Pesti Srácok

Újraindul a sportélet, zárt kapus meccsekkel folytatódik az NB I

null

Magyarország egész területén lehet edzeni, lehetnek zárt kapus események hétfőtől. A kormány az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel lehetővé válik a labdarúgó OTP Bank Liga folytatása.

A koronavírus-járvány magyarországi, márciusi megjelenése óta szintén minden csapatsportágban lefújták a bajnokságokat, egyedül a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem törölte sorozatait, sőt, kifejezte szándékát a folytatásról. A Magyar Közlönyben csütörtökön éjszaka megjelent 170/2020. rendelettel pedig lehetősége nyílik erre. Csányi Sándor, a szövetség elnöke egy csütörtöki Facebook-interjúban még úgy nyilatkozott, számításaik szerint május 23. és június 13. között tudnák újrakezdeni az NB I-et, és június végére, július elejére lezárulhatna a sorozat, illetve a Magyar Kupa. Konkrétumot viszont a rendelet leiratának megjelenéséig nem tudott adni.

Az edzések engedélyezése a sportegyesületek által szervezett tréningekre éppúgy vonatkozik, mint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport tevékenységek céljából végzett tréningekre.

Forrás: MTI/ Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.