Pesti Srácok

Rekordgyőzelemmel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott a VB-n

Rekordgyőzelemmel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott a VB-n

A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit. Bíró Attila együttese 64-0-s sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta: az eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta, amely az 1985-ös Universiadén 62-0-ra ütötte ki Guatemalát.

Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy a dél-koreaiaknak semmi esélyük sincs, ugyanakkor egészen szürreális volt látni, hogy a házigazdák még a folyamatos középkezdések után sem képesek nemhogy lövőhelyzetbe kerülni, de még előrehaladni sem. A teljesen komolytalan összecsapást jól jellemzi, hogy kétszer is a saját térfeléről lőtt gólt a magyar csapat, sőt, még Gangl Edina és Magyari Alda is próbálkozhatott a kapuból. A mérkőzés "legjobbja" a rendkívül barátságos közönség volt, amely minden magyar gólnak tapsolt és lelkesen buzdította honfitársait. A magyarok legeredményesebb játékosa Parkes Rebecca volt 11 góllal.

- mondta a találkozót követően a szövetségi kapitány. Bíró Attila együttese kedden Kanada ellen folytatja szereplését közép-európai idő szerint fél 3-kor.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?