Pesti Srácok

Amit még az Albert-féle Fradi sem mondhatott el magáról

Amit még az Albert-féle Fradi sem mondhatott el magáról

A Fradi jelenlegi sportolói klublegendák sorát előzik meg azzal, hogy 2019-ben bajnoki aranyérmeket nyertek, hiszen ahogy korábban is beszámoltunk róla, a Ferencváros négy csapatsportágban szerzett bajnoki aranyat, mellyel klubrekordot állított fel. A férfi és női labdarúgókon kívül jégkorongban és vízilabdában is a zöld-fehérek diadalmaskodtak ebben az idényben, ami a Fradi 120. évfordulójának tökéletes megünneplése volt.

Legendás idők

Szűcs Lajos, Albert Flórián és Rákosi Gyula 1968-ban, Hajdú Attila, Lisztes Krisztián vagy éppen Simon Tibor pedig 1995-ben járult hozzá bajnoki címmel a férfi labdarúgók részéről a Ferencváros eddigi négy „mesterhármasából” kettőhöz, hiszen a korábbi nagyságok azokban az években voltak bajnokcsapat tagjai, amikor az FTC három látványsport-csapata is magyar bajnokságot nyert. Ilyenre először 1956-ban volt példa, amikor jégkorongban, vízilabdában és kézilabdában nyertek a férfiak, majd 1968-ban, amikor Albert Flóriánék mellett a pólósok és a női kézilabdázók győzedelmeskedtek. Aztán 1995-ben a később BL-csoportkörbe jutó Lisztesék és a női kézisek mellé a hokisok társultak, legutóbb, 1997-ben pedig a jégkorong mellett női kézilabdában és női kosárlabdában lett aranyérmes a Ferencváros. Mint ismert, az FTC az idén történelmet írt azzal, hogy egyszerre férfi és női futballban, valamint férfi jégkorongban és vízilabdában, tehát négy csapatsportágban is bajnok lett.

Orosz Pál: Fantasztikus évünk volt

PestiSracok facebook image

– kezdte a FradiMédiának nyilatkozó Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. elnöke.

A focisták a 30. aranyat ünneplik. Fotó: fradi.hu

Huszonkét éve voltak közel

Ahhoz egyébként, ami az idén sikerült, legutóbb 1997-ben állt közel a Ferencváros. Akkor a legjobb U18-as játékosnak választott hokikapus, Szuper Levente és Dobos Tamás nevével fémjelzett férfi hokicsapat mellett a kilencvenes években második aranykorát élő, Németh András vezetőedző fémjelezte női kézilabdacsapat és az azóta megszűnt női kosárlabdacsapat zárt aranyérmesként, ám abban az évben nem jött össze a négy siker, hiszen a férfi futballisták „csak” harmadikként végeztek. Két évvel korábban, 1995-ben és korábban, 1968-ban a labdarúgás és a női kézilabda egyszerre volt első, előbb a férfi vízilabda, ’95-ben pedig a férfi hokicsapat lett aranyérmes. A forradalom évében, 1956-ban nem volt esély az akkor Kinizsiként szereplő futballcsapat elsőségére, már csak azért sem, mert azt a bajnokságot az októberi események miatt nem fejezték be.

Látva a szakosztályoknál zajló munkát, ne legyenek kétségeink: a Ferencváros címvédő csapataival az új idényben is számolni kell majd.

Forrás: fradi.hu; Fotók: fradi.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.