Pesti Srácok

Bölöni László: Rajtam múlt, hogy nem lettem magyar szövetségi kapitány

Bölöni László: Rajtam múlt, hogy nem lettem magyar szövetségi kapitány

Bölöni László, a belga Antwerpen csapatánál dolgozó labdarúgóedző szerint volt olyan pillanat a pályafutásában, amikor csak rajta múlott, hogy nem lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A 67 éves szakember, aki 2017 óta irányítja az antwerpenieket, az M4 Sportnak csütörtökön azt mondta: fel volt dobva neki a labda, léphetett volna, de a felkérés olyan pillanatban érkezett, amikor időre lett volna szüksége, hogy ezt a lépést úgy tegye meg, ahogy neki jó.

– fogalmazott Bölöni. Az edző elmondta: egyelőre nem tudja, marad-e jelenlegi állomáshelyén, de most inkább arra hajlik, hogy nem.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Az Antwerpennel – amelyet nagy múltú, jó anyagi hátterű klubként jellemzett – első szezonjában nyolcadik volt, az előző és a mostani, éppen csütörtökön lezárt kiírásban negyedik helyen végzett, emellett pedig kupadöntőbe jutott és az Európa-liga selejtezőjében is szerepelt. Az edző hozzátette, hogy továbbra is "be van oltva a futballvírussal", így a visszavonuláson egyelőre nem gondolkozik, azt azonban még nem tudta megmondani, hol folytatja pályafutását.

A marosvásárhelyi születésű Bölöni László játékosként 102 alkalommal szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig többek között Franciaországban, Portugáliában és Görögországban is dolgozott. A román válogatottat 10 mérkőzésen irányította.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.