Pesti Srácok

Liu Shaolin Sándor vezetésével hatalmasat hajrázott a magyar váltó a vb-döntőért

Liu Shaolin Sándor vezetésével hatalmasat hajrázott a magyar váltó a vb-döntőért

Van ez így: olimpiai bajnok világklasszisunk, Liu Shaolin Sándor kiugrott a rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság 500 méteres döntőjében, ezért kizárták, és negyedik lett. Hamar javított: nem sokkal később az ő remeklése kellett ahhoz, hogy a férfi váltó bejusson a döntőbe.

A váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor a második rajtnál kiugrott, emiatt kizárták az 500 méteres döntőből, így negyedik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságának szombati napján. Elsőként a dél-koreai Hvang Tae Hon ugrott ki, s a szabályok értelmében aki a második rajtnál előbb indul, azt kizárják. A 23 éves ferencvárosi versenyző pedig egy leheletnyivel hamarabb megmozdult, azaz számára úgy ért véget a döntő, hogy az valójában el sem indult. Liu Shaolin ezen a távon 2016-ban világbajnok, egy évvel korábban pedig ezüstérmes volt, de ezúttal nem tudta gyarapítani egy aranyból, három ezüstből és a két bronzból álló medálgyűjteményét.

– mondta röviden Liu Shaolin. A háromfősre redukálódott döntő harmadik nekifutásra sem ért véget, mivel két körrel a vége előtt ketten is elestek, ráadásul mindketten átcsúsztak a palánk alatt, emiatt azonnal leállították a futamot, de mint kiderült, senki nem sérült meg. A negyedik rajtot követően Hvang megtartotta első pozícióját két kínai ellenfele, az olimpiai és világbajnok Vu Ta-csing, illetve Zsen Ce-vej előtt, a sorrend pedig egyszer sem változott a befutóig.

PestiSracok facebook image

A váltót már Liu Shaolin Sándor vitte be a döntőbe

Liu Shaolin Sándor szerencsére hamar javított: az ő utolsó kanyarbeli bravúros előzésének köszönhetően jutott a döntőbe az olimpiai bajnok férfi váltó. Az Európa-bajnok magyar négyesben Liu Shaolin mellett Burján Csaba, Varnyú Alex és az amerikai születésű Krueger Cole kapott helyet. Az elődöntős futam elején a negyedik helyen „utazott” a magyar csapat, majd néhány kör után átvette a vezetést. Tíz körön át az élen haladt a világcsúcstartó kvartett, de aztán néhány kör alatt sorrendben az olaszok, a japánok, majd a kínaiak is megelőzték a magyarokat, akik számára így a hajrához közeledve egyre égetőbbé vált, hogy javítsanak a pozíciójukon.

Liu Shaolin meg is indította az előzések sorát az olasz rivális körbekerülésével, majd a japánok egyik emberének hibáját kihasználva már másodikként korcsolyázott a világkupagyőztes magyar négyes, de az éllovas kínaiak kissé meglógtak az egymással viaskodó másik három együttestől. A hajrát végül az olaszok visszaelőzése miatt harmadikként kezdte a magyar csapat, de a 23 éves ferencvárosi befejező ember az elrontott 500 méteres fináléja után javított, ugyanis hiába fordult harmadikként az utolsó kanyarba, a célvonalon már elsőként haladt át, mert bravúrosan tudott belülre kerülni a kanyar kijáratánál. A döntőben az oroszok, a dél-koreaiak és a kínaiak lesznek a magyarok ellenfelei.

Vasárnap az 1000 méter küzdelmeit és a staféták fináléit rendezik.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.