP honlapja egy órával a találkozó kezdete előtt azt közölte: a világranglistán 18. Roberto Bautista Agut nem áll ki a 11 órára kiírt összecsapásra. Később kiderült: a spanyol teniszező napok óta lázas volt, és a jövő heti, rotterdami verseny előtt nem akart kockáztatni, ezért döntött úgy, hogy nem lép pályára.

A 27. születésnapját éppen pénteken ünneplő Fucsovics - aki a rangsorban 47. - az MTI-nek azt mondta: nem várt ajándékot kapott. „Vasárnap kétórás, kemény edzésünk volt Robival, nagyon sajnálom, hogy megbetegedett, és mielőbbi gyógyulást kívántam neki” – fogalmazott a magyar játékos. Hozzátette, ezzel együtt természetesen boldog, hogy élete második ATP-elődöntőjére készülhet.

Fucsovics - aki az első fordulóban a nyolcadik helyen kiemelt olasz Andreas Seppit, a nyolcaddöntőben pedig a német Yannick Madent búcsúztatta – az elődöntőben a világranglistán 53., 22 éves olasz Matteo Berrettinivel mérkőzik, aki a nyolc között a hatodikként rangsorolt spanyol Fernando Verdasco felett diadalmaskodott.

PestiSracok facebook image

A magyar és az olasz játékos ATP-tornán még nem találkozott egymással, tavaly az irvingi kemény pályás Challenger-verseny elődöntőjében ugyanakkor Berrettini két játszmában győzött.

Fotó: MTI/AFP

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.