Pesti Srácok

Jelentős győzelmet aratott a kéziválogatott Oroszországban

Jelentős győzelmet aratott a kéziválogatott Oroszországban

Simán, hat góllal nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Oroszországban, így fél lábbal már az Európa-bajnokságon érezheti magát. A nemzeti csapat győzelmével a csoportelsőséghez is nagyon közel került.

A magyar férfi kézilabda-válogatott 25–19-re legyőzte Oroszországot az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában csütörtökön, Asztrahánban; ezzel nagy lépést tett a továbbjutás, egyben a csoportelsőség felé.

Sok hibával kezdte a meccset a nemzeti csapat, de Mikler Roland védéseinek köszönhetően ez az eredményen nem látszott meg (3–3), sőt, Balogh Zsolt eredményes perceit követően már a magyar válogatott vezetett. Az első félidő hajrájában 5–0-s sorozatot produkáltak a magyarok a gyengén védekező, illetve lassan, körülményesen támadó házigazdákkal szemben, így a szünetben 10–15 volt az állás.

Az oroszok 17 percig nem tudtak akciógólt dobni, ezért a második felvonás elején már kilenc találat volt a hátrányuk. Ezt követően két kiállítás nehezítette a magyar válogatott dolgát, amely nyolc percig nem talált be. Viktor Kirejev egyre jobban védett, erre alapozva csapata egy 5–1-es sorozattal némileg felzárkózott, de a jó eredményre esélye sem volt. Végül hat góllal kikapott.

PestiSracok facebook image

A csoport első két helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik vehet részt a jövő januári norvég-svéd-osztrák közös rendezésű kontinensviadalon.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.