Ennek a Fradinak nincs identitása - a bukásnak sincs felelőse?
Magyar szinten példátlan összegekből építették fel ezt a Ferencvárost, amely ismét elbukott már a nemzetközi porondon. Futballszakírónk szerint a Fradi kudarca az elvesztett identitás, a tradicionális ferencvárosi stílus és szellemiség elveszítésének következménye. Szerencsés Dániel Márton keményen fogalmazott: az újabb kínos lebőgéssel a Orosz Pál fémjelezte projekt megbukott. A Fradi mind a szurkolók támogatását, mind a szélesebb közönség szimpátiáját elveszítette. Átgondolatlan játékospolitika, arrogáns stílus, a felelősségvállalás teljes hiánya – ezek leküzdése nélkül nem juthat magasabbra a Ferencváros.
SZERENCSÉS DÁNIEL MÁRTON
A magyar futballvereségek elsődlegesen a csapatok, a klubvezetőség, az egész magyar labdarúgás tradíciókhoz való viszonyulásából ill. viszony-nélküliségéből fakad. A Ferencváros (vezetősége) három (öt) évvel korábban felvállalta, hogy Magyarország első számú együtteseként („kirakatcsapatként”) megszemélyesíti, egy címer alatt a képviseli a – fejlődő – magyar labdarúgást. Hogy ez a fennálló helyzetben, valódi piaci verseny nélkül, állami viszonyok között kinek jó, kinek okozhat valódi elégtételt, arról fogalmunk sincs.
A
Videoton és a Debrecen szétverése, leépülése (leépítése)
, és a Győr szétesése után nyílt meg az út a Ferencváros számára a
bajnoki cím felé
, ez volt az első állomás. Teljesült. A másik kimondott cél a vezetőség részéről az volt, hogy a Ferencváros a Kelet-Közép-Európába beszivárgó modernizáció, a
német futball-pragmatizmus zászlóshajójává váljon
itthon, és már rövidtávon a
régió középcsapatainak riválisa lehessen
. Hol van ettől?
Sajnos a tradicionális Fradi-stílus, a „szellemiség” feltámasztása, identitásának visszaszerzése Ricardo Moniz eltávolításával (távozásával) jegelve lett. Pedig ő volt az egyedüli edző, aki az elmúlt évtizedekben magától felismerte a csapat múltjából, szurkolótáborából, a magyar tradíciókból eredő klubkultúrát és -stílust.
Moniz távozása, és Doll „értetlensége” azért sorsdöntő, mert a tradíció és stílus mindig fölényben, előnyben van a puszta játékstruktúrával, a taktikával szemben. A stílus sohasem „bizonytalanodik el”, nem esik szét, nem zavarható össze. A stílus egységes, oszthatatlan és állandó. Szent. Sérthetetlen.
Egy ilyen tradicionális labdarúgóklub esetében, mint amilyen a Ferencváros is, egyszerűen megengedhetetlen, hogy ez a folytonosság megszűnjön, hogy elvesszen a tradíciót képviselő szurkolótáborral fennálló létfontosságú kapcsolat. Ha a Fradinak egészséges viszonya lenne saját tradícióival, múltjával (ahogyan ezt gyakran hangoztatják), akkor nem riadt volna meg, nem hullott volna szét mentálisan, fejben egy félidő alatt az albán kiscsapattal szemben.
Dollnak milyen ötlete volt Nagy pótlására?
Ami taktikai (inkább töredezett játékkép) szempontjából egyáltalán feltűnhetett a szerdai mérkőzésen az az, hogy a védekező középpályás (halfback) Nagy Ádám hiányában a Fradira jellemző 4-2-3-1-es labdakihozatal megszűnt, és így kiéleződtek a biztonságos labdajáratáshoz szükséges helyezkedési hiányosságok. Ezért aztán többnyire – a minimális albán presszing ellenére – a védők felől érkező felívelésekre, labdavesztésekre érkezett csak a feltolt Pintér–Gera kettős. Nagy Ádám játékának pótlása, a csapat egyensúlyának kidolgozása Thomas Doll feladata, ennek elmaradása az ő felelőssége.
A támadni akaró, dominanciára törekvő alakulat csapategységei közötti kapcsolat hiányának, a labdakihozatal rossz szervezésének iskolapéldája volt a Fradi szerdai játéka. Egyénileg is bizonytalanság, zavar jellemezte a ferencvárosi védelmet – lásd Leandro életveszélyesen eladott labdáját, Hüsing öngólját, stb. –, ennek oka a biztosító, visszalépő középpályás hiánya, Pintér fegyelmezetlensége volt. A Partizani motorikus (olaszos) védekezése a büntetőt és Böde betörését leszámítva „hibátlanul” múködött, és gyakran idézte az albán válogatott védekezési struktúráit.
Ezzel együtt: minden érdektelennek tűnő taktikai hiányosság ellenére elsősorban mentális, erkölcsi vereséget szenvedett a Fradi.
Szerda este az új „nagy szavak”, a „hangzatos ígéretek” projektje kudarcot vallott. Kapitulált a magyar labdarúgás jelenlegi „csúcsterméke”, a „modernizált” Ferencváros. A Fradi-kérdés – ami a magyar futball egyik neuralgikus pontja – továbbra is megválaszolatlan. Vagy amennyiben elfogadjuk – az „üres” stadion, a kínosan óbégató „előénekes”, a fizetett vezérszurkoló hangja a válasz.
Európai példák: ekkora költségvetésből már illene teljesíteni
Három évnek elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy legalább – kiesve a BL selejtezőből, továbbjutásra esélyesként - az
Európa Liga playoff-ot elérje, lejátssza a Fradi
. Európa labdarúgásának anyagilag elmaradottabb felében már bármelyik professzionális bajnokcsapat kerete alkalmas lehet egy ilyen szereplésre. Vegyük szemügyre az elmúlt két év (2014-15, 2015-16) EL-kiírásainak, a
Ferencvároséhoz hasonló minőségű játékosállományt
felvonultató (pusztán a
fellelhető számok alapján), alacsonyabb vagy közel azonos keretértékű csoportkörös klubjait. Tehát azokat, akik elérték ezt a minimális célt. HJK Helsinki (27-szeres finn bajnok, 6,48 m. €), KF Skënderbeu Korçë (6 m. €),
Molde FK (12,45 m. €
; A-csoport első hely, a
Fenerbahçe, az Ajax és Celtic előtt
), FC Dinamo Minsk (8,13 m. €), FC Metalist Kharkiv (2,10 m. €, nem szerzett pontot). Láthatjuk, hogy a kilengés nagy az eredmények között, és az is egyértelmű, hogy nem pusztán anyagi vonzatai vannak egy esetleges jó csoportkörös szereplésnek. Ennek ellenére kijelenthetjük, hogy a Ferencváros (a
játékoskeret piaci összértéke: 11,90 m. €
) számára
látszólag minden adott volt
, elérhetővé vált az előző szezon novemberétől, hogy teljesíteni tudjon. A játékos-fizetések terén sincsen elmaradva a Fradi – Orosz Pál szerint ebből a szempontból a
belga első osztály középcsapatainak nívóján állnak
.
Kiégett, mentálisan leeresztett „nagy fogások”
Persze a számok, a piaci érték mindig, minden esetben relatív, hiszen hús-vér emberekről, játékosokról beszélünk, akiket rengeteg tényező befolyásol az eredményesség, a minőségi játék vonatkozásában, amire klubszinten fel kell készülni, a játékos árából, a rá fordított összegből ki kell hozni a maximumot. Az eddig látottak alapján kijelenthető, hogy
Marco Djuričin,
(a keret jelenleg legdrágább játékosa, ára: 1,50 m. €), Stanislav Šesták – a magyar viszonyoknak köszönhetően nem ismerjük a szerződéseiknek részleteit – példájából abszolút kiütközik, hogy a Ferencváros
évek óta mentálisan kimerült, kiégett
, esetleg több szempontból is megkérdőjelezhető, gyakorlatilag „értéktelen” játékosokat igazolt,
harangozott be nagy fogásként
(esetleg kölcsönszerződéssel szerzett ideiglenes játékjogot). Radó András kárára való játszatásukról már ne is beszéljünk.
Kinek a felelőssége ez a rossz tendencia a Ferencvárosnál?
Az egyetlen igazi „transzferbravúr” talán a Moniz-érában érkező-beépülő, közönségkedvenc, sokoldalú Somalia eladása volt (hihetetlen, de Nagy Ádámnál drágábban 2,40 m. €-ért vitte a Toulouse), a bosnyák Muhamed Bešićet a világbajnokság után, 4,80 m. euróért szerződtette az Everton (őt is Moniz hozta).
Azaz: a Ferencváros,
Orosz Pál átigazolási politikája a kitűzött, így-úgy megfogalmazott célok alapján megbukott
. Kérdés az, hogy
miként hiányozhat
egy modernnek titulált, professzionális klubból a sportigazgató? (Hiányának egyetlen „előnye”: hogy
nincsen, aki vállalja a felelősséget,
senki nem kérhető számon.) Hogyan hiányozhat a kiépített, de legalább kialakulóban lévő
játékosmegfigyelői rendszer
, ami nélkül lehetetlen az előrelépés? (A legtöbb magyar klubnál nincsen felnőtt játékosfigyelő, ami alapvető hiányosság. A pénzhiány nem válasz, mert több alacsonyabb költségvetésű labdarúgóklubnál – pro bono – zajlik a scoutok munkája.)
Elfogyott a türelem.
Ennek a mai Ferencvárosnak nincsen identitása, ezért taszító, ezért kelt maga körül minden klubszintű megmozdulás kívül-belül feszültséget, ezért idegenedtek el sokan a csapattól. A vezetőségi szintről áradó provinciális arrogancia, felsőbbrendűség, ami a legtöbb interjúban megnyilvánul (lásd: Orosz Pál Radó András átigazolási ügyéről) a többi csapattal és szurkolóival szemben – egyszerűen – irritáló. Főleg mert nem valódi csapatok közötti rivalizálásról szól – az eredményesség jegyében –, hanem pöffeszkedés a tao- és kaszinópénzek felett.
A magyar bajnokság első helye évek óta „megvásárolható”, azaz: a keret összértékének, mélységének függvényében elnyerhető (így a többség számára teljességgel érdektelen is). Ennek tudatában meglehetősen disszonáns hatást kelt Máté Csaba sablonszövege a Honvéd elleni meccs előtt a bizalomról, a kudarcról (stb.): „A nemzetközi kudarc után mindenképp javítanunk kell, hogy visszaszerezzük a szurkolók bizalmát.” (A Ferencváros egy egészen pocsék meccsen 1-0-ra legyőzte a Honvédot – a szerk.). Több kellene ahhoz.
A Videoton feltételezhető kiesésével (ne így legyen, de az előző szezonban a Manchester Unitedet is megviccelő dán FC Midtjylland ellen kevés az esély) újra bealudhat a híres „szakma”,
járhatjuk a sátántangót tovább
, úgy, ahogyan csak mi szeretjük.
