Pesti Srácok

Kulcsár Krisztián: Úgy készülünk, hogy július 24-én elkezdődik az olimpia

null

Egy olimpiát elhalasztani nem olyan, mint egy esküvőt; nem véletlen, hogy erre még soha nem került sor. Olyan már volt, hogy elmaradtak a játékok, de a második világháború után, 1948-ban, London romjain már megrendezték a játékokat; ez mindent elmond a NOB mindenkori vezetésének álláspontjáról – jelentette ki Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Négy hónappal a tokiói olimpia rajtja előtt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) hasonlóan az ötkarikás játékok eredeti időpontban történő megtartását támogatja. A korábbi párbajtőröző a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában azt mondta: akkor is ezt az álláspontot képviselné, ha még sportolna.

– fogalmazott a sportvezető. Kulcsár ugyanakkor hozzátette: vannak olyan sportolók, akik jelenleg akadályoztatva vannak, de a MOB-nak az egyik legfontosabb feladata éppen a folytonos és magas szintű felkészülés biztosítása.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a MOB-elnök. Tájékoztatása szerint a NOB minden érintettel videokonferenciát folytatott a héten azok után, hogy a szervezet végrehajtó bizottsága kidolgozta azokat az alapvető kritériumokat, amelyek szükségesek a nyári rendezéshez.

– fogalmazott Kulcsár Krisztián. Kiemelte: még több, mint négy hónap van az olimpia rajtjáig, nekik pedig minden szakértő azt mondja, hogy semmi okuk semmilyen drasztikus döntés meghozatalára.

– érvelt. A koronavírus-járvány terjedése miatt elmaradt kvalifikációs versenyekkel kapcsolatban azt mondta: a nemzetközi sportági szövetségekkel kötött megállapodásnak egyik legfontosabb eleme, hogy a már megszerzett kvóták érintetlenek maradnak.

– tette hozzá Kulcsár. Azt is elmondta: lehetőség van a kvalifikációs időszak megnyújtására – legkésőbb június 30-ig –, illetve a szövetségek átdolgozhatják saját kvótaszerző szabályaikat, és eseti jelleggel bizonyos sportágakban akár kvótaszám-növekedést is elfogadhat a NOB, amennyiben "valamely versenyzőre nézve méltánytalan helyzet állna elő".

– tette hozzá az elnök, aki azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a dolgok még változhatnak, és a NOB által kidolgozott kritériumrendszerben első helyen az emberi egészség védelme szerepel.

Forrás: MTI; Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.